A koronavírus-járvány véget vetett a kiszámíthatóság korának, a bizonytalanság a mindennapjaink részévé vált, ami a tudomány világára is hatással lesz. Ha csak a közgazdaságtanra fókuszálunk, arra készülhetünk, hogy jobban érvényesül az egyéb tudományokkal való integrálódásból adódó szinergia – Matolcsy György szavaival, hogy „a tudás, az információ, az adat technológiai forradalma egyesíti a hagyományos közgazdaságot a többi társadalomtudomány, majd a természettudományok, különösen a kvantum-fizika és a biológia világával”. A fenntartható közgazdasággal a már fent idézett írás mellett ez a korábbi bejegyzésünk is foglalkozott, a következőkben pedig azt tekintjük át, hogy mit tanulhat a közgazdaságtan a kvantumfizikától, azaz mit hozhat a közgazdaságtan kvantumforradalma.
A közgazdasági gondolat fejlődésének fontos állomása volt, amikor Adam Smith skót morálfilozófus 1776-ban megjelentette a „Nemzetek gazdagsága” című művét, amit sokan a modern közgazdaságtudomány megszületésének is tekintenek. Smith az akkor érvényesnek tekintett világképre alapozta a gazdaságról alkotott képét – márpedig a 18. század egyértelműen Isaac Newton kora volt, aki Galileo Galilei és René Descartes szellemi örököseként a világot valamiféle hatalmas „óramű-mechanizmusnak” tekintette.
„A világ fizikai vonatkozásait alkotórészekre és olyan erőkre egyszerűsítették, amelyek a jog és a matematika szabályaival leírhatók. Newton második törvénye (a dinamika törvénye) összefoglalja az erő, a tömeg és a gyorsulás összefüggését egy rövid matematikai képletben. A tudomány fejlődése ösztönözte a technológiai innovációt, amely az iparosodáshoz vezetett. Ez a folyamat alapjaiban változtatta meg az emberek anyagi világról és a tudásról alkotott elképzelését” – írja Julie A. Nelson „Emberarcú közgazdaságtan” című munkájában, ami 2019 óta magyarul is olvasható a PaBooks kiadó jóvoltából (a könyvről írt bejegyzésünk itt olvasható). Nelson szerint semmi meglepő nincs abban, hogy amikor Adam Smith bemutatta a 18. századi gazdasági és politikai életet, az akkor népszerű mechanikai metaforát használt, kifejtve, hogy hatalom és vagyon, illetve maga a gazdaság valójában „hatalmas és fáradságos gépezetek”.
A klasszikus közgazdaságtan tehát alapvetően a newtoni mechanikán alapult, és annak determinisztikus összefüggéseit ültette át a gazdasági életbe is. Kérdés ugyanakkor, hogy ha a fizika ilyen erősen determinálta a közgazdasági gondolkodást, akkor miért ragadtunk le a newtoni struktúráknál, miközben a természettudományok már rég „meghaladták” a klasszikus fizikai kereteket. „A kvantum-, a relativitáselmélet és az összetett rendszerek elméletének fejlődése már messze túllépett az eredeti newtoni képeken és elméleteken. (…) Az atomokat képező szubatomos részecskék nem úgy viselkednek, mint a biliárdgolyók. A fekete lyukak és a galaxisok kialakulása nem magyarázható fogaskerekekkel és emelőkarokkal” – fogalmaz az imént már idézett Nelson, aki szerint itt az ideje felhagynunk azzal, hogy a gazdaságot részecskék és erők személytelen gépezetének lássuk, illetve, hogy ragaszkodjunk a mechanikus gazdaság közkeletű fikciójához.
Bár voltak kivételek és elmozdulások (különösen a várakozások modellekbe építése, illetve a viselkedési közgazdaságtan elterjedése), de az általános közgazdasági gondolkodást a mai napig áthatja a newtoni szemlélet, azaz, hogy a gazdaságot lehet mechanisztikusan szemlélni, egy olyan gépként, ami bizonyos inputokra mindig ugyanazokkal az outputokkal reagál. Az utóbbi évtizedek és különösen a 2008-as válság kihívásai után a közgazdaságtan megújítására többféle kezdeményezés született (amelyekről például itt olvashat), de mind közül az egyik legérdekesebb talán az, amelyik továbbra is a fizika világából inspirálódna, de Newton helyett inkább Bohr, Heisenberg és Schrödinger munkáit alapul véve.
A neveket látva adódik a kérdés: mit keres itt a kvantumfizika? Miképp várhatjuk a kvantumforradalomtól a közgazdasági gondolkodás megújulását? Különös tekintettel arra, hogy egy a fizikusok körében is sokszor nehezen érthetőnek titulált elméletről van szó (a tengerentúlon világhírűvé vált hazánkfia, John von Neumann szavaival: „nem érted a kvantummechanikát, csak már hozzászoktál”.)
A kvantum-megközelítés közgazdaságtanba történő átültetésének gondolata először 1978-ban merült fel, de a matematikus Asghar Qadir „Quantum Economics” című tanulmánya nem vetett nagy hullámokat. Qadir amellett érvelt, hogy a kvantummechanika módszertana alkalmasabb a gazdasági viselkedés modellezésére, mint ami a klasszikus fizikából adódna, hiszen épp arra hozták létre, hogy olyan helyzeteket kezeljen, ahol a releváns változóknak nincs egyetlen „valós” állapota. Negyven évvel később jelent meg David Orrell kanadai matematikus tanulmánya, ugyancsak „Quantum Economics” címmel (később ilyen címmel könyvet is írt a szerző), amely abból indul ki, hogy a gazdaság megértését nagyban segíti, ha a kvantum-elméletet a gazdaságra, illetve a pénzre alkalmazzuk, kiemelten figyelve arra, hogy az emberek és az intézmények miképp kerülnek kapcsolatba a pénzzel.
Az alábbiakban a kvantumfizika azon legfontosabb meglátásait, megközelítéseit, látásmódját foglalom össze alapvetően Orrell munkájából inspirálódva, aminek lehet relevanciája a közgazdasági gondolkodás tekintetében, ami lehetővé teszi, hogy kicsit másképp nézzünk a gazdaság megoldandó kérdéseire és dilemmáira (nem-fizikusként az esetleges pontatlan megfogalmazásokért és egyszerűsítésekért ezúton is bocsánatot kérve).
- Bizonytalanság mindenhol. A valószínűségi eloszlás elve áthatja a méréselméletet, azaz minden mérés csak a mérés valószínűségi eloszlása természetének (hibák és reziduálisok) feltárásával teljes. Röviden azt is mondhatjuk, hogy még az is bizonytalansági tényező, amit már megmértünk, a gazdasági folyamatokat is indokoltabb valószínűségi változókként, mint tényként tekinteni.
- Kvantum-látásmód és pénz. A kvantumfizika alapkifejezése a kvantum, ami egy interakcióban részt vevő fizikai entitás legkisebb egysége. Már ez is mutatja, hogy a kvantumfizika fő érdeklődési területe az atomi és szubatomi részecskék közötti interakciók, energiaáramlások területe. Mindezt a gazdaság világára alkalmazva adódik, hogy a fókuszt a gazdaság energiájának megfeleltethető pénzre kell helyezni a gazdaság vizsgálatakor, nem pedig negligálni, ahogy a mainstream megközelítés tette évtizedeken keresztül.
- Dualitás és pénz. A fizikában hullám-részecske kettősségnek nevezzük azt a koncepciót, hogy a fény és az anyag mutat mind hullám-, mind részecsketulajdonságokat. A dualitás a pénzt is jellemzi, egyszerre van fizikai formája (érme, bankjegy), illetve virtuális megjelenése (elektronikus pénz). Ez a kettősség tükröződik abban is, ahogy a pénz értékét akarjuk meghatározni – azt ugyanis kötötték már az aranytartalomhoz (bullionizmus) és az államhoz is (kartalizmus).
- Mérés és pénz. A kvantumfizika a mennyiségekre alapvetően bizonytalanként tekint, amelyek értéke a mérési folyamat során kerül megállapításra. A gazdaságban valami hasonlót tapasztalhatunk az érték és az ár tekintetében – az érték fogalma nagyon bizonytalan és ez a bizonytalanság csak valamilyen monetáris tranzakció keretében szűnhet meg, amikor a pénz segítségével ezt az értéket valamilyen módon kvantifikáljuk. A pénz tehát egyfajta mérési eszköz, ami egy számot asszociál az értékhez, akárcsak a kvantumfizikai mérés esetében.
- Megfigyelési hatás, határozatlansági effektus és pénz. A kvantumfizika egyik fontos alaptétele, hogy ha egy részecske helyzetét és impulzusát egyszerre akarjuk meghatározni, még végtelenül pontos mérőeszköz esetén sem lehet tetszőleges pontossággal megmérni egyszerre a kettőt. A megfigyelő és megfigyelés hatással van a megfigyeltre, Heisenberg erre alapozva fogalmazta meg a határozatlansági relációt. Ahogy a kvantumfizikában is a mérés befolyásolja a mért rendszer egészét, úgy a piacon kialakuló ár is hat a jövőbeli árakra is, vagy egy piaci elemzés magát a piacot is megmozgathatja. Illetve a gazdaság is reflexív rendszer, azaz a róla alkotott elméletek (közgazdaságtan) maguk is alakítják a gazdaság működését.
- Kvantum-összefonódás és pénz. A kvantum-összefonódás az a jelenség a kvantummechanikában, amikor két objektum kvantumállapota között összefüggés van, mégpedig függetlenül attól, hogy egymástól térben közel vagy távol eső objektumokról van-e szó. A két részecske nem-lokális vagyis nem helyhez kötött kapcsolatban áll egymással, mivel ugyanannak a kvantumállapotnak a részét alkotják – azaz, ha két részecskét ugyanaz az esemény hoz létre, akkor azok kapcsolatban lesznek akkor is, ha eltávolítjuk őket egymástól, és ha az egyikkel történik valami, a párja reagál rá, bármilyen nagy távolságra is kerülnek egymástól. A pénz ugyanilyen összefonódási eszköz – gondoljunk csak a hitelezésre, amely definíció szerint összeköti a hitelfelvevőt és a betételhelyezőt. A hitelezés abból a szempontból is érdekes, hogy esetenként fedezetek kapcsolódnak hozzá, amivel a pénz egyfajta kapcsot alkot az absztrakt világ (hitelek) és a reáliák között (pl. ingatlan-fedezet)
- Emberkép. A neoklasszikus megközelítés szerint a gazdaságot önérdekkövető, teljesen informált, racionális egyedek alkotják, akik bizonytalan környezetben is képesek racionális optimalizálásra. Ezt a képet minden bizonnyal pontosította az utóbbi évtizedben a magatartási közgazdaságtan (behavioural economics), de a Homo Oeconomicus ennek ellenére továbbra is a közgazdasági érvelések egyik pillére. A kvantumfizika alapján ugyanakkor a gazdasági szereplők másmilyenek („quantum economic person”): mindenekelőtt nagyon nehezen meghatározható, hogy milyenek is a valóságban, épp, mint a részecslék mérés előtt. Azt azért feltételezhetjük, hogy nem az egyéni hasznosság-függvényüket maximalizálják, hanem a döntéseiket nagyban befolyásolja, hogy összefonódottak, miközben gyakran határozatlanok, esetenként pedig paradox következtetésre jutnak.
Orrell szerint nem redukcionista matematikai modellekre kell nagy, átfogó és egységes közgazdaságtant építeni, hanem partikuláris helyzetekre érdemes kisebb modelleket alkotni – épp ahogy Hesienberg ajánlotta, miszerint a fizikusoknak is csak olyan dolgokkal kellene foglalkoznia, ami megfigyelhető, nem pedig olyanokkal, amire csak spekulációkat lehet alkotni. Amit a neoklasszikus közgazdászok piaci kudarcnak tekintenek, ideértve az egyenlőtlenséget, a pénzügyi instabilitást vagy épp a környezet pusztulását, a rendszer inherens részei, ami nagy részben a pénzügyi rendszer és az adósságalapú pénzteremtés sajátosságaira vezethető vissza. A kvantumközgazdaságban ezen felül helye van az etikának, hiszen mind össze vagyunk kapcsolva az összefonódásokon keresztül, ami közösségi felelősséget is jelent, ami ugyancsak szakítást jelent a mainstream gyakorlatával.
Összefoglalva: a közgazdaságtant ne úgy definiáljuk, hogy a „szűkösség tudománya” („science of scarcity”), hanem sokkal inkább, mint a „pénz tudománya” (“science of money”), hiszen a gazdasági élet alapegységei mindig monetáris tranzakciók, amelyek természetesen nem képzelhetők el pénz nélkül.
Kolozsi Pál Péter
Főoldali kép forrása: pixabay.com
