Valószínűleg nem a flogiszton mozgatja a gazdaságot

Miért dübörög egyszer a gazdaság, máskor pedig miért lassul le? Mi okozza a recessziókat és a túlfűtöttséget?  Az emberek többsége nem szereti, ha elveszíti munkáját, mint ahogy azt sem, ha néha elszabadul az infláció. Emiatt szükség van anticiklikus gazdaságpolitikára, ami hozzájárulhat a stabil, kiszámítható gazdasági környezethez.

Ez így nagyon szépen és meggyőzően hangzik, de a megfelelő gazdaságpolitikai eszköz kiválasztásához, helyes alkalmazásához, valamint a potenciális mellékhatások számbavételéhez tudnunk kell, mitől ugrik meg időnként az infláció, miért hiteleznek felelőtlenül a bankok, vagy éppen miért kerül sor tömeges elbocsátásokra. Ha a tudományt hívjuk segítségül, csalódottan fogjuk tapasztalni, hogy korántsem alakult ki erről konszenzus a közgazdászok között. Némi túlzással akár azt is kijelenthetjük, hogy elképzelése sincs a szakmának, mik az igazi mozgatórugók. Ez nagyjából azzal egyenértékű, mintha az orvostudomány nem tudna mit kezdeni olyan gyakori betegségekkel, mint az influenza. És ez baj.

Paul Romer, a Világbank nemrég lemondott főközgazdásza provokatív tanulmányában azt állítja, hogy a makroökonómia az elmúlt évtizedekben nem hogy nem fejlődött, hanem sokkal inkább visszafejlődött, és egy olyan világképet alakított ki magának, amelyben imaginárius anyagok és lények, nem pedig emberi döntések mozgatják a gazdaságot. A reál üzleti ciklusok modelljében például a termelékenység az egyetlen mozgatórugó, amit Romer – ironikusan – flogisztonnak, az alkimisták fiktív anyagának hív. Az új-keynesi DSGE modellekben emellett számos egyéb “sokk” kap még helyet, melyeket Romer kitalált mivoltukra utaló nevekkel (troll, szörnyecske, éter stb.) illet.

Fontos adalék lehet tehát a gazdasági ciklusok megértéséhez Michal Andrle, Jan Brůha és Serhat Solmaz tanulmánya, amelyben a szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy míg a valóságban a főbb makrogazdasági változókat (GDP, fogyasztás, beruházás, infláció stb.) a kereslet mozgatja, a széles körben használatos, mainstream makromodellekben (DSGE) nem. Ez azért meglepő, mert korábban már elfogadta a szakma, hogy ezek a modellek nem csak komoly elméleti megalapozottsággal rendelkeznek, hanem a tényeket is jól írják le. Ezek szerint ez utóbbi percepció mégsem állja meg a helyét.

Eldőlt-e ezzel a tanulmánnyal a kérdés, hogy mi mozgatja a gazdaságot? Csak a kereslet lenne az? Bár Andrle-ék eredményei meggyőzőek, és számos érdekes következtetésre adnak lehetőséget, látni kell az elemzés határait is. A legfontosabb talán, hogy az általuk használt idősorok előzetes trendszűrésnek lettek alávetve, ami azt jelenti, hogy a hosszú távval nem foglalkoznak a szerzők. Ennek megfelelően következetesen üzleti ciklusokról beszélnek. Az üzleti ciklus pedig nem a hosszú távú egyensúlyról szól, hanem a trend körüli ingadozásokról, vagyis eredményeik nem árulnak el semmit arról, hogy mi a gazdaság hosszútávú mozgatórugója. A probléma a DSGE-modellekkel – a tanulmány alapján legalábbis – pedig nem az, hogy hosszú távon a kínálat határozza meg a reálváltozókat (a flogisztonon/termelékenységen keresztül), hanem az, hogy a kereslet náluk még rövid távon sem meghatározó. Ami egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy a DSGE-modellek rosszul specifikáltak, egyenleteik nem felelnek meg a valóságnak, ezért következtetéseik, előrejelzéseik félrevezetők lehetnek.

Arra a nagyon fontos kérdésre sem kapunk választ, hogy a kereslet változása képes-e szignifikánsan visszahatni a potenciális kibocsátásra, vagyis komolyan kell-e venni a hiszterézis-hatásokat. Bár a hiszterézis nem egy új koncepció a közgazdaságtanban, a válság, és különösen a válságkezelés egyes módjai (fiskális megszorítások recesszió kellős közepén) középpontba állították annak a kérdését, hogy a kereslet visszaesése lépítheti-e tartósan a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a hosszú távú hatásokkal és mozgatórugókkal nem foglalkozik, a tanulmány eredményei ennek lehetőségét nem zárják ki, de nem is bizonyítják.

Mindazonáltal újabb, erős, empirikus evidenciák szólnak amellett, hogy a kereslet stabilizálása hatékony gazdaságpolitikai eszköz lehet az üzleti ciklusok simítására.

Vonnák Balázs

Andrle, M., J. Brůha és S. Solmaz (2017): “On the sources of business cycles: implications for DSGE models,” Working Paper Series 2058, European Central Bank.

Romer, P. (2016): “The trouble with macroeconomics.” kézirat, Stern School of Business, New York University

Smets, F. és R. Wouters (2003): “An Estimated Dynamic Stochastic General Equilibrium Model of the Euro Area”, Journal of the European Economic Association, 1: 1123-1175.

Kép forrása: pixabay.com