Már-már elcsépeltnek számít Törökországot Európa beteg emberének nevezni, hiszen a XIX. századtól kezdve számtalan alkalommal megkapta ezt a jelzőt. Az ország válság-frekvenciája jóval sűrűbb a feltörekvő országcsoportba tartozó „versenytársaknál”, melynek okai között találunk adósság- és devizaválságot, de politikai eredetű és természeti katasztrófa okozta mini-válságokat is. Talán mégsem túlzás ismét ezt a fordulatot használni, hiszen a 2018-as év egyelőre nagyon komoly nehézségeket tartogatott az ország számára. Olyannyira, hogy a pénzpiaci zűrzavar, amelynek során a TRY az USD-vel szemben a januári 3.8 körüli értékről szeptemberre 6.5 körüli szintre gyengült, az EMEA térség több országában is nagymértékben éreztette hatását. Eközben fokozatosan csökkenésnek indultak a török jegybank tartalékai is. Az év eleji 110 milliárd dollár körüli szint után szeptemberben már csak 90 milliárd dollár környékén volt, míg az ország devizafinanszírozási igénye folyamatosan nőtt.
A török jegybank tartalékai és a líra árfolyama
A probléma ismerős lehet. A török gazdaság egyik gyenge pontja a nagy devizaadósságot (jellemzően dollár és euró) görgető bankrendszer, amelynek egyre nagyobb problémát jelent lejáró devizaadóssága refinanszírozása, illetve swapjainak megújítása. A török bankrendszerben a magánszektor hitelállománya eléri a GDP 85 százalékát (duplázódott az elmúlt 10 évben), melynek 40 százaléka devizahitel (amiből 148 milliárd dollár, 110 milliárd pedig euro). A 40 százalékos arány bár elmarad a Magyarországon, a válság kezdetén látott kétharmados aránytól, de GDP arányosan már hasonló nagyságú a probléma. Vagyis Törökország is szembenéz az „eredendő bűn” (ahogy Eichengreen fogalmazott a devizában történő eladósodással kapcsolatban) következményeivel.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a török bankrendszer tőkeellátottsága – EU-s összevetésben – gyengének mondható (12 százalék körüli), melyet a líra gyengülése tovább erodál. Egyes számítások szerint a jelenlegi gyenge szinteken minden további 10 százaléknyi árfolyamleértékelődés mintegy 50 bázisponttal gyengíti a bankok tőkemegfelelését, illetve a líra dollárral szembeni 7 feletti árfolyama már kritikus a bankok tőkepuffereire nézve. Egyrészt azonnali negatív hatással van a tőkemegfelelésre a kockázattal súlyozott eszközértéken keresztül, másrészt a hitelek bedőlésével a tőkét magát is erodálja hosszabb távon. Az árfolyam két oldalról is negatív hatással van a vállalati szektorra. Egyfelől növeli a törlesztőrészletet a devizában felvett hiteleknél, és – ahogy a válság előtt Magyarországon – a vállalatok jelentős részének nincs ez ellen természetes fedezete. Másfelől, az import drágulásán keresztül rontja a vállalati szektor egy részének teljesítményét, vagyis a jövedelmi oldalt is erodálja. Bár az NPL ráta még mindig alacsony, 3 százalék körüli, a mostani fejlemények gyorsan megemelhetik ez a szintet. Az emelkedő NPL arány pedig negatív hatással lehet mind likviditási, mind tőke oldalról a hitelezési aktivitásra is, ami így további nyomást helyezhet a vállalati teljesítményre negatív spirált indítva el.
A folyamatokat és az eddig inkább csak látszatintézkedések – mint a bankok napon belüli devizaügyleteinek korlátozása – eredményeit látva csütörtökön (szeptember 13.) a török jegybank drasztikus (625 bázispontos!) kamatemelésre szánta el magát, hogy megállítsa a líra gyengülését. Kérdés, hogy ez a lépés elégséges-e. Bár júliusban csökkent valamennyit a folyó fizetési mérleg hiánya, ez egyelőre nem javít az ország külső egyensúlyi helyzetén. A devizahitelezés problémája továbbra is fennmaradt, sőt, a kamatemelés még inkább deviza felé terelheti a hitelfelvevőket, miközben a lírahitelek törlesztési terheit növeli. A bankrendszer tőkeproblémáit pedig szintén kezelni kell, annál is inkább, mert a gazdaság lassulása és a gyenge líra miatt az NPL gyors emelkedése várható. A mostani kamatemelés így valószínűleg csak lélegzetvételnyi szünetet adott a törököknek, amit érdemes arra felhasználni, hogy átfogó csomagot alakítsanak ki.
Banai Ádám
Főoldali kép forrása: pixabay.com
