A popkultúra a maga emészthető módján tükrözi vissza az adott korszak nagy kérdéseit, kihívásait. Az elmúlt évtizedekben különösen sok film (pl.: Mátrix, Eredet stb.) és egyéb alkotás feszegette a valóság-illúzió kérdéseit. Természetesen ez nem csak korunk kérdése, a filozófiai gondolkodásban a valóság fogalma mindig is a középpontban állt. Így volt, hogy a valóságot a túlvilágon keresték, volt hogy még azt is vitatták, hogy egyáltalán létezik-e valóság (lásd például szolipszizmus) vagy, hogy van-e egyáltalán értelme univerzális objektivitásról beszélni (lásd például posztmodernizmus). Mindenesetre a technológia fejlődése, különösen az egyre élethűbb szimulációk megjelenése még a korábbinál is erőteljesebben kérdőjelezi meg a világról alkotott – eddig biztonságos alapot nyújtó – képünket.
Az elmúlt két évtizedben így a virtuális és a valós határai a korábbinál is jobban kezdenek elmosódni. Adná magát a Mátrixszal való összehasonlítás, azonban ez könnyen félreviheti a helyzet megértését. A filmben ugyanis a valóság és a konstruált nem-valóság egyértelműen elkülönül: a kiválasztott szereplők pontosan tisztában vannak azzal, hogy épp melyik világban is vannak, a Mátrix mint „titok” tehát leleplezhető és elhagyható. Szintúgy Platón híres hasonlatában a barlang falán látható árnyképek a tökéletes ideák (a valóság) tökéletlen kivetülései, amellyel a bölcs ember tisztában van. Ugyanakkor e tekintetben a „virtuális valóság” többé nem csak egy egyszerű kivetülése a valóságnak, a szimuláció és a valóság közti határvonal elmosódik, és sok esetben lényegtelenné válik. Sőt egyes esetekben a virtuális (online) személyiség felértékelődik, ami a hétköznapi nyelvre lefordítva például annyit tesz, hogy a követők száma lassan fontosabb, mint a barátoké[1].
A fenti korszellemet mutatja az a sokszor emlegetett gondolatjáték, miszerint statisztikai alapon a mi valóságos világunk is csak egy szimuláció. Az ötlet azon az egyszerű matematikailag is alátámasztható meglátáson alapul, miszerint, ha csak egy civilizáció is képes volt a múltban elérni arra a szintre, ahol tökéletes szimulációkat tud alkotni, akkor ezt akár végtelen számban meg is tehette. Onnantól pedig az egyetlen valóságban való létezés esélye áll szembe a végtelen számú szimulációban való létezés valószínűségével: matematikai alapon tehát nagyobb esélye van annak, hogy a valóságunk is csak egy szimuláció. Ez természetesen csak játék a számokkal, azonban egy adott korszak fő narratíváinak megismerése teheti lehetővé a jövő megértését és a jelen alakítását. A filozofikus felütés után nézzünk pár konkrétabb gazdasági-társadalmi aspektust, amelyek a legújabb fejleményekhez kapcsolhatóak.
Megfigyelési kapitalizmus 2.0
Az elmúlt pár hétben számos újdonságot jelentettek be a legnagyobb tech cégek, amelyek közül kiemelhető a Facebook jövőre megjelenő „virtuális” világa, amely önmagában nem új, hiszen már számos cég igyekezett egy új, digitális világot teremteni. Azonban ismerve az FB mögött álló erőforrásokat, előbb vagy utóbb valóban létrejöhet egy globális „második valóság”. De mi köze van ennek a címben idézett “megfigyelési kapitalizmushoz”?[2]
A kapitalizmus működési elve az elmúlt majd fél évezredben nagyjából hasonló: a folyamatos bővülés során újabb és újabb, addig a piacon nem kereskedett, tőkefelhalmozást támogató tényező kerül a piacra és válik áruvá. Indult ez a folyamat az emberi teremtő tevékenység áruvá tételével, ami létrehozta a munkaerőpiacot és a fizetett munkát, valamint a természeti tényezők piacosításával, amely kereskedhető áruvá tette a földet, a nyersanyagokat stb. Ez volt az ipari kapitalizmus korszaka, amely elsősorban a természet meghódításáról, kontrolljáról és átalakításáról szólt.
A legújabb, a 2000-es évek elejétől beindult hullám pedig elérte magát az emberi természetet is, amikor az emberek személyes élményeit, érzelmeit alakítják át áruvá, és teszik piacon adható/vehetővé. Ez pedig a nagy technológiai cégek tevékenységének eredménye: a felhasználók folyamatos monitorozásából származó adatokat viselkedést előrejelző információkká (áruvá) dolgozzák át, és ezt értékesítik a piacon. A helyzet paradoxona, hogy ugyan maga a megfigyelés rejtett módon történik, a felhasználók valahol tisztában vannak ezzel a ténnyel. Lényeges, hogy nem maguk a felhasználók és adott személyes (hozzájuk kapcsolt) adataik az áruk (ez adja az ártalmatlanság illúzióját), hanem a viselkedésükből levonható minták, következtetések válnak nyersanyaggá. Pszichológiai kategóriát használva: a tudattalan meghódítása és áruba bocsátása történik ezzel, amely teljesen új jelenség az emberiség történelmében.
A következő lépés a monitorozáson való túllépés és a felhasználók viselkedésének direkt vagy indirekt befolyásolása az adott kívánt hatás érdekében, és ennek, mint egy egyszerű árunak (szolgáltatásnak) a piacon történő értékesítése. Azaz megjelenik a kvázi piacosított kontroll kérdése, amely a szabad akarat (ami a szabad döntés letéteményese) létezésének lehetőségét vonja kétségbe. Ez pedig a jelenlegi globális berendezkedés egyik fő építőeleme (például a szabadpiacnak). További aspektusa e kérdésnek azon kísérletek, amelyek emberek agyát igyekeznek közvetlenül a virtuális-digitális világba kapcsolni, ezzel lehetővé téve az ember és a gép szimbiózisát, érzések és gondolatok közvetlen megosztását másokkal. Így a jelenlegi fizikailag érzékelhető interfész – például egy mobiltelefon, amely legalább a valós-virtuális elválasztásának illúzióját adja – is megszűnne létezni. Egyelőre inkább hype-nak tekinthető, de ilyen Elon Musk Neuralink nevű cége, amely egyes állatokon tesztelve már valamilyen szinten működőképesnek bizonyult. A probléma, hogy a hatásmechanizmus nem csak egyirányú lehet, azaz nem csak az élőlények irányíthatják a gépeket, hanem fordítva is. A kérdés, hogy vajon a „távirányított” szabad és saját döntésének érzi-e, amikor hatnak rá? Milyen veszélyeket rejthet ez az emberiségre nézve?
De – eggyel visszalépve a technológiai már megvalósult szintjére – képzeljük el, hogy milyen lehetőségeket tartogat a megfigyelési kapitalizmusban a fentebb már említett teljesen virtuális világ (például a Horizon)? Mennyire ismerhető meg és befolyásolható az adott felhasználó (kiegészülve esetleg biológiai reakciókat mérő szenzorokkal, amit egyre többen viselnek már most is), ha célzott tesztek alá vethető, ha célzott szituációkba helyezhető (mint egy soha véget nem érő Rorschach teszt vagy egy állandósult fókuszcsoportos kutatás), ha minden interakciója rögzített? Természetesen ez már most is zajlik, de ne legyenek kétségeink, hogy egy ilyen virtuális, 3D-s világ ebben szintlépést fog jelenteni.
A bankszektor 21. századi átalakulása
Kevésbé tűnik izgalmasnak, de már rövid távon is jelentős hatással járhat a Google és az FB bejelentése a banki piacon való megjelenésről. A banküzem lelke ugyanis az előrejelzést lehetővé információk gyűjtése és felhasználása. Hisz pontosan ez a megfigyelési kapitalizmus nyersanyaga, az újonnan piacosított áruja. Gondolatkísérletként vegyük szemügyre a személyi hitelezést, amely jelenleg főként a hivatalos információkra (fizetési adatok, adóslisták stb.) épül. Ezzel szemben és ezen felül a fenti technológiai cégek számára real time rendelkezésre áll az adott ügyfél folyamatos tartózkodási helye (például jár-e dolgozni rendesen? hová szeret utazni?), a mindennapi költéseinek struktúrája (például mennyire tudatos vásárló? vannak-e luxuskiadásai?), online viselkedéséből levonható következtetések (például szóhasználat, ami utalhat a fizetési fegyelmezetlenségre – ezt konkrétan már most is használják a cégek), és még számos, jelenleg még elképzelhetetlen aspektus. A bankok eddig jól védett piaca kerül tehát a célkeresztbe, amely a technológiai szektor és a bankszektor elkerülhetetlen egybeolvadását jelenti majd?
Mint látható, a technológia, a filozófia, a közgazdaságtan és a társadalmi-politikai kérdések nem választhatóak el egymástól. A szakbarbár módon történő közgazdasági kutatás és a túlzottan praktikus szinten történő gondolkodás csapdákat rejt. Ahogy Keynes mondta:
“The ideas of economists and political philosophers, both when they are right and when they are wrong are more powerful than is commonly understood. Indeed, the world is ruled by little else. Practical men, who believe themselves to be quite exempt from any intellectual influences, are usually slaves of some defunct economist.”
Tapaszti Attila
[1] Fontos, hogy ez a mondat nem értékítélet, csak egy jelenség leírása.
[2] Shoshana Zuboff által alkotott fogalom: https://en.wikipedia.org/wiki/Surveillance_capitalism.
Főoldali kép forrása: pixabay.com
