Economania blog
Akerlof szerint a közgazdászok túlzott törekvésre a matematizálásra háttérbe szorítja azokat a szoft módszereket, amelyekkel számos új és releváns jelenség megérthetővé, megismerhetővé válna. Emiatt a közgazdaságtan nem azzal foglalkozik, amire a társadalomnak szüksége lenne.
A Köz-Gazdaság című folyóirat 2018/4 kötetének tematikus rovatában öt bloggerünk tanulmánya jelent meg az elmúlt év végén. A cikkek a közgazdaságtan közelmúltban nyilvánvalóvá vált hibáit, hiányosságait igyekeznek felmutatni, valamint bemutatni az alternatívákat.
Abban konszenzus van, hogy a válság előtti közgazdaságtan főárama nagyon benézett valamit, és emiatt meg kell újulnia. Abban viszont nincs egyetértés, hogy vajon ez a megújulás bekövetkezett, vagy legalábbis elkezdődött-e.
Egy EKB-tanulmány szerint a mainstream makromodellek alulbecslik a kereslet szerepét az üzleti ciklusokban. Ki kell dobni az összes DSGE-modellt? Talán nem, de ez már a sokadik teszt, amin elbuktak.
Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy a jövő nem teljesen kiszámítható, és így kockázatos, bizonytalan vagy akár azt is mondhatnánk ismeretlen. A közgazdasági modellezés szempontjából viszont óriási különbség van aközött, hogy a jövő kockázatos, bizonytalan vagy ismeretlen.
Tíz év telt el a gazdasági és elméleti válság óta, de nyoma sincs sem új modellnek, sem új paradigmának. A Magyar Közgazdasági Társaság "Conference on Economics Reformation" címmel rendezett konferenciájának előadásai ha az új útra nem is, de arra rávilágítottak, hogy mi lehet a baj az uralkodó modellel, és mi lehet a probléma az útkereséssel.
A főáramú makroökonómiai modelleket sok kritika éri amiatt, hogy rossz alapokra épültek, emiatt félrevezetőek, nem lenne szabad azokat a gazdaságpolitika támogatására használni. Másik gyakori kritika, hogy a kvantitatív módszerek túlzott alkalmazása egyoldalúvá, vagy ahogy a reformerek 32. pontja fogalmaz: „vakká” teszi a tudományt az alternatív megközelítésekre. A DSGE-modellezők viszont büszkék arra, hogy modelljeik – szerintük – megfelelő mikroökonómiai alapokon állnak, és a matematikai formába öntöttség miatt alkalmasak nettó hatások számszerűsítésére egy bonyolult, szimultán rendszerben is.
Az emberi viselkedést sokszor teljesen megalapozatlan feltevések mentén modellezi a neoklasszikus közgazdaságtani iskola. Ezt fogalmazza meg a 33 pontos kiáltvány 15. pontja is: „a hibák, az elfogultságok, a mintázatok felismerése, a tanulás, a társadalmi interakciók és a kontextusok mind befolyásolják a viselkedésünket, a gazdasági elmélet általában mégsem ismeri el ezeket. A főáramú közgazdaságtannak ezért az emberi viselkedés szélesebb körű megértésére van szüksége és ebben tanulhat a szociológiától, a pszichológiától, a filozófiától és más gondolati hagyományoktól”.
Egy Keynes-szel is együtt dolgozó cambridge-i magyar lord, Káldor Miklós már az 1970-es évek elején megreformálta volna a közgazdaságtant. Időutazás 1972-be, ahol ma is meglepően aktuális gondolatokkal találkozhatunk.
500 évvel és két hónappal azután, hogy a legenda szerint Luther Márton kiszögelte 95 pontját a wittenbergi templom kapujára, reformer gondolkodású közgazdászok hasonló, szimbolikus akcióra vállalkoztak saját 33 pontjukkal, azzal a különbséggel, hogy ők a London School of Economics bejáratára erősítették fel – Blu Tack-kel - téziseiket, és nem valamelyik egyházat, hanem a közgazdaságtudományt szeretnék megreformálni.