Jegybankok meséi

A modern monetáris politika egyik fő eszköze a kommunikáció. Ez megjelenhet sokféle formában: beszédek, interjúk, jelentések, közlemények stb. A lényeg, hogy a jegybankok folyamatosan értékelik a gazdaság aktuális helyzetét és a kilátásokat, és ezt előszeretettel osztják meg a publikummal többnyire közérthető stílusban, közgazdasági „történetek” formájában.

A kanadai jegybank áprilisi kamatdöntő üléséről kiadott közlemény például részletesen ecseteli, hogy milyen főbb tényezők alakítják az ország gazdasági trendjeit, kiemelve többek között a kereskedelmi konfliktusok üzleti bizalmat aláásó hatását, a demográfia folyamatok és a lakásépítések szerepét a gazdasági növekedésben, a kőolaj árának alakulását – mindezt jellemzően kvalitatíve. A nyolc bekezdéses szövegben – az évszámokat leszámítva – csak kilenc szám fordul elő, ezek közül is három az aktuális kamatkondíciókra vonatkozik. És ez nem egy kiragadott példa, sokkal inkább általános tendencia.

Bevett gyakorlat számos jegybanknál az is, hogy makro-előrejelzésük alappályáján túl kockázati forgatókönyveket is megfogalmaznak. Felmerül a kérdés, hogy mi értelme van kiemelni 2-3 kockázatot, amikor könnyen lehet, hogy végül egy előre nem várt tényező miatt nem realizálódik az előrejelzés? Miért nem elég csak a legyezőábrát bemutatni, ami numerikusan érzékelteti az előrejelzés bizonytalanságát anélkül, hogy sztorikkal fűszerezné? Miért „mesélnek” a jegybankok, amikor a gazdaság állapota elég pontosan leírható számokkal? Miért számít, hogy mi miatt nő a GDP, ha végső soron a növekedés mértéke a fontos?

A történetmesélés egy, a monetáris politikától nem túl távol eső területen legalább ennyire fontos. A napokban jelent meg magyar nyelven Stefan Leins „A kapitalizmus narratívái” című könyve. Az – egyébként antropológus végzettségű – szerző arra a kérdésre keresi a választ, hogy ha igaz a neoklasszikus közgazdaságtan egyik alaptétele, miszerint a pénzügyi piacok minden elérhető információt feldolgoznak, és a lehető leghatékonyabb módon teszik azt, akkor miért fizetnek komoly pénzeket a pénzügyi elemzőknek, akik munkája abból áll, hogy megpróbáljanak okosabbak lenni a piacnál. A szerző válasza kicsit leegyszerűsítve, hogy ezen elemzők valójában narratívákat, sztorikat gyártanak – az általuk használt kvantitatív elemzési módszerek szerepe csak másodlagos az elemzésben, előrejelzésben. A narratívák pedig az ügyfelekkel való kommunikáció fontos kellékei, az ügyfelet megerősítik abban, hogy amikor elemzést vesznek, akkor egy értékes szolgáltatást vesznek, másrészt segítenek növelni a tranzakciók számát, amiből az elemzőt alkalmazó banknak bevétele származik. Vagyis az elemző valójában nem azért van, hogy a piacnál jobb előrejelzést adjon egy vállalat részvényének áralakulására, hanem hogy eladható sztorit szállítson a vállalatról.

Van-e hasonlóság a befektetési bankok és a jegybankok között a narratívák funkcióját tekintve? Bizonyos szempontból van, mert a sztori segít eladni a terméket, ami a jegybankoknál azt jelenti, hogy kommunikációjuk nagyobb médiafelületet kap, szélesebb közönséget ér el, és így hatékonyabbá válik. Vajon címlapra kerülne-e a gazdasági sajtóban egy olyan előrejelzés, miszerint „a jövő évi GDP-növekedés 2,35 százalék várható értékű, 1,44 százalékpontos szórású normális eloszlással jellemezhető”? Nem valószínű. Míg annak, hogy „az építőipar felpörgése húzza magával a hazai GDP-t jövőre, bár a kínai hitelezési buborék esetleges kipukkanása a hazai gazdaságot is lefelé húzná”, jóval több esélye van. Természetesen a sztorizgatásnak ára is van, ugyanis, ha nem a kínai kereslet visszaesése, hanem például az olajárak nem várt emelkedése lassítja majd a növekedést, a jegybank kompetenciája kérdőjelezhet meg. A normális eloszlásba ezzel szemben minden belefér: mínusz végtelentől plusz végtelenig minden értéket felvehet. Mégis, a narratívák gyártása meghatározó a monetáris politika területén is.

Lényeges különbségek is vannak a pénzügyi elemzők és a jegybankok narratívái között. Míg a banki elemzők „kis” szereplők egy nagy piacon, addig egy gazdaságban (legfeljebb) csak egy jegybank működik, amely egy monetáris politikát folytat. Emiatt a jegybanki elemzéseknek kitüntetett szerepük van és nem csak amiatt, mert a jegybankok elemzői kapacitása általában meghaladja a piaci szereplőékét, hanem azért is, mert a monetáris politikai döntések ezen elemzésekre alapozva születnek, és ezek a döntések mozgatják a piacot. Ezért maguk a narratívák is mozgathatják a piacot, és végső soron az egész gazdaságot. A jegybanki mesék hatékony eszközök, de egyúttal nagy felelősséggel is járnak – nem mindegy tehát, mit és hogyan kommunikálnak.

Vonnák Balázs

Főoldali kép forrása: pixabay.com; szerzője: Лариса Мозговая