Egy jó gulyás attól jó, ha jófajta hozzávalókból készül. Azt pedig minden háziasszony és vendéglős tudja, hogy ha kitör a sertéspestis, az nem csak a sertéshúst, hanem közvetve a gulyáslevest is megdrágítja. Ez ráadásul valamennyi termelőre igaz, hogy függ a beszállítóitól és vásárlóitól. Arról, hogy ez az egész gazdaságot behálózó összefüggésrendszer (termelési hálózat) hogyan erősíthet fel ágazati sokkokat gazdasági válságokká, az előző bejegyzésemben írtam. Itt most azt mutatom be, hogyan befolyásolja ez a hálózat a nemzetközi jövedelemegyenlőtlenségeket. Azaz a sokakat jogosan izgató „miért keresnek többet az osztrákok?” kérdés diszkussziójához járulok hozzá ezzel az írással.[1]
Az előttem járók lényegében két tényezővel magyarázzák ezt a kérdést: egy gazdaságban magasabbak a jövedelmek, ha termelői termelékenyebbek, illetve, ha intézményei erősebbek. E kettőn kívül még egy harmadik szempont is számít: mennyire hatékony az elosztás egy gazdaságban. A termelési hálózat ezek közül az első és a harmadik tényezőt jelentősen felerősíti. Ez azt jelenti, hogy kis termelékenységbeli vagy hatékonyságbeli különbségek is jelentős jövedelmi különbségeket eredményezhetnek országok között.
Oké, de mit jelent a termelékenység, meg mi ez a hatékonyság? És hogyan erősíti ezeket fel a termelési hálózat? Az alábbi két rövid blokkban ezeket kérdéseket igyekszem megválaszolni minél érthetőbben. De ha valaki csak a konklúzióra kíváncsi, ezeket nyugodtan átugorhatja.
Termelékenység
Legegyszerűbben, egy termelő annál termelékenyebb, minél többet tud termelni ugyanannyi munka (és egyéb erőforrás) felhasználásával. Vagy megfordítva, ugyanazt kevésbé erőforrás-pazarlóan tudja előállítani. Hogy mitől lesz egy termelő termelékenyebb, annak sok oka lehet, leggyakrabban a technológiai fejlettségre szokás gondolni: modernebb gépekkel, a termőterület alaposabb ismeretével vagy ügyesebb munkaszervezéssel például több takarmányt lehet betakarítani ugyanannyi munkával. Így ugyanazt a munkaerőköltséget alacsonyabb egységár mellett is ki lehet termelni.
Az olcsóbb takarmány miatt ugyanakkor olcsóbb lesz a sertéshús is, végül pedig a gulyás, hogy az eredeti példánál maradjunk. Egy ágazat fejlesztéséből tehát más ágazatok is profitálnak. Ráadásul a termelési hálózatban számos körkörös kapcsolat van: az áramtermeléshez használt energiahordozók kitermeléséhez például áramot is felhasználnak. A fejlesztő ágazat ezért még másodlagosan is profitálhat a saját fejlesztéséből köszönhetően az alacsonyabb inputköltségeknek. Így sokszorozódhatnak a termelékenységet javító fejlesztések hatásai a termelési hálózatban.
Ebből az is következik, hogy egy gazdaságban elég egy-két kevésbé termelékeny termelő egy jelentősebb jövedelmi lemaradáshoz.[2] Jones (2011) számításai szerint, ha egy gazdaságban a termelők átlagosan csak fele olyan termelékenyek, mint egy másikban, a jövedelmi lemaradása ennek a gazdaságnak több mint 11-szeres lesz.[3]
Elosztási hatékonyság
A valóságban semelyik piac nem tökéletes. Az információk például gyakran aszimmetrikusak: egy autónepper sokkal többet tud az autóiról, mint a vásárló, ezért megteheti, hogy átveri. Léteznek ezen kívül monopóliumok, externáliák, korrupt beszerzések és további eltérések egy ideális piactól, amik eltorzítják az árakat – jellemzően felfelé.[4] A magasabb árak a vásárlók egy részét kiszorítják, az emiatt elmaradt vásárlások jövedelmei pedig elvesznek.[5]
Hogy működik ez a gulyásleves példáján? Ha például a vendéglátók valamilyen torzítás hatására kevesebbet értékesítenek, nem csak a kevesebb gulyásleves miatt vesznek el jövedelmek. Alacsonyabb lesz a hús és közvetve a takarmány iránti kereslet, így végül a közvetlen és a közvetett beszállítóknál halmozódnak fel a jövedelemveszteségek.[6] Emiatt a hatékonyságbeli különbségek is jelentősen hozzájárulnak az országok közti jövedelemkülönbségekhez.
Konklúzió
A fentiek alapján tehát a jövedelmi különbségekért a legkevésbé termelékeny ágazatok és a legkevésbé hatékony piacok a felelősek. Ezek kedvezőtlen hatásai erősödnek fel ugyanis legjobban egy gazdaság termelési hálózatában. Ebből pedig az is következik, hogy egy felzárkózást célzó gazdaságpolitikának ezeket a gyenge láncszemeket érdemes azonosítania és kezelnie.
Rácz Olivér
Rácz Olivér
Vezető közgazdasági elemző, MNB
Rácz Olivér 2009-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetemen. Még abban az évben elkezdett dolgozni a Magyar Nemzeti Bankban, a Közgazdasági főosztályon munkaerőpiaci elemzőként. 2014-ben kezdte el PhD tanulmányait a Közép-európai Egyetemen, 2015-től három évig a PADS/PADE alapítvány ösztöndíjasa volt. 2019-ben egy trimesztert a Cambridge-i egyetemen töltött vendég phd hallgatóként. Kutatási területe a termelési-hálózatok (production networks).
Hivatkozások:
Acemoglu, D., Carvalho, V. M., Ozdaglar, A., & Tahbaz‐Salehi, A. (2012). The network origins of aggregate fluctuations. Econometrica, 80(5), 1977-2016.
Acemoglu, D., Akcigit, U., & Kerr, W. (2016). Networks and the macroeconomy: An empirical exploration. NBER Macroeconomics Annual, 30(1), 273-335.
Baqaee, D and E Farhi (2019), “Productivity and Misallocation in General Equilibrium”, Quarterly Journal of Economics: forthcoming.
Barrot, J. N., & Sauvagnat, J. (2016). Input specificity and the propagation of idiosyncratic shocks in production networks. The Quarterly Journal of Economics, 131(3), 1543-1592.
Jones, C. I. (2011). Intermediate goods and weak links in the theory of economic development. American Economic Journal: Macroeconomics, 3(2), 1-28.
Liu, E. (2019). Industrial policies in production networks. The Quarterly Journal of Economics, 134(4), 1883-1948.
[1] Lásd még: https://www.portfolio.hu/gazdasag/20150207/de-tenyleg-miert-keres-tobbet-egy-osztrak-mint-egy-magyar-209918, https://index.hu/gazdasag/2016/08/31/neoliberalis_munkaerohiany_berek_berkulonbsegek_miert_keresnek_tobbet_az_osztrakok/.
[2] Feltéve, hogy ezekre a termelőkre sok másik ágazat támaszkodik, amelyek így drágábban jutnak hozzá egy fontos inputjukhoz.
[3]Jones (2011) még nem termelési hálózatról ír, hanem csak a köztes termékek figyelembevételének jelentőségéről. Számításai ugyanakkor ekvivalensek egy termelési hálózatos modellel, amiben minden termelő egyformán támaszkodik mindegyik másik termelőre. Az új termelési hálózatos modellek megalapozójának számító Acemoglu és szerzőtársai (2012) ettől abban tér el, hogy egyes ágazatokra a valóságban sokkal jobban támaszkodnak a termelők.
[4] Ezek nem értékítéletek, számos ilyen torzító hatásra szükség van jóléti szempontból. Például a túlzott verseny a bankszektorban káros kockázatvállaláshoz vezet, ami destabilizálhatja a gazdaságot. Adókra pedig vitán felül szükség van.
[5] Ezt a jövedelemkiesést nevezi a szakma holtteher vagy jóléti veszteségnek. A torzítás egy extra jövedelmet ékel be a termelő teljes ráfordítása és árbevétele közé. Ezt nevezzük járadéknak, angolul rent-nek.
[6] Lásd Liu (2019) valamint Baqaee és Farhi (2019)! Liu (2019) megmutatja, hogy ezek a hatékonytalanságok a termelési láncok forrásainál lévő ágazatoknál – mint például az energiahordozók bányászata –, halmozódnak fel. És miért terjednek a termelékenységi sokkok csak a vásárlók, a piaci torzítások hatásai pedig csak a beszállítók irányába? Ez természetesen egyáltalán nem szükségszerű, azonban az adatok ezt támasztják alá több tanulmány alapján is. Lásd például Barrot és Sauvagnat (2016) valamint Acemoglu és szerzőtársai (2016) tanulmányait!
Főoldali kép forrása: pixabay.com
