A nyugati piaci gondolkodás alapja, hogy a fejlődés maga a növekedés. Az emberek örömüket lelik abban, ha látják, ahogy felnőnek a gyermekeik – de azt is el kell fogadnunk, hogy a gyermekeink idővel felnőnek. Katherine Trebeck és Jeremy Williams, „A megérkezés gazdaságtana – Gondolatok egy felnőtt gazdaságról” című kötet szerzői szerint valahogy így van ez a gazdasággal is.
A növekedés a prosperitás anyagi alapját jelenti, ezt követően azonban más, jobb életminőséget biztosító prioritásokra kell összpontosítani. Ha a növekedés már elérte a célját, és megteremtette a jó élet alapjait, a gazdaságok a növekedés utáni szakaszba léphetnek, azaz „megérkeznek”, „berendezik otthonaikat”, illetve John Stuart Mill szavaival „elérnek egy nyugalmi állapotot”. Ezt az állapotot nem könnyű detektálni, de a szerzők szerint két olyan vonása biztosan van, amely mégis segít felismerni, hogy jó eséllyel ideje lenne „megérkeznünk”: egyrészről ebben az állapotban a társadalmi fejlődés és a jó élet szempontjából a növekedés jelentősége már olyannyira lecsökken, hogy nettó értelemben akár negatív is lehet a növekedési hatás, másrészről pedig felmerül, hogy ha továbbra is a növekedés marad a cél, a már elért eredmények is veszélybe kerülhetnek. Egyre több a jövedelmünk, de pusztul a környezetünk, romlik mentális egészségünk, közösségeink elgyengülnek, felbomlik a munka és a magánélet egyensúlya. A szerzők plasztikus példájával: ha az alapok és a ház szerkezete már elkészült, az építőmunkások levonulnak, és átadják a terepet a lakóknak, az építményt ők tudják olyan otthonná alakítani, ahol jó élni.
Trebeck és Williams szerint a felnőtt gazdaság egyik jellegzetessége a körforgásos gazdaság, aminek lényege, hogy már eleve úgy kerül kialakításra a gazdasági rendszer, hogy az képes legyen a megújulásra a meglévő erőforrások hatékonyabb felhasználása mellett. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan kell ahhoz gondolkodnunk, hogy ez sikerülhessen? Milyen új gondolati pillérekre van ehhez szükségünk?
- Az összes hulladékból alapanyag lesz. Ez a koncepció szakítást jelent a jelenlegi lineáris termelési modellel, amelyekben (i) az anyagokat begyűjtik, (ii) termékekké alakítják, (iii) elhasználják, aztán (iv) eldobják. Ez egyrészt az erőforrások kimerüléséhez, másrészt nagy mennyiségű hulladék felhalmozódásához vezet, és természetesen nem hatékony. A körforgásos modell szerint a hulladékok begyűjthetők, átirányíthatók, a termékek javíthatók. A „vedd el – készítsd el – dobd el” lineáris üzleti modell helyébe egy másik szemlélet lép: „vedd kölcsön az erőforrást, készítsd el a terméket, nyerd vissza és dolgozd fel újra az erőforrást”.
- A fenntarthatóság alapja a fenntartható tervezés. A körforgásos gazdaság nemcsak arról szól, hogy „megtaláljuk a kincset a szemétben”, hanem arról is, hogy hosszabb távon a hulladékok többsége tervezéssel kiküszöbölhető. Három alapvető módszer is létezik a fenntartható termékek előállítására:
-
- a terméket elő lehet állítani úgy, hogy annak élettartama a lehető leghosszabb legyen;
- fel lehet építeni modulárisan, hogy könnyen javítható legyen;
- meg lehet tervezni úgy, hogy az élettartama végén szétszerelhető és ezáltal újrahasznosítható vagy komposztálható legyen.
- Anélkül is élvezhetünk valamit, hogy tulajdonolnánk azt. A körforgásos gazdaságok az együttműködésen alapulnak, és akár a tulajdon fogalmát is újraértelmezhetik. „A zenekedvelők például egykor még lemezeket vagy CD-ket gyűjtöttek, míg a filmrajongók polcain videók vagy DVD-k sorakoztak. Ma már, aki teheti, online hozzáférést biztosító zenei szolgáltatásokra fizet elő, ha pedig filmet szeretne nézni, több tucat igény szerinti streaming (adatfolyam) szolgáltatás közül választ. Ezek a kulturális termékek nem kerülnek a fogyasztók „tulajdonába”, csupán hozzáférhetővé válnak fizetés ellenében” – mutat rá a könyv, elismerve, hogy az ilyen szolgáltatások biztosításához szükséges szerverek is sok energiát emésztenek fel, de a digitális szolgáltatásokra való átállás így is hozzájárulhat az erőforrás-szükségletek csökkentéséhez.
- Fogyasztók helyett felhasználók. Az új szolgáltatási módok elterjedésével párhuzamosan a bérbeadással is kísérleteznek vállalatok: a vevők nem „fogyasztók”, hanem „felhasználók” lesznek, akik a szolgáltatásért fizetnek, nem pedig azért, hogy az adott dolog a birtokukba kerüljön. Sok olyan új üzleti megközelítés is létezik, amely az egyszerű embereknek is lehetőséget ad a részvételre (erre jó példa a Magyarországon is elterjedt Airbnb). Ez azt mutatja, hogy egyesek inkább feladják a tulajdonosi ambícióikat, hogy egy bérleti konstrukció keretében hozzáférést biztosítsanak a tulajdonukhoz, vagy „megosszák” azt („közösségi gazdaság”). A felesleges erőforrások pénzre válthatók.
A globális fenntarthatóság egyik fontos feltétele, hogy a fejlődő országok ne a most fejlett gazdaságok példáját kövessék – hiszen épp most szembesülünk vele, hogy a nyugati fogyasztásközpontúságból eredő pazarló életmód nem tehető univerzálissá, hiszen fenntarthatatlan. A megoldás, hogy a fejlődő országoknak egy „bakugrással” át kell ugraniuk a globális észak energia- és erőforrás-igényes útját, és „rögtön a lényegre térve, megújuló és körforgásos gazdasági rendszereket kell létrehozniuk”, csökkentve „az emberek szegénységből való kiemelése és a bolygó védelme közötti konfliktust”.
Trebeck és Williams könyvét könnyen nevezhetjük utópiának, de jobban járunk, ha elfogadjuk a felkérést, és elkezdünk azon gondolkodni, hogy mit jelenthet a gazdasági fejlődés akkor, ha többé már nem a növekedés jelenti a végső célt. Milyen lehet az a felnőtt korba ért gazdaság, ahol mindenki otthon érezheti magát? Milyen szerepe lehet egy ilyen gazdaságban az újrahasznosításnak, a körforgásnak, és miért olyan nehéz szakítani a kényelmes lineáris modellel? Van-e olyan gazdasági állapot, amikor már nincs szükség a gazdaság abszolút értelemben vett növekedésére? Milyen életet élhetnénk, ha a fejlett és gazdag társadalmak megállnának egy pillanatra, és észrevennék, hogy ők együttesen – „Megérkeztek”.
Kolozsi Pál Péter
Főoldali kép forrása: pixabay.com
