Site icon Economania blog

A félreértett piacgazdaság – avagy mi korunk nagy tévedése?

A piacgazdaságról a legtöbbünknek az ugrik be, hogy ez egy alapvetően önérdekkövetésen és a szereplők közötti versenyen alapuló gazdasági rend, a piac pedig nem más, mint a kíméletlen verseny terepe, ahol megmérettetnek a különböző termékek, üzleti modellek, cégek, munkavállalók, illetve gyakorlatilag minden, amire a piac kiterjesztette „ölelő karjait”. Egyszerű, de mégis nagyszerű leírás – vagy mégsem? Lehet, hogy gazdasági-társadalmi bajaink, válságaink részben abból adódnak, hogy a piacgazdaság lényege valójában nem is, vagy nem is csak az önzésen alapuló verseny? Lehet, hogy a láthatatlan kéz nem is olyan, mint amilyennek bő két évszázada képzeljük? Lehet, hogy a piacgazdaság nem az önérdekkövetésen, hanem valami máson alapul, önzőnek lenni pedig nem csupán nem etikus, hanem egyenesen nem is kifizetődő sem egyéni, sem társadalmi szinten?

Már az is beszédes, hogy a fenti definícióval vonzó egyszerűsége ellenére is nehéz teljesen azonosulni. Ha egy kicsit mélyebben belegondolunk, rögtön számos olyan elemet láthatunk egy piacgazdasági rendszerben, amire a fentiek nem igazak. Kezdjük rögtön a piacgazdaság legelemibb alkotójával, a piaci cserével. A csereügylet nem egy tipikus versenyhelyzet, és bár lehet mögötte önérdekkövetés, nem az tűnik a legfontosabb összetevőjének, hanem sokkal inkább a kölcsönösség és az együttműködés. Különösen igaz ez hosszabb gazdasági kapcsolatok esetén. Vagy vegyük a piacgazdaság sejtjét alkotó cégek működését: egy vállalaton belül nem szerencsés, ha mindenki csak saját magára figyel és folyamatos versenyben van a munkatársaival. Sokkal gyümölcsözőbb, ha egymásra figyelve, a kölcsönös előnyökre építve kooperálunk egymással.

Az utóbbi években elindult közgazdasági útkeresés egyik kiemelt témájává vált a fenti dilemma, ellentmondás feloldása. Az alábbiakban – hangsúlyosan a teljesség igénye nélkül – szeretnék ajánlani pár olyan írást, ami talán inspiráló lehet a kérdést hozzám hasonlóan érdekesnek találók számára.

Kolozsi Pál Péter


Felhasznált irodalom:

Hanauer, Nick: How to Destroy Neoliberalism: Kill ‘Homo Economicus’. Debunking the failed paradigm of traditional economics. Evonomics.2018 Oct 13

Liu, Eric and Hanauer, Nick: Traditional Economics Failed. Here’s a New Blueprint. Why true self-interest is mutual interest. Evonomics. 2016 March 20

Mike Károly: Merre vezessen a magyar kapitalizmus útja? Látkép Ronald Coase világítótornyából. Közgazdasági Szemle, LXIII . évf., 2016. június (597–614. o.)

Mike Károly: Ronald Coase – itt és most. Közgazdasági Szemle, LXI. évf., 2014. március (315–323. o.)

Turchin, Peter: Does Capitalism Destroy Cooperation?. Cliodynamica. July 10, 2018


Főoldali kép forrása: pixabay.com

Exit mobile version