A Budapesti Corvinus Egyetemen március 6-án mutatta be az MNB tanszék a „Modern jegybanki gyakorlat” című új könyvét, melyet számos tanszéki és jegybanki kolléga írt a globális pénzügyi válság hatására módosult nemzetközi jegybanki gyakorlatról.
A bemutatóhoz kapcsolódó kerekasztal-vitán részt vett Bod Péter Ákos, Major Klára, Palotai Dániel, Lehmann Kristóf és a könyv szerkesztője, Vonnák Balázs. A könyv egyik alapállítása, hogy a jegybankolás már nem lesz olyan, mint volt a válság előtt. Lehmann Kristóf felvezető előadásában kiemelte, hogy a válság során olyan eseményeket tapasztalt meg a jegybankok többsége, amely kimerítette addigi eszköztárukat és monetáris politikai innovációra késztette őket. Ilyen volt a nulla közeli kamatkorlátba ütközés, amelynek hatására kénytelenek voltak a mérlegfőösszeg növelésével (QE) reagálni, viszont megtapasztalhatták, hogy ezen keresztül a hosszú távú kamatokra is képesek hatni. Ugyancsak kellett valamit kezdeni a nulla hozam környezettel, amely szinte spekulatív pénzpiaci szereplővé tett sok jegybankot, amelyek a hozamok érdekében vállalati kötvényeket és részvényeket is vásároltak. De ugyanígy a 2000-es évektől eltérő mértékben megnőtt a pénzügyi stabilitás és a makroprudencia fontossága, máshogy működik a monetáris transzmisszió a megnövekedett számú szabályozás környezetében.
A több évtizedes élettapasztalattal rendelkező kollégák persze úgy látják, hogy ilyen sarkos váltást korai feltételezni hosszú távon, hiszen a pénzpiacok normalizálódása várható, amely lehetővé teszi, hogy a jegybankok visszatérjenek a konzervatívabb megoldásokhoz. A rendkívüli idők természetesen rendkívüli, nem szokványos megoldásokat igényelnek, de ebből nem következik, hogy teljesen átalakulna a monetáris világrend. Másfelől pedig a nem konvencionális megoldások sem teljesen új elemek a monetáris politikában, mint például a KKV-k célzott hitelezése, vagy a piaci értékpapírok vásárlása. De vajon visszaáll-e a korábbi normalitás, a korábbi szabályrendszer? A könyv szerzői szerint teljes mértékben nem, ezért szükséges változtatnunk azon, amit a monetáris elméletről és politikáról a 2000-es évek végéig gondoltunk.
Hosszabb vita alakult ki a könyvbemutatón a jegybanki függetlenség kérdésében, amely rávilágított arra a különböző érvek alapján, hogy ennek – az elsősorban európai toposznak – az értéke is megváltozott a válság hatására. Míg a válságot megelőző évtizedekben erős volt az a vélekedés, hogy a jegybanki célt akár egyedül is védő jegybank a gazdasági környezet stabilitását növeli, amelyen keresztül támogatja a növekedést, a 2000-es évek állami eladósodása és a 2008 után kialakult élénkítés-igényes dekonjunktúra, majd az emiatt sok országban tovább halmozódó államadósság-tömeg mellett az egymás ellen dolgozó fiskális és monetáris politika egyértelműen a növekedés gátjává vált. Ahogy az a vita résztvevőinek hozzászólásából kihallatszott, az elmúlt közel két évtized tapasztalatai alapján kezdett elválni egymástól a függetlenség és a hatékonyság a monetáris gondolkodásban. Fontos tehát a fiskális és a monetáris politika közötti koordináció. A kritikai vélemények szerint sem a koordináció a probléma, azonban meglátásuk szerint a hatékonyságot növeli, ha a jegybank világosan elmondja, hogy ez miért szükséges és miért jó. A most megjelent könyv mindenesetre ebben is világos képet fest.
Lehmann Kristóf felvezetőjéből kiderült az is, hogy a 2010-es évek további nagy monetáris tanulsága a kis, nyitott, feltörekvő gazdaságok számára az, hogy nem feltétlenül (ugyanúgy) működik az a monetáris modell és eszköztár az esetükben, ami a fejlett országokban. Valamint a pénz és a bankrendszer szerepéről is új vita alakult ki. Ezek pedig már az akadémiai kutatásokba is átszűrődnek, így a monetáris politika átalakulása a közgazdasági akadémiai világot is át fogja alakítani.
Kutasi Gábor
Kép forrása a főoldalon: pixabay.com
