A zöld gazdaságba való átmenet szükségességét ma már kevesen kérdőjelezik meg, de persze azzal kapcsolatban nincs egyetértés, hogy kinek is kellene állnia a költségeket – mind az országok között, mind pedig akár az országokon belül az egyes jövedelmi csoportok között.
Az ördög természetesen a részletekben rejlik majd ezen a téren is, és az elköteleződésen túl egyelőre nem teljesen egyértelmű, hogy ki mit tehet a környezeti fenntarthatóságért, vagyis, hogy például egy vállalat mitől lehet valóban „zöld”. Vannak természetesen triviális megoldások, például amennyiben egy vállalat olyan iparágban tevékenykedik, amit zöldnek tekintünk (például megújuló energiatermelés), vagy olyan tevékenységet folytat egy barna iparágban, amit ugyancsak zöldnek ismerünk el (például környezetvédelmi beruházások az olajiparban). Ezek azonban összességében nem fedik le a gazdasági tevékenységek döntő részét, így a klímaváltozás elleni fellépéseknek a „mindennapi” működésre is ki kell terjednie. Ennek egyik lehetséges megvalósulása, ha a vállalatok saját magukra szabott zöld stratégiát alkotnak, illetve, ha ennek teljesülésében a vezetőiket is érdekeltté teszik – például azáltal, hogy a fizetésük, bónuszuk nagyságát nem csak jövedelmi, vagy a részvényárfolyamban mérhető célokhoz rendelik, hanem mondjuk a zöld célok eléréséhez is.
Egyelőre nem túl elterjedt nemzetközi szinten sem a zöld jövedelmezési stratégia: a Financial Times az ISS ESG adataira hivatkozva azt írja, hogy a londoni FTSE-100-as index vállalatai közül 24, az amerikai S&P 500 társaságai közül mindössze 20 olyan van, amely ezt a modellt követi. Nem sok, de tény, hogy 2019-hez képest az értékek duplázódtak, illetve a Deloitte felmérése szerint a következő 1-2 évben további emelkedésre lehet számítani (a megkérdezett cégek csaknem negyede tervezett ilyen elmozdulást a javadalmazási politikában).
Természetesen nem evidens, hogy a zöld célok megjelenése a javadalmazásban valóban elő is segíti ezen célok elérését, hiszen könnyen elképzelhető, hogy nem a zöld szempontok fognak dominálni, ha az egyéb célokkal ellentétbe kerülnek. A vezetők természetesen azokat a célokat veszik majd előbbre, amelyek „többet hoznak a konyhára”, ami könnyen lehet, hogy még a jelenlegi helyzetben kis sokkal inkább a nagyobb súlyt képviselő pénzügyi eredményeket jelenti majd. Az is ebbe az irányba mutat, hogy a nem-pénzügyi célok nehezen kvantifikálhatók és mérhetők, illetve hogy sok esetben nagyon hosszú időtávra vonatkoznak (a zöld célok végső határideje akár évtizedekben is mérhető lehet, miközben egy vezető ritkán marad ennyi ideig a cégnél…). A legkritikusabbak odáig is elmennek, hogy ettől bizonyosan nem várható fordulat, hiszen, ha a zöld célok konfliktusba kerülnek a vállalati értékteremtéssel (egyszerűsítve a profittal), akkor a jelenlegi gazdasági rendszerben a környezeti aspektus mindenképp háttérbe szorul – épp ebből adódik, hogy a környezeti fenntarthatóságot kormányzati intézkedések (adózás, szabályozás, ösztönzés) nélkül nem lehet elérni.
A fentiek elfogadása mellett is érdemes áttekinteni, hogy mégis milyen gyakorlatok kezdenek kialakulni a vállalati világban, a Deloitte már említett felmérése szerint.
- Az ESG, és ezen belül a zöld szempontok a bónuszokban és a hosszú távú ösztönzési keretrendszerekben jelennek meg.
- A bónuszok tekintetében ESG-fronton a legnépszerűbb célok nem zöldek (diverzitás és inkluzivitás, illetve egészség és biztonság), de egyre nő a zöld szempontok jelentősége (kiemelten a kibocsátások tekintetében).
- A hosszú távú ösztönzési keretrendszerekben ugyanakkor a zöld aspektusok vezetnek, a legtöbben a scope 1-es és 2-es kibocsátási szintekhez kötik a javadalmazást (a vállalatok csaknem harmada).
- Elsőként a kitermelő vállalatok körében voltak jellemzők a zöld javadalmazási célok, de az utóbbi időben feljövőben vannak a bankok és a pénzügyi szektor.
- Nagyon eltérő módszertanok és metrikák azonosíthatók a vállalatok körében, a termékfejlesztéstől kezdve az energiafelhasználáson és az elektromos autók használatán át egészen a mérhető kibocsátási szintekig.
- Az esettanulmányok alapján a kibocsátáscsökkentési tervekhez való hozzájárulás jellemzően az extra javadalmazási tereken belül 5-10 százalékos súllyal rendelkezik.
A fentiek is mutatják, hogy nemcsak hogy nem egyértelmű a javadalmazási politika zöldítésének hatása, de ha el is fogadjuk jó iránynak, akkor sem evidens, hogy miképp lehet megvalósítani. Ami biztos: (1) ki kell jelölni, hogy miképp mérje az adott cég a zöld célok elérését, (2) milyen időszak legyen a viszonyítási alap, (3) szükség van egy kellően rugalmas verifikációs rendszerre, ami megmutatja, hogy a tényleges teljesítmény miképp értékelhető, (4) el kell dönteni, hogy mindebből mit tesz publikussá az adott társaság.
A zöld célok eléréséhez tehát jól definiált és validált célkitűzésekkel kell rendelkezni. Ahogy a zöld működés egyéb aspektusaira, már erre is kialakulóban van egyfajta standard. Mert ha rosszul mérünk, nem sokat érnek az erőfeszítések.
Kolozsi Pál Péter
Főoldali kép forrása: pixabay.com
