Aki hozzám hasonlóan az elmúlt 20 évben lépett be a jegybankok világába, sokáig nem nagyon találkozott a kötelező tartalékkal, mint a monetáris politika egyik régivágású eszközével. Tudtunk róla, hogy létezik és hogy mi a célja. Sőt, halvány emléke sokaknak van arról, hogy a likviditásbővítés egyik első lépéseként bizonyos jegybankok a globális pénzügyi válság elején csökkentették a kötelező tartalék rátákat, ezzel is oldva a likviditási feszültségeket. A monetáris politika fókuszába azonban régóta nem került az eszköz.
Ez idáig. Az elmúlt néhány évben több neves közgazdász is foglalkozott azzal, hogy a jelenlegi monetáris politikai problémák kezelésében mennyiben nyújthat segítséget a kötelező tartalék mértékének vagy kamatozásának változtatása. A téma fontosságát jelzi, hogy a SUERF – The European Money and Finance Forum szervezésében sor került egy webinárra Expanding zero-interest minimum reserve requirements: aims, effects, and side-effects címmel. A webináron Paul De Grauwe és Yuemei Ji mutatták be javaslatukat, amire jegybanki és piaci szereplők reagáltak.
De mi is a probléma, miért került újra fókuszba a retro jegybanki instrumentum? Az elmúlt évek válságkezelése során jelentősen megnövekedett bankrendszeri többletlikviditás miatt a likviditáskereslet és a likviditáskínálat csak jelentősen negatív, de legalább is az irányadó kamatnál, illetve a kamatfolyosónál alacsonyabb kamatszint mellett találkozna a piacon, így a jegybankok szükségszerűen floor-rendszereket (korlátlan jegybanki rendelkezésre állás az irányadó kamaton vagy a kamatfolyosó alján azzal a céllal, hogy a bankközi kamatok ne süllyedjenek ezen szint alá) üzemeltetnek a likviditás árának meghatározásához. Ennek – a jegybankok szemszögéből – a járulékos költsége a kereskedelmi bankok részére kifizetett jelentős mértékű kamatok. A problémának egyik tünete, hogy szinte minden európai országban kifejezetten alacsonyak a háztartási betétekre fizetett kamatok, mert a magas likviditás miatt igazából nem motiváltak a bankok komoly betéti versenyre. Így betéti oldalon alacsony kamatot fizetnek, és relatíve magas kamatot kapnak, amikor a jegybanknál helyezik el likviditásukat. De Grauwe-ék számítása alapján a kifizetett kamat pedig nem kevés. A nagy jegybankok esetében a GDP 1-2 százalékát is eléri.
| Banki tartalékok | Irányadó kamat | Kifizetett kamat | a GDP százalékában | |
| EKB | 3,65 ezer milliárd € | 4,00% | 146 milliárd € | 1,10% |
| Fed | 3,14 ezer milliárd $ | 5,15% | 162 milliárd $ | 0,64% |
| Angol jegybank | 909 milliárd £ | 4,25% | 39 milliárd £ | 1,75% |
Forrás: Paul De Grauwe és Yuemei Ji, 2023 alapján fordítás
De Grauwe-ék szerint ez lényegében azt jelenti, hogy a pénzteremtésből származó jövedelem jelenleg nem a jegybankokhoz kerül, hanem privát szereplőkhöz. Ez a jövedelem pedig egyfajta transzfernek tekinthető, amit a bankrendszer nem szolgált meg. Sőt, a korábbi válságkezelésből származó többletlikviditás sterilizálása miatt kapja ezt a bankrendszer, ami a likviditás rendszerbe pumpálása idején is részben a bankrendszeri stabilitást szolgálta. Emellett „technikai” problémát is okozhat a monetáris politika vitele szempontjából. Az így keletkező extra jövedelem, ugyanis folyamatosan növeli a bankrendszer likviditását és javítja a tőkehelyzetét. Vagyis összességében a bankok hitelezési képessége nő. Ez a hitelkínálat növekedését is eredményezheti a szerzők szerint, ami a monetáris szigorítás hatásával ellentétes (ún. equity channel of bank lending).
A kérdés már csak az, hogyan lehet kezelni a kialakult helyzetet. Mint minden komplex és jelentős problémánál, itt sincs egyetlen üdvözítő út. A workshop szereplői egyetértetettek abban, hogy nagyjából két irány vázolható fel:
- Kézenfekvő, hogy a megnövekedett bankrendszeri likviditásból származó problémára a likviditás csökkentése a legegyszerűbb válasz. Ez a gyakorlatban közel sem olyan egyszerű, mint ahogy papíron tűnne. Ehhez ugyanis a jegybankoknak vagy állampapír-portfoliójukat, vagy kötvényportfoliójukat kellene csökkenteni, ami különösen a kisebb országokban komolyan veszélyeztetheti a piacok stabilitását. Emellett bár a kamatkockázatot csökkenti, azonnali veszteséget is okoz a jegybankoknak.
- Lehetséges irány a kötelező tartalék ráta emelése is, és arra sávos kamatozás bevezetése. Vagyis a bankoknak úgy kell elhelyezni pénzt a jegybanknál, hogy egy részére nem fizet a jegybank kamatot. Ez a gazdaságtörténetben nem lenne egyedülálló, hiszen a ’90-es évekig teljesen általános volt, hogy a kötelező tartalékra nem fizettek kamatot a jegybankok. Sőt a negatív kamatok időszakában is volt sávos kamatozás, bár éppen ellenkező előjellel. Ezzel együtt ennek az iránynak is számos hátulütője van. A különböző bankokat nagyon eltérően érintheti. Egyes szereplők ezt az „elvonást” megpróbálhatják áthárítani az ügyfelekre, ami piaci anomáliákhoz vezethet és megjelenne a hitelek vagy betétek árazásában.
A probléma nagysága miatt biztosak lehetünk abban, hogy a következő években a jegybankok fókuszában lesz a kérdés. Óvatos lépések a kötelező tartalékrendszer átalakításában már most is több jegybanknál történtek (például EKB, cseh jegybank vagy éppen az MNB). A retro jegybanki eszköz tehát újra velünk van, az általános megoldás megtalálása azonban még várat magára.
Banai Ádám
Borítókép: pixabay.com
“A retro a monetáris politikában is divat” bejegyzéshez egy hozzászólás
Hozzászólások letiltva.