Az emberi viselkedés jobb megértésének szerepe

Az emberi viselkedést sokszor teljesen megalapozatlan feltevések mentén modellezi a neoklasszikus közgazdaságtani iskola. Ezt fogalmazza meg a 33 pontos kiáltvány 15. pontja is: „a hibák, az elfogultságok, a mintázatok felismerése, a tanulás, a társadalmi interakciók és a kontextusok mind befolyásolják a viselkedésünket, a gazdasági elmélet általában mégsem ismeri el ezeket. A főáramú közgazdaságtannak ezért az emberi viselkedés szélesebb körű megértésére van szüksége és ebben tanulhat a szociológiától, a pszichológiától, a filozófiától és más gondolati hagyományoktól”.

Nem most jön elő először ez a problémafelvetés a közgazdasági gondolkodásban. Akerlof 2001-ben kapta meg a közgazdasági Nobel emlék-díjat, és beszédében már akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy van legalább hat olyan kihívás a neoklasszikus közgazdaságtan előtt, amivel mindenképp foglalkoznia kell, és jelenleg sem tud rájuk választ adni.

Szerinte ezekre a kihívásokra az egyik legbíztatóbb választ a viselkedési közgazdaságtan adhatja amiatt, hogy az emberi viselkedést egyéb társadalomtudományok eredményei alapján modellezi.

Az emberi viselkedést három területen szokták leginkább elemezni a gazdasági kérdések kapcsán: (a) hogyan értékelik az emberek a lehetséges kimeneteleket, ha azok kockázatosak, (b) hogyan értékelik, ha a kimenetelek eltérő időben következnek be és (c), hogyan értékelik, ha döntéseik másokra is kihat?

A neoklasszikus iskola ezekre a területekre azt a választ adja, hogy (a) az emberek a várható hasznosságukat elemzik, és következetesen kockázatkerülők, (b) az időbeli eltéréseket a kamatos kamat (exponenciális diszkontálás) elve alapján értékelik és (c) önérdekkövetők, így nem veszik figyelembe, döntéseik hogyan hatnak másokra.

Ezzel szemben (a) Kahneman, aki 2002-ben kapta meg a közgazdasági Nobel emlék-díjat a kilátás elmélet (prospect theory, Tversky és Kahneman, 1992) kidolgozásáért, több módon is árnyalta az emberek viselkedését a kockázatos események kapcsán.

Például az egyik híres eltérés a neoklasszikus megközelítéshez képest a kilátás elméletnek azon megfigyelése, hogy a kis valószínűségeket az emberek hajlamosak felülértékelni. Ezért lehetséges az, hogy az emberek egyszerre lottóznak, és egyéb esetekben pedig biztosítást kötnek. A neoklasszikus megközelítés nem tud erre választ adni, hiszen az első esetben a döntéshozó kockázatkedvelő, a második esetben pedig kockázatkerülőként viselkedik. A kilátás elmélet úgy magyarázza ezt a jelenséget, hogy amikor lottóznak az emberek, akkor kis valószínűséggel nyernek, de ezt felülértékelik, és ezért már jónak ítélik meg a lottót összességében. Ugyanígy annak a valószínűsége, hogy egy ritka, de nagy értékű káresemény éri az embert szintén alacsony, de ezt az emberek felülértékelik. Ennek következménye, hogy a biztosítást és a szerencsejátékot is egyszerre tartják az emberek jó üzletnek.

Ugyanígy a viselkedési megközelítést követve (b) Thaler, aki 2017-ben kapta meg a közgazdasági Nobel emlék-díjat többek között az önkontroll hiányának vizsgálatáért, amellett érvel, hogy az emberek nem a kamatos kamat módszerével számolják az idő értékét. Ezzel például már jól magyarázható, hogy az emberek miért halasztják el mindig a sportolást bár fontosnak tartják (Vigna és Malmendier, 2006). Thaler kutatásai abban is segítséget nyújtanak, hogy hogyan lehet az embereket arra ösztönözni, hogy többet takarítsanak meg, és így biztosabb anyagi környezetben élhessenek (Benartzi és Thaler, 2013).

Végül (c) a viselkedési közgazdaságtani kutatási eredményekből kiderül, hogy az emberek nem önzők, és fontos számukra a társadalmi igazságosság (Kahneman et al., 1986).

Ezek az eredmények is azt bizonyítják, hogy számítanak az emberi viselkedésben azok a szempontok, amiket a neoklasszikus iskola sokszor elhanyagolhatónak tekint.

A Nobel emlék-díjak is jól jelzik, hogy egyre erőteljesebben jelenik meg a tudományos igény a közgazdaságtan megreformálására. Arra is jelzés, hogy az emberi viselkedés modellezésénél a társadalomtudományok eredményeit jobban építse be a közgazdaságtan, illetve ezek szerepét ne lehessen elhanyagolni a későbbiekben. Viszont a gyakorlatban és a közgazdasági gondolkodás fő áramlatában ezek még csak lassan jelennek meg. A legelterjedtebb és legnagyobb döntéseket is befolyásoló modellekben még mindig nem szerepelnek a felsorolt eredmények (De Grauwe, 2012) a számos kutatási eredmény ellenére.

Neszveda Gábor

Rethinking Economics (2017): 33 theses for an economics reformation. http://www.rethinkeconomics.org/projects/reformation/

Akerlof, G., A.  (2001) Behavioral Macroeconomics and Macroeconomic Behavior, Prize Lecture, The Sveriges Riksbank Prize in Economic Sciences in Memory of Alfred Nobel 2001

Benartzi, S. – Thaler, R. H. (2013): Behavioral Economics and the Retirement Savings Crisis. Science, 339(6124): 1152–1153.

De Grauwe, P. (2012). Lectures on behavioral macroeconomics. Princeton University Press.

Kahneman, D. – Knetsch, J. L. – Thaler, R. H. (1986): Fairness and the Assumptions of Economics. Journal of Business, 59(4): 285–300.

Tversky, A., – Kahneman, D. (1992). Advances in prospect theory: Cumulative representation of uncertainty. Journal of Risk and Uncertainty, 5(4), 297-323.

Vigna, S. D. – Malmendier, U. (2006): Paying not to go to the gym. The American Economic Review, 96(3): 694–719.

Kép forrása: pixabay.com