Hozhat-e a koronavírus egy „ugrást” a globális hitelciklusban egy következő fázishoz? Kimaradhat-e egy emelkedő eszközárakkal jellemzett időszak, ami a vírus nélkül még akár évekig tartott volna?
Címke: eszközárak
Miért fontos az amerikai elnöknek a tőzsdeindex állása?
A jelenlegi amerikai elnök szinte naponta tudósít a tőzsdeindexekről. Miért nem halljuk az európai vezetőktől ilyen gyakorisággal a DAX vagy a CAC index aktuális értékét?
Pénzpumpa: megérte?
Több mint 10 év telt el azóta, hogy a Fed elindította első eszközvásárlási programját, amelyet követett még kettő, illetve nyomdokaikba léptek a világ más nagy jegybankjai is hasonló programjaikkal. Máig kérdés, hogy jó döntés volt-e, hogy azokban az években Szkülla és Kharübdisz között lavírozva ezt a kevéssé járt utat választották.
Lufipukkasztás: vége a bulinak
Ray Dalio hedge fundja a 2008-as válságot jól vészelte át, saját bevallása szerint azért, mert addigra kidolgozta és megértette, hogyan működnek a hitelválságok. A néhány hete megjelent „A template for understanding big debt crises” könyve ebbe enged bepillantást.
Közeleg a tél
Az utóbbi időszakban pénzügyi szakértők és közgazdászok szájából is gyakori nyilatkozat, hogy újabb válsággal nézhet szembe a globális gazdaság. Miért várják ezt, és mi miatt ismétlődnek a válságok gazdaságunkban?