Az osztrák jegybank évente végez felméréseket Közép-, Kelet- és Délkelet-Európában magánszemélyek körében alapvetően pénzügyi szokásaikról, megtakarításaikról (OeNB Euro Survey). 2018-ban a kérdőívet kiegészítették néhány, az államadósság megítélésével kapcsolatos kérdéssel. A kérdőív eredményei alapján készült elemzést a Focus on European Economic Integration című kiadványuk legfrissebb számában mutatja be Markus Eller, Branimir Jovanovic és Thomas Scheiber. A következőkben legfontosabb megállapításaikból szemezgetek.
A régió egészére vonatkozóan azt kapták, hogy a lakosság döntő többsége (közel 70 százalék) úgy gondolja, hogy az államadósság felhalmozása a jövő generációnak gazdasági lehetőségeit veszélyezteti, és eközben csak valamivel több mint 40 százalékuk gondolja úgy, hogy az eladósodás egyúttal több beruházást tesz lehetővé a jelenben (lásd az alábbi ábrát). A többség (nagyjából 60 százalék) azzal is egyetért, hogy az adósság növelése a jövőben adók emelését és/vagy alacsonyabb jóléti kiadásokat von maga után. A régióban tehát az állampolgárok nagyobbik része tudatában van az államadósság negatív következményeivel. Magyarországon ez a tudatosság kis mértékben elmarad a régiós átlagtól mindegyik aspektusban.
Forrás: Focus on European Economic Integration Q3/21, Oesterreichische Nationalbank
A kérdőívben arra is rákérdeztek, hogy mekkora a válaszadó hazájában a GDP-arányos államadósság. Az összesítésben az a mintázat rajzolódott ki, hogy ahol alacsony ez a mutató, a lakosság inkább felül-, ahol magas, ott inkább alulbecsülte. Magyarországon azok közül, akik számszerű becslésre vállalkoztak, csak minden negyedik válaszadó tudta, hogy a GDP 60 és 80 százaléka között van az adósság, több mint kétharmaduk szerint 60 százalék alatt.
A szerzők megvizsgálták azt is, hogy milyen egyéni ismérvek magyarázzák az állam eladósodásának megítélését. Hagyományosan az a közvélekedés, hogy a képzettebbek és a vagyonosabbak felelnek meg jobban a mainstream makromodellekben feltételezett racionális véleményformálási modellnek, vagyis azt várnánk, hogy ők vannak inkább tisztában az állami hitelfelvétel tankönyvi konzekvenciáival. Ezt részben visszaigazolják az eredmények, ugyanis a tehetősebbek és a pénzügyekben tájékozottabbak között magasabb volt azok aránya, akik szerint az államadósság beruházási lehetőségeket teremt, másfelől viszont korlátozza a jövő generáció mozgásterét, valamint költségvetési kiigazítást (adóemelést és/vagy kiadáscsökkentést) tesz szükségessé a jövőben. Meglepetésre azonban a legkevésbé tehetősek is az átlagnál nagyobb arányban gondolják így azzal a különbséggel, hogy esetükben a jövőbeli adóemelés kockázata nem tér el szignifikánsan az átlagtól.
Ezt érdemes összevetni azzal a további eredménnyel, hogy azok, akiknek megélhetési problémáik voltak, az átlagnál negatívabban ítélik meg az államadósságot: nemcsak azt gondolják, hogy a jövőben költséget okoz, hanem a jelenbeli hasznokat is alacsonyabbnak látják, vagyis kevésbé értenek egyet azzal, hogy (potenciálisan hasznos) beruházásokat lehet elindítani állami hitelfelvételből.
A többi ismérv, amely szignifikánsnak bizonyult az adósság iránti attitűd formálásában, a várt hatást mutatta. Akik fogyasztási-megtakarítási döntéseikben türelmetlenebbek, jobban érzékelik az államadósság előnyeit (beruházás), és kevésbé a hátrányokat. Akik saját életükben is ódzkodnak az adósságtól, az átlagnál sokkal inkább tisztában vannak az állami eladósodás negatív következményeivel (bár érdekes módon a pozitív aspektusával is, de ott kisebb az eltérés az átlagtól). Végül azok, akik jobban megbíznak a közintézményekben vagy az aktuális kormányban, kedvezőbben vélekednek az államadósságról.
A sok előre borítékolható összefüggés ellenére informatív eredményeket szolgáltatott a felmérés. Egyrészt megtudtuk belőle, hogy a volt szocialista blokk országaiban, ahol az állami paternalizmus évtizedeken keresztül igyekezett leszoktatni az embereket a magántulajdonon alapuló polgári gondolkodásról, és helyette az állam mindenhatóságába vetett hit magjait próbálta elültetni, ez a kísérlet nem járt tartós sikerrel: a lakosság jelentős része nem rabja a fiskális illúziónak – teljesen tisztában van azzal, hogy egy költségvetési kiadásnak komoly következményei lehetnek a jövőben. Másrészt az is kiderült, hogy nemcsak azok vannak tisztában az állami hitelfelvétel következményeivel, akik vasárnaponként egy jó minőségű kubai szivart pöfékelve lapozgatják a Financial Times hétvégi számát, hanem a legszegényebb háztartások is.
Ennek a tudatosságnak két fontos következménye is lehet. Az egyik, hogy nem feltétlenül jó politikai stratégia felelőtlen költségvetési ígéretcunamival kampányolni parlamenti választások előtt. (Persze a múltban találunk ellenpéldákat is: elég, ha csak a 2000-es évek fiskális ámokfutására gondolunk Magyarországon.) A másik viszont az, hogy a fiskális stimulusok hatását gyengítheti, ha a lakosság automatikusan magasabb jövőbeli adókat vár, ugyanis ha emiatt megtakarít, az (részben) semlegesítheti a költségvetési keresletélénkítést.
Vonnák Balázs
Hivatkozások:
Markus Eller, Branimir Jovanovic és Thomas Scheiber (2021) “What do people in CESEE think about public debt?” Focus on European Economic Integration Q3/21, Oesterreichische Nationalbank
Főoldali kép forrása: pixabay.com
