A gazdasági-pénzügyi válságok jellemzően olyan pánikhelyzetből alakulnak ki, amelyeket a releváns kockázatokkal kapcsolatos önelégültség előz meg – fogalmaz Hyman Minsky pénzügyi instabilitási gondolatával összhangban Robert J. Schiller, Nobel-díjas közgazdász. Az utóbbi években egyre gyakrabban merül fel, hogy a gazdasági életet átszövi az önteltség, az önáltatás és a túlzott önbizalom („complacency”), a „nincs itt semmi különösebb tennivaló, majd minden megoldódik és megy a maga útján, ahogy eddig is” szemlélet. Ez a mentalitás az általános piaci kudarcoktól kezdve Németország lemaradásán át egészen a klímaváltozásig és manapság kiemelten a koronavírusból adódó gazdasági válsághelyzetig érdemi hatással lehet az eseményekre – az alábbiakban az erről szóló írásokból szemezgetünk.
—
A Bank for International Settlements (BIS) szakértői, Luiz Awazu Pereira da Silva és az MNB Tanszék meghívására évek óta a BCE-n is előadást tartó Takáts Előd már 2017-ben jelezték, hogy a világgazdaságban egyre csak gyűlnek a rövid és hosszabb távú kockázatok (adósságnövekedés a feltörekvő országokban, pénzpiaci turbulenciák a fejlett piacokon, geopolitikai feszültségek, illetve klimatikus változások, a korábbi növekedési modellek kifulladása stb.), de mindezek közül a legkártékonyabbnak könnyen a túlzott önbizalom és önámítás bizonyulhat. A BIS-es szerzők 3 évvel ezelőtt ezt elsősorban ahhoz kötötték, hogy a piacokban túlzott bizalom alakult azzal kapcsolatban, hogy a rövid fókuszú gazdaságpolitikai intézkedések fenntarthatók („short-termism”), illetve, hogy az egyre töredezettebb társadalmi közegben egyáltalán végre lehet hajtani hatékony gazdaságpolitikai intézkedéseket.
A BIS-tanulmány megjelenése óta eltelt három évben és különösen az utóbbi hónapokban érdemben romlottak a gazdasági kilátások világszerte – először az amerikai-kínai kereskedelmi háború, a Brexit és a klímaválság napirendre kerülése, majd idén a koronavírus irányította rá a figyelmet a növekedési stratégiák fenntarthatatlanságára és törékenységére. Íme néhány érdekesebb vélemény a közelmúltból a velünk élő önelégültség potenciális veszélyeiről:
- A Németországban az utóbbi években elterjedt túlzott önbizalomból adódó kockázatokra hívta fel a figyelmet Matolcsy György a „The American Empire vs. the European Dream” című, 2019-ben megjelent munkájában. Németország Európa vezető gazdasági hatalmaként sok területen és piacon kihívóként lépett fel a világ vezető hatalma, az Egyesült Államokkal szemben, és értékes időt és energiát pazarolt el ahelyett, hogy globális szinten is vezető vállalatokat építsen fel egyéb európai államokkal karöltve. A túlzott önbizalom nem bizonyult nyerő hozzáállásnak, amire jó példát nyújtanak az amerikai pénz és tőkepiacra betörő, majd onnan kényszerűen és nagy veszteségekkel visszavonuló német bankok. A német szempontból gyenge, de az európai partnereknek túl erős euro „elaltatta” a német gazdasági szereplők egy részét, amelyek így a kelleténél – és globális versenytársaiknál – kevésbé fókuszáltak a versenyképesség valódi pilléreit alkotó oktatásra, innovációra, kutatás-fejlesztésre, gazdasági szövetségek építésére, Mindezt jól mutatja, hogy a bigtech világát amerikai és kínai cégek uralják, és ebben a szegmensben az SAP-n kívül gyakorlatilag nincs meghatározó német szereplő.
- Tavaly augusztusban Christian Odendahl, a Centre for European Reform vezető közgazdásza ugyancsak a német gazdasággal kapcsolatban emelte ki az önámításból adódó kockázatokat. Odendahl Financial Times-ben megjelentetett cikke szerint egy olyan kereskedelem-vezérelt gazdaságnak, mint a német, az amerikai-kínai kereskedelmi feszültségek jelentős rizikót jelentenek. A német politikai és gazdasági elit fura módon azonban mégsem érzi a fenyegetettséget, ami abból adódhat, hogy jelenleg valóban nincs munkanélküliség, a keresetek, ha nem is kimagasló mértékben, de folyamatosan emelkednek, és a nyugdíjak emelése sem jelent kihívást az állami büdzsének. Ez az össztársadalmi „elégedettség” ugyanakkor veszélyes lehet, hiszen (1) bár a német ipar még versenyképes, de lemaradóban van nagy riválisaival szemben a tudástőke fejlesztése és az innováció terén, (2) a nemzetközileg is elterjedt klisék ellenére Németország fizikai és technológiai infrastruktúrája több éves alulfinanszírozástól szenved (közutak, vasúi hálózat, 5G), (3) a munkaerőpiacon is érdemi visszaesés várható a lakosság csökkenésével és a német oktatási rendszerben várható problémákkal (tanárhiány).
- 2018 őszén Mark Carney, a Bank of England (BoE) azóta leköszönt legendás kormányzója arra figyelmeztetett, hogy a gazdasági válság kirobbanása óta eltelt egy évtizedben ugyan jelentős előrelépések történtek a pénzügyi rendszer stabilizálása érdekében, de ettől még nem szabad hátradőlni. A Brexitben kiemelten érintett és több mint egymillió főt foglalkoztató brit pénzügyi rendszernek szerinte négy olyan kihívásra is fel kell készülnie, amelyek egyikével szemben sem engedhető meg az önteltség: (1) magas háztartási adósságállomány, (2) megállapodás nélküli Brexit, (3) magas kínai adósság, (4) a nagy bankokat érintő cyber-támadás. Carney szerint ezen kockázatok bármelyike kirobbanthat egy válságot, amennyiben az érintettek az utóbbi időszak eredményeit és intézkedéseit látva önelégülten hátradőlnek.
- A klímaváltozással kapcsolatban az utóbbi hónapok áttörést hoztak, hiszen ma már kevesen kérdőjeleznék meg az éghajlati kihívások jelentőségét. Ma is igaz ugyanakkor, amire egy 2007-es tanulmány hívta fel a figyelmet, miszerint bár sokan hisszük, hogy a klímaváltozás komoly kockázatot jelent, mégis további bizonyítékokat várunk a klímahatással kapcsolatban, hogy el tudjuk dönteni, milyen mértékben kell mindennapi életünket felrúgnunk ahhoz, hogy gyermekeink is élhető környezetben élhessenek. Ugyanerre az önáltatást jelentő hozzáállásra utal az a felmérés is, amely szerint bár a nagy többség elismeri, hogy zajlik a klímaváltozás, az amerikaiak többsége havi 1 dollárnál nem nagyon szánna többet a folyamatok megfordítására – itt jó eséllyel nem csak a potyautas effektusról van szó, azaz hogy fizessenek a klíma miatt mások, hanem arról is, hogy az emberek a túl komplex potenciális veszélyekre sokszor vagy túlzott önbizalommal vagy egyfajta hisztériával reagálnak. Ahogy ez a klímakérdés kapcsán sok esetben látható is.
- Az utóbbi hetek legfontosabb eseménysorozata gazdasági szempontból is minden bizonnyal a koronavírus terjedése. A sokak által már a száz évvel ezelőtti spanyol-náthához hasonlított és azzal összevetett járvány egyre komolyabb negatív gazdasági hatással fenyeget, miközben a gazdaságpolitika lehetőségei korlátozottak. A világ vezető tőzsdeindexei érdemben estek az egyre valószínűbb gazdasági visszaesést árazva (ami amúgy jelentős különbség 1919-hez képest), de Nouriel Roubini, a 2007-es válságot előrejelző sztárközgazdász arra figyelmeztet, hogy a piacok még mindig túlzottan optimisták, a járvány hatásaira vonatkozó feltételezések napról napra túl derülátónak bizonyulnak – a befektetők ugyanis indokolatlan önámításban ringatták magukat néhány hibás feltételezés miatt a járvány térbeli és időbeli kiterjedésére, súlyosságára, illetve a gazdaságpolitikai válaszok gyorsaságára és hatékonyságára vonatkozóan. Wolfgang Münchau, a Financial Times vezető publicistája a hétvégén fejtette ki, hogy az eurozóna egészét egyfajta túlzott önbizalom jellemzi, hiszen lehet tudni, hogy a pandémia fokozódni fog, de a szükséges gazdaságpolitikai lépések továbbra is késnek, különös tekintettel a fiskális politikák koordinációjára.
Abban egyetérthetünk, hogy ilyen bizonytalan időkben kevés nagyobb hibát lehet elkövetni, mint az önámítás, az indokolatlan önbizalom. Márpedig vannak arra utaló jelek, hogy hajlamosak vagyunk hátradőlni.
Kolozsi Pál Péter
Főoldali kép forrása: pixabay.com
