Napjaink lakáspiaci folyamatainak alakulását a legjelentősebb mértékben alakító globális megatrend az urbanizáció. Míg 1960-ban a világ lakosságának nagyjából egyharmada élt városokban, addig mára a lakosság többsége városokba koncentrálódik. A népesség nagyvárosokba való tömeges beköltözése mögött két domináns tényező áll. A nagyvárosokban egyrészt a munkavállalási lehetőségek, másrészt a szolgáltatások – például egészségügyi és oktatási intézmények által kínált szolgáltatások, illetve szabadidős és szórakozási lehetőségek – jóval szélesebb köre érhető el.
A városiasodásnak azonban – az életszínvonal szempontjából tagadhatatlanul kedvező hatásai mellett – számos kedvezőtlen következménye van. Az elmúlt években Európában az egyik ilyen negatív hatás volt a lakhatás elérhetőségének folyamatos romlása. A nagyvárosi lakáspiacokon – a jellegéből adódóan rugalmatlan, lassan reagáló kínálathoz képest – lényegesen gyorsabban megugró kereslet a lakásárak tartós és dinamikus emelkedéséhez vezetett. Az elszálló lakásárak pedig rontják a nagyvárosi lakások hozzáférhetőségét, különös tekintettel néhány társadalmi csoport, például a fiatalok vagy az egyedülállók számára. Egyre jellemzőbbé vált, hogy a fiatalok nem tudnak elköltözni a szülői házból: számos európai országban (így Magyarországon is) a harminc év alattiak kétharmada él még a szüleivel. Ebből kifolyólag pedig sokkal később indítják önálló életüket, és később alapítanak családot is.
Budapest sem képez kivételt a főbb trendeket tekintve. A magas lakásárak miatti hozzáférhetőségi problémán túl a koronavírus-járvány, pontosabban a járványhelyzetben hozott korlátozó intézkedések a budapesti lakáspiac egy régi, de eddig kevésbé gyakran emlegetett problémájára is rávilágítottak. A karantén miatt otthonaikban rekedt emberek azzal szembesültek, hogy lakásaikkal minőségi szempontból is problémák akadtak. Otthonaik zsúfoltak, a terek kihasználtsága, tagolása nem optimális, és nem adnak lehetőséget a szabad levegőn való időtöltésre sem.
A személyes élményeken túl az elérhető statisztikák alapján is kedvezőtlen összképet mutat a budapesti lakások összkomfortja. A 2015-ös lakásfelmérés tanulságai szerint a fővárosi lakások döntő többsége, közel 60 százaléka mindössze egy- vagy kétszobás, és a négy- vagy annál több szobás lakások részaránya is csak 14 százalék. A budapesti lakások csupán 65 százaléka számít megfelelőnek vagy kimondottan tágasnak, ezzel rosszabbul teljesítenek, mint a megyeszékhelyeken vagy egyéb városokban található lakások. Ugyancsak elmarad Budapest a többi várostól abban is, hogy csak a lakások feléhez tartozik terasz, még közös kerttel is csak a házak 45 százaléka rendelkezik. Ezek pedig sok esetben nem jelentenek valós rekreációs lehetőséget, mert kicsik és nincsenek funkciójuknak megfelelően kiépítve. A budapesti lakásállomány lassú megújulása miatt ezen a területen érdemi előrelépés nem történt az elmúlt években.
A karantén és a bezártság hónapjai után érezhetően megváltoztak a nagyvárosiak, köztük a budapestiek preferenciái: az emberek valósággal kimenekültek városi otthonaikból. A nyár első heteiben erős kereslet mutatkozott a nyaralók iránt a Balatonon, a Velencei-tónál és a Tisza-tónál is. Közel 50 százalékkal többen érdeklődtek az eladó nyaralók iránt júniusban Veszprém megyében, mint egy évvel korábban. A kedvelt nyaraló helyek közelében lévő kiadó házak iránti kereslet pedig májusban és júniusban 70, illetve 50 százalékkal nőtt.
Az igazán nagy kérdés – természetesen amellett, hogy meddig tart a járványhelyzet és az ehhez kapcsolódó korlátozások -, hogy a korábbi urbanizációs folyamat most látott megfordulása tartós lesz-e. Lesz-e dezurbanizáció, a városokból való tömeges kiköltözés? Választjuk-e a komfortosabb lakhatást az esetleges ingázás árán? Különösen érdekes ez a kérdés annak fényében, hogy a kutatások szerint, minél többet ingázik valaki, annál kisebb a szubjektív elégedettsége (Stutzer és Frey, 2008). Márpedig a nagyvárosokból való kiköltözés, a vidéki kényelem ingázással jár együtt. Ráadásul a tömeges kiköltözés nagy terhet ró a közösségre is, hiszen ehhez sokkal elszórtabban kell megfelelő infrastruktúrát kiépíteni (utak, közösségi közlekedés, óvoda, iskola stb.), ami drága és nem is hatékony. Vélhetően így a mostani rossz tapasztalat nem győzi le a gazdasági racionalitást, és a trend nem fordul meg. Éppen ezért fontos, hogy a lakásállomány megújulása felgyorsuljon, és az új fejlesztések nagyobb hangsúlyt fektessenek a közösségi terekre, a zöld felületek biztosítására. Már csak azért is, mert az elmúlt hónapok tapasztalata a munkavégzésről, illetve a munkavégzés helyszínéről is új képet adott. Így az otthon funkciója kibővülhet, amihez a mostani forma biztos, hogy nem megfelelő.
Banai Ádám
A bejegyzés nem jöhetett volna létre Nagy Benjámin segítsége nélkül. Köszönöm neki!
Hivatkozások:
Stutzer, A. & Frey, B. S. (2008). Stress that doesn’t pay: The commuting paradox. Scandinavian Journal of Economics, 110(2), 339-366.
Főoldali kép forrása: pixabay.com
“Fontos, hol lakunk! De erre csak a karanténban jöttünk rá?” bejegyzéshez 2 hozzászólás
Hozzászólások letiltva.