Ki uralja a narratívát, ki határozza meg a közbeszédet? A politikai életben megszoktuk, hogy a narratíva meghatározásának képessége választásokat dönt el. A politológusok ezért szorosan követik az egyes pártok kommunikációs stratégiájának középpontjából álló aktuális sztorit és a választók erre adott reakciót. Egy szinttel feljebb lépve a metanarratívákhoz érünk, amelyek a napi sztorik felett álló domináns ideológiák és hegemón kultúrák. A metanarratíva az a domináns nézőpont, mélyben gyökerező és rejtettebb hitrendszer, amellyel a társadalom értelmezi az eseményeket, az aktuális narratívákat, és reagál.
A társadalmi-politikai szférát azonban hagyományosan elkülönítve kezelik a gazdasági-tőkepiaci tértől. De nem veszélyes ez az elkülönítés, nem marad ki emiatt egy fontos elemzési aspektus?
Két példa a piaci metanarratívákra: precíz mérleg vs. szépségverseny
Nézzük először az értékalapú befektetési narratívát egy mondatba foglalva: „In the short run, the market is a voting machine but in the long run, it is a weighing machine.”[1] Ez a hit pedig rendkívül fontos: egyrészt a piaci kapitalizmus és tőkeallokáció mégsem alapulhat kvázi szerencsejátékra, másrészt pedig a nagy vagyonokat is legitimitálni kell. Más ugyanis a státusza egy sikeres tőzsdei tőkeallokátornak, mint annak, aki például ruletten vagy rosszabb esetben piramisjátékban nyerte a vagyonát. E sztori fő alakja, mémje pedig ki lehetne más, mint Warren Buffet.
De lépjünk gondolkodásban tovább – bár időben hátrébb – és nézzük a valaha élt talán legnagyobb közgazdász (és tőzsdei spekuláns), John Maynard Keynes hozzáállását a piaci narratívákhoz.
Idevágó hasonlata már közhelyszámba megy ugyan, de érdemes röviden bemutatni. Keynes szerint a piac egy olyan szépségversenyhez hasonlít, ahol a győzelemhez a megoldandó feladat nem a számunkra legszebb jelölt, hanem a többiek által legszebbnek tartott jelölt kiválasztása. Ráadásul úgy, hogy ezzel a jelenséggel mindenki tisztában van, azaz mindenki tudja, hogy mindenki tudja, hogy mindenki tudja… hogy a JÁTSZMA valójában ez. Ez már ugye közel sem hangzik annyira racionálisan – nem véletlen, hogy Keynes a piacoknak általában kisebb szerepet szánt, mint későbbi neoliberális közgazdász utódai.
Egy másik hasonlattal megvilágítva[2], a tőzsdei befektetés a vegytiszta buffeti világban olyan mintha sportcsapatokra fogadnánk, azaz van egy hosszú távú, a reálgazdaságban zajló verseny, ami maga a játszma. A csapatokra való fogadás pedig egy hosszú távon ettől független esemény. A keynesi hasonlatban a játszma nem a csapatok hosszú távú vetélkedése, hanem annak kitalálása, hogy a többi szereplő majd mire fogad[3], ezzel hajtva az árfolyamokat. Persze a szereplők lehetnek például abban a hitben, hogy minden más szereplő is céges cash flow adatokat elemezve értékalapon olcsó részvényeket keres, de ez nem garantált. Azaz a JÁTSZMA nem a sportesemény, hanem maga a fogadás.[4] Hosszú távon pedig ugye mind meghalunk…
Míg a buffeti elbeszélésben tehát a piacok kvázi természeti jelenségek, ahol végül a „fizika” törvényei működnek, az utóbbi sztoriban a piacok főként társadalmi jelenségek. E különbségnek súlyos társadalmi és politikai következményei is vannak, amit a történelem hullámzása igazolt is. E gondolatot még hosszú oldalakon lehetne boncolgatni, de a kevésbé türelmes olvasókra gondolva nézzük a jelenlegi narratívákat, és főleg, hogy a piacokon ki gyártja ezeket? Azaz:
Ki mondja meg, hogy mit gondoljanak a piaci szereplők arról, hogy a többi szereplő mit is gondol?
A narratíva gyártása a globális piacokon hagyományosan egy relatíve szűk kör privilégiuma volt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ez a folyamat központilag irányított lenne. A globális nagybankok nagyon is jól érthető célja ügyfeleik aktivitásának fokozása: ez a sima tőzsdei adás-vételtől kezdve M&A ügyleteken át új termékek kitalálásig nagyon sok mindent jelenthet.
Ehhez pedig sztorik kellenek, lehetőleg könnyen értelmezhető, de reáltudományosnak tetsző módon is alátámasztott aktuális történetek, amelyekhez a piaci szereplők igazodni tudnak. Csak néhány narratíva példa, amely az éppen aktuális időszakot meghatározta, a befektetők pedig ezzel keltek és feküdtek: decoupling 2008 előtt; green shoot 2009-ben; görög válság; taper tantrum; trade war; a Covid válság elején a híres ’R’ szám; mekkora lesz a stimulus; reflation; #cathiewood és a God’s work; jelenleg pedig, hogy mennyi a 10 éves amerikai hozam stb. Onnan lehet őket felismerni, hogy az aktuális piaci eseményt mindig e narratívában értelmezik és magyarázzák a főbb médiumok, banki elemzők. Aztán persze a sztori elfárad, érdektelenné válik és akkor jöhet az újabb, mert a shownak folytatódnia kell.
Csak a rend kedvéért, vannak a magasabb szinten álló tartósabb, politikai-gazdasági metanarratívák, amit pár példával talán könnyebb megérteni: TINA&trickle down az 1980-as években; a szabad tőkeáramlás pozitív jelenség; Greenspan/Bernanke/Yellen/Powell-put; EKB-„whatever it takes”; dezinflációs/deflációs periódusban korlátlan likviditás és örökké növekvő leverage; wealth effect stb. Ezek a befektetői szempontból az igen lényeges elbeszélések, amelyeknek az eltolódása alapjaiban változtathatja meg a piaci környezetet. Fontos, hogy e narratívák nem a légüres térben lebegnek, hanem egymással összefüggenek vagy egymással harcolnak, és minden szereplőt ennek megfelelő aktivitásra ösztönöznek. Legyenek azok gazdaságpolitikusok, jegybankok, hedge fund menedzserek vagy akár kisbefektetők.
TikTokerek vs. boomer elemzések: kulturkampf?
És most eljöttek a piaci influencerek, akiknek nincs a hagyományos pénzügyi világba bekötöttségük. A jelenség valahol sorsszerűnek tekinthető, ahogy a nyomtatott sajtót felváltotta az internetes website-ok világa, ahogy a cikkek egyre rövidebbek lettek, ahogy a blogbejegyzéseket és hosszabb FB írásokat lesöpörte az Instagram, majd ahogy megjelentek a TikTok videók, úgy az unalmasnak tűnő – egyébként ugyanúgy sztorikra épülő – „boomer” elemzéseket is elkezdte kiszorítani a befektetési mémek világa. Az újdonság talán annyi, hogy ezek többnyire nem is akarnak többnek látszani, mint amik, mémeknek. És ami akár még dühítőbb lehet számos szakembernek: sokszor a TikTokFinance influencerek messze felül is teljesítik a pénzügyi szektor felkent szereplőit (egyelőre legalábbis, bár mint tudjuk, nem csatát kell nyerni, hanem háborút).
Példaként a bitcoin narratívát hozhatjuk, ami már vagy 12 éve épül. Érdekes megfigyelni, hogy mit kezdett a „régi” pénzügyi világ a bitcoinnal: először szkeptikusan viszonyult hozzá, mint egy más világból érkezett furcsasághoz, majd kivárt, majd pedig elkezdte domesztikálni. Több száz oldalas globális banki elemzések születnek, zajlik a közvélemény megdolgozása és ami még fontosabb, gombamódra szaporodnak az ETF-ek, futuresek, amelyek már a hagyományos szektor egyre nagyobb kontrollját és pénzkereseti lehetőségét jelenti. Az eredeti bitcoin narratíva ugyan sérül közben, de mindig érkezik valaki, aki jó időben újabb történetet mesél el a szereplőknek – a most élő egyik narratíva például a vállalati cash menedzserek diverzifikációja, amit Elon „Technoking” Musk, korunk kétségkívül egyik legnagyobb narratívagyártója is segít.
Konklúzió
A tőkepiacok nem természeti jelenségek, hanem társadalmi intézmények, saját kulturális térrel. Az éppen aktuális narratívák, kiváltképp a metanarratívák azonosítása befektetési szempontból is fontos. Különösen, ha épp változni látszik a domináns piaci ideológia, amely a társadalmi és így a gazdasági valóságot is befolyásolni fogja.
Tapaszti Attila
[1]“A piac rövid távon szavazógép, hosszú távon azonban precíz mérleg.” Benjamin Graham.
[2] Ben Hunt, ex-HF menedzser hasonlata.
[3] Érdemes hangsúlyozni, hogy ez utóbbi nem a már elkoptatott tőzsdepszichológiát vagy a viselkedéstudomány alapú befektetést jelenti. Egyrészt ezek nagyon is homályos kategóriák a valóságos befektetésekben ahhoz, hogy mérni lehessen a hatásukat. Másrészt pedig már egy közepesen képzett kisbefektető is képes 5-10 bias-t felsorolni, azaz a kígyó önmaga farkába haraphat: azért tűnhet éppen irracionálisnak a piac, mert a racionális szereplők irracionális viselkedést feltételeznek a többi szereplőről és így irracionálisan járnak el, ami végső fordulatként teljesen racionális lesz, ha tartósan nyereséget érnek el.
[4] Különösen mert a cégek esetében nincs egyértelműen, egzakt módon azonnal értelmezhető nyertes/vesztes.
Főoldali kép forrása: pixabay.com
