Az utóbbi években számos közgazdász, történész és statisztikus erőfeszítésének köszönhetőn olyan historikus adatbázisok álltak össze gazdasági adatokból, amelyek több évszázadra visszanyúló idősorokat biztosítanak ökonometriai elemzésekhez. Míg a pénzügyi válság előtt inkább az volt a hozzáállás, hogy elég az elmúlt 20-30 év megfigyeléseit használni empirikus munkákhoz – mondván, korábban nagyon másképp működött a gazdaság -, addig a válság megtanított mindenkit arra, hogy bizony vannak olyan gazdasági törvényszerűségek, amelyek akár egy évszázados lappangás után ismét érvényre jutnak, és nem csekély következményekkel.
A koronavírus-járvány egy újabb olyan, nagy horderejű jelenség, amely – bár nem gazdasági természetű – drámai hatással lesz (van) a gazdaságra. De honnan tudhatnánk, pontosan milyenekkel, ha ilyen méretű járvány emberemlékezet óta nem volt? Hát persze, hogy a történelemkönyvekből, pontosabban a már említett historikus adatbázisokból.
Ugyanerre gondolt három Amerikában dolgozó közgazdász is, Òscar Jordà, Sanjay R. Singh és Alan M. Taylor, és megbecsülték, hogy a legnagyobb járványok milyen változásokat okoztak a gazdaságban (Jordà és szerzőtársai, 2020). Ehhez egészen a XIV. századig nyúltak vissza, és minden olyan esetet figyelembe vettek, amikor a fertőzés legalább 100 000 ember halálát okozta. Elemzésük fókuszában az állt, hogyan alakul a termelési tényezők (munka, tőke) hozama, vagyis a reálbér és a reálkamat a járvány elvonulta után.
Összhangban a neoklasszikus aggregált termelési függvény alapú megközelítéssel azt kapták, hogy a tőke hozama csökken, a munkáé nő. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy nagyobb járvány után a reálkamat természetes szintje több mint egy százalékponttal esik vissza, a reálbérek pedig tartós növekedésnek indulnak. A magyarázat erre az, hogy – az elmélet szerint – egy termelési tényező ára (hozama) fordítottan kapcsolatban áll annak bőségével, és mivel egy járvány a munkaerőt tizedeli meg, a munka ára nőni fog a tőke rovására.
Nagy járványok hatás a reálkamat természetes szintjére Európában
Forrás: Jordà és szerzőtársai (2020)
Megjegyzés: a sávok egy, illetve két standard hibát ölelnek fel
Ami különösen zavarba ejtő, hogy az általuk kimutatott hatások több évtizedig jelentkeznek. A reálkamat például még 30 évvel a járvány után is egy százalékponttal alacsonyabb, mint azt megelőzően. Ez pedig különösen azon országoknak rossz hír, ahol a monetáris politikát már eddig is természetes kamat túl alacsony szintje, a nulla alsó korlát bénította, mivel ők – ez alapján – nem számíthatnak arra, hogy a következő évtizedekben érdemi kamatpolitikát tudnak majd folytatni. És ide tartozik az eurozóna, Japán, valamennyire az Egyesült Államok és a fejlett világ nagy része.
Azonban a helyzet talán nem ennyire kilátástalan. Amint azt a szerzők is elismerik az összefoglaló részben, ez a járvány nem egészen olyan, mint nagy történelmi rokonai. A fő különbség, hogy míg azok a munkaképes lakosságot tizedelték, addig a COVID-19 elsősorban az idősekre nézve veszélyes, az aktív lakosság körében eddig csak elenyésző arányban szedett áldozatokat. Ez viszont azt jelenti, hogy a munkakínálat várhatóan nem lesz alacsonyabb a járvány lecsengése után, így a tőke hozama sem feltétlenül esik vissza a bérekhez képest. Sőt, ebben a bizonytalan környezetben sokkal inkább a beruházások jelentős visszaesése várható, ami így a tőke relatív szűkösségét, egyúttal a reálkamat emelkedését vetíti előre.
Bárhogy is lesz, a „nincs új a nap alatt” bölcsesség mellett nem szabad Herakleitoszról sem elfeledkezni, aki szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba.
Vonnák Balázs
Hivatkozás:
Jordà, Òscar, Sanjay R. Singh, Alan M. Taylor. 2020. “Longer-Run Economic Consequences of Pandemics,” Federal Reserve Bank of San Francisco Working Paper 2020-09.
Főoldali kép forrása: pixabay.com