Stronzo Bestiale[1] olasz természettudós két cikkét már 176-an idézték a Scopus adatbázis szerint. T.I.A. Fudge új-zélandi tudós pedig a sztochasztikus Gross-Pitaevskii egyenletben alkotott maradandót.
A két úriemberben közös, hogy nulla tudással rendelkeztek, mégis szép tudományos eredményeket értek el. Tulajdonképpen senkik voltak. Még ma is azok. Szó szerint. Egyik sem létező személy ugyanis. Bestiale úr neve egy olasz káromkodás (a kíváncsi olvasóra és a google fordítóra bízzuk ennek megfejtését), T.I.A. Fudge úr teljes neve pedig állítólag “This Is A Fudge” (magyarul kb. ez egy maszlag).
Bestiale és Fudge urak termelékenysége 1-2 cikkre korlátozódott, annál aktívabb Camille Noûs. Noûs a teljes tétlenségből főnixmadárként felkelve csak 2020-ban közel 200 cikket írt. Camille ráadásul polihisztor: a molekuláris biológiától a szociológiáig sok területhez ért. Noûs is egy koholmány: vezetékneve a francia nous (mi) és a görög νοῦς (ész, értelem) ötvözéséből született.
De milyen történetek kapcsolódnak ezekhez a fiktív személyekhez? Az esetleges sztereotípiákkal szemben mégsem olyan kimértek, unalmasak és elvarázsoltak a tudósok, legalábbis az idézett cikkek (hús-vér) társszerzői, és így kívánták önmagukat és tudóstársaikat szórakoztatni? Biztos igaz, hiszen modellek elnevezésekor is akadnak viccesek; vannak akik pedig a macskájukat[2] , mások a hörcsögüket tüntetik fel társszerzőnek.
De többről is szó van. Bestiale esetében például a társszerző Hoover frusztrált volt, hogy elutasították az innovatív ötleteket tartalmazó tanulmányát. Hoover ugyan nem beszélt olaszul, de egy repülőút során a mellette ülő olasz nők maguk között társalogva olaszos hangerővel sokat emlegették Stronzo Bestialet, így belevésődött emlékezetébe. Miután olasz kollégája lefordította, megtetszett neki, úgy gondolta tökéletes lesz, ha megint visszadobják a cikkét. Ez alkalommal viszont elfogadták.
A fáma szerint Fudge társszerzői pedig egy igen jelentős elméletet alkottak, viszont volt egy konstans faktor, amit az elején nem tudtak megmagyarázni (később igen). Ez volt Fudge úr kontribúciója.
Camille Noûs a francia tudomány reformjára született válaszként. Sokan úgy gondolták, hogy az új rendszerben túl sok hangsúly kerül a különféle tudományos mérőszámokra. Noûs ennek abszurditását, a kollektív munka jelentőségét hivatott jelképezni.
A tudományos élet szuboptimális működését már korábbi cikkeinkben is érintettük (itt és itt). A teljesség igénye nélkül most a fent említett szerzők által megtestesített néhány gondolatot szeretnénk röviden összefoglalni.
Tyúklépések, mintsem békaugrás
A tanulmányokat véleményező – és így a folyóiratok elfogad/elutasít döntését megalapozó – lektorok szeretik, hogyha a kutatások erősen támaszkodnak már meglévő szakirodalomra. Ez viszont az apró tyúklépésben haladást ösztönzi. Stephen Lock, korábbi szerkesztő szavaival élve: ez “az igazság szélét unalmasan majszoló” gyakorlathoz vezet, mintsem a nagy, eredeti felfedezésekhez (“favours unadventurous nibblings at the margin of truth rather than quantum leaps”). Campanario 16 olyan tanulmányt szedett össze, amelyet először elutasítottak a folyóiratok, noha később Nobel-díjat hoztak a szerző(k) számára (1.táblázat itt).
Befogadott cikkek – mint a divatvilág korlátozott számú kézitáskái
Az előzőhöz kapcsolódik, hogy a top folyóiratokba csak korlátozott számú cikket tudnak befogadni – évente néhány számban jelennek meg ezek a journalök. Hogyha egy adott évben sokkal több jó tanulmányt küldenek be a kutatók, a folyóiratoknak jobban kell szűrniük. Randy Schekman Nobel-díjas amerikai biológus ezeket a folyóiratokat a divatvilág luxusmárkáihoz hasonlította, amelyek mesterségesen limitált kiadású kézitáskáikat méregdrágán értékesítik.
Kell egy jó sztori
Növeli az elfogadási esélyeket, hogyha a cikk egy olyan sztorival áll elő, ami “nagyot visszhangzik” (make a splash) – ezt többek között az előbb említett Nobel-díjas Schekman fejtette ki. Magyarul a kutatóknak elő kell állniuk egy jól eladható, hangzatos hipotézissel, majd az adatokkal ezt meggyőző módon alá kell támasztaniuk. Ha az adatok ezt nem erősítik meg, akkor baj van, mert a legjobb folyóirat igen ritkán publikál “nincs ilyen sztori” (null results) cikkeket.
Lássunk egy példát! Bernstein és szerzőtársai (2019) azt találták ki, hogy megvizsgálják, hogy a (klímaváltozás miatt) várható tengerszint-emelkedés be van-e árazva a tengerparti ingatlanárakba. A sztori jól eladható, a hipotézis meggyőző. Azt találták, hogy igen, beárazódott, átlagosan kb. 7 százalékkal olcsóbbak az ilyen ingatlanok. A cikket néhány hónapon belül le is hozta a jónevű Journal of Financial Economics. Murfin és Spiegel is megvizsgálták (2020) a kérdést, nekik azonban semmilyen beárazódás nem jött ki (várható vertikális talajmozgással is számoltak). A cikk megjelenése egy másik top folyóiratban ez esetben sokkal hosszabb időt vett igénybe; mindenesetre vélhetően segítette a megjelenést, hogy egy korábbi (bár ugyanakkor benyújtott), nagy visszhangot keltett cikk állításait kérdőjelezik meg. Kérdés például, hogy milyen sikerrel tudott volna a “nincs hatása” cikk úgy megjelenni, ha nincs az a másik cikk.
Szemellenző: Impakt faktor és idézések száma
A kutatási teljesítményt sokszor a folyóirat impakt faktora és a cikket idézők száma alapján ítélik meg. Világszerte gyakran ezek alapján döntenek kutatási pénzekről, ösztöndíjakról, állásjelöltekről. Ez több szempontból is problematikus. Először is a jó impakt faktorú folyóiratok – a fentiek szerint – a “szexi témákat” és a tyúklépésben haladó cikkeket favorizálják, amely egyes vélemények szerint “kutatási divat buborékokhoz” vezetnek. Másrészt az idézések nagy száma jelölheti azt is, hogy a cikk hibás vagy konklúziói provokatívak.
Láthatjuk tehát, hogy számos olyan ösztönző van a tudományos világban, amely nem feltétlenül a tudomány és a társadalom érdekeit szolgálja. Legjobb esetben erőforrás-pazarláshoz – sehova nem vezető kutatási témák boncolgatásához[3] – vezethet, a nem megfelelő kutatási eredmények viszont akár rossz politikai döntéseket is előidézhetnek.
Megoldási javaslatok születtek már a problémára. Egy jónevű újság (The Review of Financial Studies) korábban például egy olyan pályázati lehetőséget írt ki a kutatók számára bizonyos témákban, miszerint részletes kutatási terv alapján döntenek a kutatási anyag publikálásáról az eredmények ismerete előtt (így a “nincs sztorik” is helyet kaphatnak). Egyéb javaslatok között találjuk, hogy az adatok feldolgozása előtt véglegesedjen az adatgyűjtés, a vizsgált változók köre; a kihagyott megfigyelésekkel is mutassák be az eredményeket, sikertelen eredményeket is tüntessenek fel. Ezek egy részével kétségtelenül az a gond, hogy a kutatás nem feltétlenül egy szekvenciális folyamat. A problémák egy (kisebb) részét orvosolja az is, hogy a folyóiratok egyre inkább megkövetelik a kutató adatainak közös platformra való feltöltését.
Akárhogy is vélekedünk, annak mindenképp örülhetünk, hogy a szélesebb társadalom szereplőit sem hagyták hidegen a fent említettek! Bestiale úr ugyanis múzsaként kibontakozóban van. A Sin Arreglo spanyol együttes például kifejezetten erről a Stronzo Bestialeról írt számot, és a divatvilágot is (legalábbis egy pólótervezőt) megihlette a történet.
Baranyai Eszter
Hivatkozások:
Bernstein, A., Gustafson M. T., and Lewis, R., 2019. Disaster on the horizon: the price effect of sea level rise. Journal of Financial Economics, 134 (2), pp. 253-272.
Murfin, J. and Spiegel, M., 2020. Is the risk of sea level rise capitalized in residential real estate? The Review of Financial Studies, 33 (3), pp. 1217-1255.
[1] Köszönöm Édesapámnak, hogy évekkel ezelőtt felhívta a figyelmemet Stronzo Bestiale történetére
[2] Willard a macska
[3] Bár ezt kétségtelenül nehéz megítélni
Főoldali kép forrása: pixabay.com
