Messze még a közgazdasági megváltás

A tíz évvel ezelőtti váratlan világválság egyben a közgazdaságtani elmélet válságát is elhozta, megújult hévvel lehet kritizálni a DSGE modellt, a válságkezelésre alkalmatlan neoliberális elméletet és gazdaságpolitikát. Tíz év telt el a gazdasági és elméleti válság óta, de nyoma sincs sem új modellnek, sem új paradigmának. Ez ösztönözte a Rethinking Economics csoportot arra, hogy Luther Márton mintájára a reformáció 500 évfordulóján kifüggesszék 33 pontjukat a közgazdaságtan megreformálásával kapcsolatban a London School of Economics bejáratára. Ennek apropóján a Magyar Közgazdasági Társaság szervezett egy gondolatébresztő és vitát provokáló konferenciát, amelyen a modellkritika hangot kapott. A konferencia előadásai, ha az új útra nem is, de rávilágítottak arra, hogy mi lehet a baj az uralkodó modellel, és mi lehet a probléma az útkereséssel.

Andrew Simms, a Rethinking Economics csoport tagja a konferencián elmondta, hogy céljuk a pluralizmus elérése, azaz hogy a különböző elméletek, modellek és iskolák megjelenhessenek az oktatásban és a publikációs felületeken. Már ennek értelmezése is vegyes volt a konferencia résztvevői között, amelyben reprezentálta magát nem csak a magyar közgazdasági akadémiai élet széles spektruma, legalábbis ami az elméleti „hitvallást” illeti, de a többi visegrádi ország Közgazdasági Társaságainak vezetője is. A többség inkább azon az állásponton volt, hogy a mai fősodor átalakulóban van, de a neoklasszikus alapokon nyugvó modell továbbfejlesztése révén fog megvalósulni a közgazdaságtani elmélet evolúciója. Ahogy Pogátsa Zoltán egy kissé eltérő kontextusban használt, de azután felkapott kifejezése fogalmaz, a neoklasszikus modell domesztikálja a különböző elméleteket. Több résztvevő hajlott arra, hogy módszertani pluralizmusként értelmezze a megújulást, ami azt jelentené, hogy a ma uralkodó újkeynesi modell (más néven új monetarista szintézis) matematizált módszertana kiegészülne – elsősorban – a viselkedés-gazdaságtani módszerekkel. A Thomas Kuhn féle tudományfilozófia alapján amíg nem jön egy alapvetően új paradigma, addig a meglévőn építkezik tovább a tudomány. És a 33 pont éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy új paradigma még a láthatáron sincs.

Ezzel szemben állt az inkább revolúcióként értelmezhető tagadása a neoklasszikus/neoliberális modellnek, amelyet elsősorban Ha-Joon Chang, a Cambridge-i Egyetem közgazdász professzora és Pogátsa Zoltán kritikai megközelítése képviselt. Elhangzottak ma is releváns érvek a neoklasszikus modellel szemben, amelyek valóban máig megoldatlanok a ma uralkodó közgazdasági modellben. Például a pénz szerepe és bankrendszer hatása továbbra is hiányzik az általános egyensúly alapú modellekből. Tíz évvel a globális pénzügyi válság után, szinte már túl a nem konvencionális monetáris politikák időszakán! Továbbá a fősodor továbbra sem foglalkozik az egyenlőtlenedés magyarázatával, noha, mint arra Pogátsa utalt, Piketty statisztikailag is igazolta, hogy nem mindegy, kinek mennyi tőkéje van, és a tőke hozama mindig magasabb, mint a jövedelem bővülése.

Mégis, a két revolúcionista előadása alatt úgy érezhette magát a hallgató, mintha az 1950-es években venne részt egy kritikai konferencián. Számos olyan bírálat hangzott el, amely ugyan helytálló az eredeti walrasi, marshalli neoklasszikus elméletre nézve, de mai mainstream ezeket már meghaladta. Ilyen a konferencián kritizált profit nélküli verseny, amelyen Krugman oligopol-verseny modellje túllépett. Továbbá kritikaként hangozott el, hogy túl sok mindent exogénnek tekint a neoklasszikus elmélet, amit ha nem is volt képes meghaladottá tenni az endogén növekedéselmélet, de legalább szándék már van erre. Fontos lenne tehát konszenzusra jutni abban, hogy ma mit jelent a mainstream. Bár Dombi Ákos előadásából úgy tűnik, a 2008-as válság teljesen elbizonytalanította és összezavarta a közgazdász társadalmat e tekintetben. Az első feladat tehát az, hogy XXI. századi kritikát fogalmazzunk meg a XXI. századi mainstreammel kapcsolatban, amely alapján tovább lehet lépni a szellemi evolúció vagy revolúció útján. Úgy tűnik – többek között a Nobel-díjakból – hogy a viselkedéstudomány lehet a befutó a megújításban, esetleg az osztrák iskola Hayek-féle pénzelmélete élheti újra virágkorát. Bár Chang professor előadásában gyanúsan sokszor jelent meg a marxizmus is, mint előnyös egyén- és gazdaságfelfogás a neoklasszikus modellel szemben.

Kutasi Gábor

Kép forrása: pixabay.com