A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt, és túl kevés infrastruktúrát igényelt ahhoz, hogy klasszikus iparágként tekinthessünk rá. Ma azonban már a futás köré szerveződő események városi léptékben érdemi gazdasági jelentőséggel bírnak.
Szerző: Balogh Tamás László
Üzemanyag-vásárlóerő: időutazás a rendszerváltástól napjainkig
Cikkünkben egy gyors áttekintést adunk arról, hogy az elmúlt három és fél évtizedben egy átlagos magyar havi munkabérből hány liter benzint lehetett vásárolni, milyen trendet figyelhetünk meg, és mi lehet ennek a magyarázata. A rövid elemzésben első ránézésre meglepő tényekre is ráirányítjuk a figyelmet.
Hatvanezren a Puskásban: a magyar labdarúgó válogatott márkájának fejlődése
Blogbejegyzésünk középpontjában a magyar válogatott áll, azonban most nem sportszakmai, hanem márkaépítési szemszögből tekintjük át vázlatosan az elmúlt évtizedek változásait. Hogyan lett tehát a nosztalgikus múltba révedés szimbólumából egy fiatalos „superbrand”?
Inkubációs programok Magyarországon startupok számára
A technológiai szektor fellendülésével párhuzamosan egyre több inkubációs program és inkubátorház segíti a startupokat működésük fejlesztésében. Cikkükben bemutatunk néhány hazai programot.
SZJA 1% – mire ad a magyar?
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül „beleszóljon” az állami költségvetésbe. Kinek adnak szívesen a polgárok?
Pénzügyi ismeretek a közoktatásban – hol tart Magyarország?
A pénzügyi műveltség terén kifejezetten jól állunk nemzetközi összevetésben. Az OECD legutóbbi felmérésében 39 országból a 4. helyen végeztünk. Magyarországon tehát megjelent egy, a pénzügyeiről egyre felelősebben gondolkodó fiatal korosztály, amely szükség esetén már szüleit is képes edukálni.
Mesterséges intelligencia az oktatásban – MI lesz a valódi gamechanger?
A munkaerőpiacon a közeljövőben hatalmas előnyre tesznek majd szert azok a munkavállalók, akik képesek AI-t használni. Nem meglepő tehát, hogy a generatív mesterséges intelligencia intenzíven felívelő szakaszban van az oktatás világában is. – Gondolatok és élmények egy EdTech expóról.
Globális „nagy bumm” az edtech iparágban
Bár mint modern, önálló iparág a 2010-es évek közepétől kezdett igazi fellendülésbe, az abacus, a krétás tábla, az írásvetítő vagy a fénymásológép megjelenése már az edtech előfutárjának tekinthető. A történet java azonban még hátravan!







