Használják-e a nagybefektetők az egyetemek tudományos eredményeit?

Az intézményi befektetők szerepe egyre nagyobb a tőzsdéken és a befektetés világában. Ezzel párhuzamosan hasonlóan nagy az akadémiai érdeklődés a tőzsdei árfolyamokkal kapcsolatban is. Az egyik nagy kérdés mindkét világban, hogy hogyan lehet magas hozamot elérni a részvénybefektetésekkel. 

Az egyetemi (akadémiai) világban számos elmélet és empirikus elemzés született a témában. A legismertebb modelleket gyakran használják a tudományos cikkekben. Például Carhart 4-faktoros modelljét bemutató cikkét (Carhart, 1997) több mint 18 ezer tudományos tanulmányban hivatkozták már le. 

Természetesen egyből adódik a kérdés, hogy lehet-e pénzt keresni ezekkel a tudományos cikkekkel, és ha igen, hogyan használják ezt a tudást? Ha pedig használják, akkor tényleg működik-e az életben, vagy csak papíron mutat jól?

Ezeket a kérdéseket járja körbe Van Gelderen és Huij (2014). Az első kérdés, hogy mit tekintünk az egyetemi, tudományos világban elfogadott összefüggésnek. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy a kis cégek részvényei jobb hozamot hoznak, mint a nagyok, a magas BTM értékkel (a könyv szerinti érték és a piaci érték hányadosa) rendelkezők részvényei is magasabb hozamot könyvelhetnek el, valamint az elmúlt egy év nyertesei jobban teljesítenek, mint az elmúlt egy év vesztesei.

Ezek alapján a következő kérdés, hogy egyáltalán használják-e a nagy intézményi befektetők ezeket az összefüggéseket, vagy nem nagyon veszik figyelembe. Ezt Van Gelderen és Huij többféleképpen is megvizsgálja, és azt találja, hogy a fent említett első két stratégiát nagy számban használják az intézményi befektetők (több mint 30 százalékban), de az elmúlt év nyerteseit és veszteseit nagyon kevés befektető veszi figyelembe.

Végül jön a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik figyelembe vették ezeket a tudományos eredményeket, jól teljesítettek-e. A szerzők azt találták, hogy az első két stratégia esetén egyértelműen sikeresebbek voltak azok a befektetők, akik alkalmazták. Ez abszolút értelemben is igaz a hozamokat elemezve, de relatív helyzetüket is javították az egymás közötti versenyben. Ezzel szemben a harmadik stratégia nem hozott sikert az őket alkalmazók számára, igaz ők eleve kevesen is voltak.

Összességében elmondható, hogy a tőzsdei befektetések legnagyobb, legfontosabb és legjobban képzett szereplői, az intézményi befektetők is figyelik és alkalmazzák a tudományos eredményeket, és ez számukra meg is éri. Ennek függvényében még izgalmasabb kérdés, hogyan maradhatnak meg ezek az összefüggések és magas hozamok a piacon, de ezt már a szerzők külön nem vizsgálták, és általánosságban igaz, hogy egy sikeres stratégia publikálása egy tudományos tanulmányban csökkenti ezen stratégia jövedelmezőségét (McLean és Pontiff, 2016).

Neszveda Gábor

---

Hivatkozások:

Carhart, M. M. (1997). On persistence in mutual fund performance. Journal of Finance, 52(1), 57-82.

McLean, R. D., & Pontiff, J. (2016). Does academic research destroy stock return predictability?. Journal of Finance, 71(1), 5-32.

Van Gelderen, E., & Huij, J. (2014). Academic Knowledge Dissemination in the MutualFund Industry: Can Mutual Funds Successfully Adopt Factor Investing Strategies?. Journal of Portfolio Management, 40(4), 157-167.