A technológiai optimizmus csapdája a fenntarthatóságban

Erősen hiszünk a növekedésben és a technológiai haladásban. És erre minden okunk megvan, hiszen szinte felfoghatatlan, hogy milyen messzire jutottunk az emberi civilizáció fejlődésével. Városainkat elektromos árammal működtetjük, betegségeket gyógyítunk, és több mint ötven évvel ezelőtt nemcsak, hogy embert küldtünk a Holdra, de biztonságosan vissza is juttattuk onnan a Földre. Okoseszközeink segítségével ma egy közös tudat köt össze bennünket, amit Internetnek hívunk. Tudásunk megosztásával pedig olyan sikereket érünk el, mint a Covid-19 elleni vakcina kifejlesztése kevesebb, mint egy év alatt – szemben a gyermekbénulás elleni vakcinával, amelynek első megfigyelt esete és a vakcina kifejlesztése között több mint 3000 év telt el.

Objektívan elmondható, hogy sok szempontból az élet még soha nem volt ennél jobb. Az elmúlt 200 évben az extrém szegénység drasztikusan visszaesett: a világ népességét ez egykor 80 százalékban érintette, mára ez az arány kevesebb, mint 10 százalék. A várható élettartam több mint megduplázódott nagyjából 100 év alatt, körülbelül 30 évről felment 70 évre, és a fejlett világban 80 év fölé. Az írástudás 15 százalékról 85 százalékra nőtt.

Jobban táplálkozunk, tanultabbak vagyunk és több lehetőségünk van az önmegvalósításra, mint bármikor korábban. És bár vitathatatlan, hogy sok területen van még tere a fejlődésnek, de még néhány generációval ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna az az anyagi javak nyújtotta kényelem és egyéni szabadság, amit ma élvezünk. Vaclav Smil közgazdász becslései szerint egy mai átlagos ember éves szinten 34 gigajoules energiát használ fel, ami emberi munkában kifejezve 60 ember éjjel-nappal végzett munkájának felelne meg. Ez a szám még magasabb a gazdag országokban: egy mai négy fős amerikai családnak több fizetett segítsége van, mint Versaillesban volt a Napkirálynak (Rich, 2022).

Ez a haladás és emberi jólét elképzelhetetlen lett volna technológiai fejlődés nélkül. Azonban minden pozitív hozadékával együtt, a túlzott technológiai optimizmus visszájára fordulhat, amennyiben kizárólag technológiai megoldásokra hagyatkozunk a környezeti fenntarthatóság problémájának megoldásában.

A technológiai optimizmus az az elképzelés, miszerint a tudomány és a technológia minden jelentős társadalmi és környezeti kihívást meg fog tudni oldani anélkül, hogy alapvetően újra kellene gondolnunk növekedési modelljeinket. Azt állítja, hogy a gazdasági növekedés kreálta problémákat további gazdasági növekedéssel lehet megoldani (Alexander & Rutherford, 2019).  Ennek a gondolatnak a tudományos alapja Simon Kuznets-től, a GDP atyjától származik.  A Kuznets-görbe (Kuznets, 1955) az EKC-hipotézis (Environmental Kuznets Curve vagy környezeti Kuznets-görbe) alapja, amely szerint a környezet romlásának az üteme megáll, amint elérünk egy bizonyos jövedelmi szintet (Stern, 2018). Egyszerűbben fogalmazva, a növekedés során tudjuk csökkenteni a környezeti nyomást, csak meg kell tanulnunk, hogy miként termeljünk és fogyasszunk hatékonyabban a zöld energiák, zöld technológiák és a várható technológiai áttörések alkalmazásával.

A gazdasági növekedés és a környezetkárosodás összefüggése az EKC mentén

Forrás: Katsoulakos et al., 2016

Azonban amíg a technológiai optimizmus szép új jövőt tár elénk, vele szemben szól pár népszerűtlen tény is:

  • A jelenlegi zöld technológiáink nem teljesen zöldek. Komoly kihívásokkal nézünk szembe a szélturbinák és napelemek anyagfelhasználása és újrahasznosítása terén. Az energia tárolása pedig még mindig nem eléggé hatékony és erősen támaszkodik kritikus nyersanyagokra.
  • A termelés hatékonyságának növekedése növekvő fogyasztással karöltve még több szennyezéshez vezet. Ezt hívjuk Jevons-paradoxonnak (Sorrell, 2009).
  • A környezet romlása nemcsak a klímaváltozás formájában jelenik meg, hanem anyagfelhasználásban és a Föld biológiailag aktív felületének megváltozásában is. Az ember által készített anyagok tömege – a műanyag palackoktól a ruhákon át az épületekig – meghaladja az összes élő dolog tömegét a bolygón (Stone, 2020).
  • A Global Footprint Network szerint a globális gazdaság jelenleg 75 százalékkal haladja meg a bolygó fenntartható biokapacitását. Nagyon egyszerűen fogalmazva, minden évben 1,75 Földet használunk fel. 

Szóval, mit tudunk ezzel kezdeni?

Először is, meg kell értenünk, hogy míg az anyagi innováció valóban kulcsfontosságú a fejlődéshez, jelenleg kulturális értelemben vagyunk lemaradva. Mert a technológiai innovációktól függetlenül, abban az esetben, ha a növekedési modellek sarokpontja a fogyasztás fenntartása marad, akkor továbbra is környezeti romlást fogunk tapasztalni. Emberi oldalról pedig időszegénységet, stresszt, természettől való elidegenedést, mentális betegségeket és növekvő értelmetlenségérzést fogunk átélni. Nincs olyan technológia, amely ezt meg tudná javítani, pontosan azért, mert ez nem technológiai, hanem kulturális-spirituális probléma.

Nagyon régóta létező hagyományaink vannak a görög-római sztoikusoktól, a buddhizmuson, kereszténységen, sőt még a legújabb, az állandósult állapotú gazdaság vagy nemnövekedés mozgalmakon át, melyek egy puritánabb ám egyszerűbb életet hirdetnek. Olyan életet, amely inkább az emberi jólétre és nem a GDP-ben mért gazdasági kibocsátásra helyezi a hangsúlyt. Talán a legnagyobb előttünk álló kihívás egy ilyen növekedési paradigma részleteinek a kidolgozása. Ezért a technológiai optimizmusra épülő gondolkodás helyett érdemes azt számba vennünk, hogyan is nézhetne ki egy olyan növekedési modell, amelyik az emberi jóllétre és a bolygónk biofizikai valóságára fókuszál.

Bánkuty-Balogh Lilla

NJE, MNB Intézet

Bánkuty-Balogh Lilla az NJE MNB Intézetének mesteroktatója és a Budapesti Metropolitan Egyetem vendégoktatója. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen, illetve a bostoni Bentley University-n végezte nemzetközi gazdálkodás alapszakon, majd a Vienna University of Economics and Business és a Bocconi University Milan CEMS double degree képzésén szerzett MSc diplomát. Több évig stratégiai tervezés területen dolgozott Dániában, Brazíliában és Spanyolországban. 2015 óta az MNB munkatársa  elemzési területen. Posztgraduális képzésen a Fudan University-n, a National University of Singapore-on, az IESE-n és a University of California, Berkeley-n tanult. Doktori kutatási területe a geopolitika és a fenntarthatóság.

A blog poszt szövege angol nyelven részben elhangzott a szerző előadásán, a 2022. november 10-én, Budapesten rendezett „TEDx Kezedben a jövőd” c. fenntarthatósági konferencián.


Hivatkozások:

Alexander, S., & Rutherford, J. (2019). A critique of techno-optimism. Routledge Handbook of Global Sustainability Governance. 1st Edition, 2019, Routledge.

Katsoulakos, N. M. et al. (2016) Chapter 8 – Environment and Development. Editor(s): Stavros G. Poulopoulos, Vassilis J. Inglezakis, Environment and Development, Elsevier, 2016, Pages 499-569, https://doi.org/10.1016/B978-0-444-62733-9.00008-3.

Kuznets, S. (1955). Economic Growth and Income Inequality. The American Economic Review 45, no. 1 (1955): 1–28. http://www.jstor.org/stable/1811581.

Rich, N. (2022). Everything You Thought You Knew, and Why You’re Wrong, The New York Times. https://www.nytimes.com/2022/05/11/books/review/how-the-world-really-works-vaclev-smil.html

Sorrell, S. (2009). Jevons’ Paradox revisited: The evidence for backfire from improved energy efficiency. Energy Policy, Volume 37, Issue 4, 2009, Pages 1456-1469, ISSN 0301-4215, https://doi.org/10.1016/j.enpol.2008.12.003.

Stern, D. (2018). The Environmental Kuznets Curve. Reference Module in Earth Systems and Environmental Sciences, Elsevier, 2018, ISBN 9780124095489, https://doi.org/10.1016/B978-0-12-409548-9.09278-2. Stone, M. (2020). Human-made materials now equal weight of all life on Earth. Environment News, National Geographic. https://www.nationalgeographic.com/environment/article/human-made-materials-now-equal-weight-of-all-life-on-earth


Főoldali kép forrása: pixabay.com

A technológiai optimizmus csapdája a fenntarthatóságban” bejegyzéshez egy hozzászólás

Hozzászólások letiltva.