A Svéd Királyi Tudományos Akadémia 2021-ben David Cardnak, Joshua Angristnek és Guido Imbensnek ítélte oda a közgazdasági Nobel-díjat. Indoklásuk szerint Card a munkagazdaságtanhoz történt empirikus hozzájárulásával, Angrist és Imbens pedig az ok-okozati kapcsolatok elemzéséhez történt módszertani hozzájárulásukkal érdemelték ki a díjat.
Mindhárom közgazdász munkásságában közös, hogy arra problémára kerestek megoldást, miszerint a közgazdaságtanban korlátozottak a lehetőségek kontrollált kísérletek elvégzésére, a közgazdászoknak többnyire megfigyelt adatokból kell dolgozniuk. Míg az orvostudományban viszonylag egyszerűen megoldható, hogy egy emberekből álló csoportot véletlenszerűen kettéosszunk, és az egyik felén alkalmazzunk egy kezelést, végül összehasonlítsuk a kezelt és a kontroll csoportot, a közgazdaságtudományban ez nem mindig kivitelezhető[1], vagy ha igen, sok esetben etikai aggályokat vet fel egy ilyen kísérlet.
Az empirikus közgazdaságtan szerencséjére az élet gyakran szolgáltat olyan eseményeket, amikor egy közösség bizonyos tagjainak gazdasági körülményei megváltoznak, míg másoké nem – ezeket „natural experimentnek”, természetes kísérletnek hívják az irodalomban. Amennyiben a két részcsoport összetétele hasonló, az esemény hatását közöttük összehasonlítva általános érvényű következtetéseket vonhatunk le. A 2021. évi közgazdasági Nobel-díjasok jelentős előrelépéseket tettek annak a módszertannak a kidolgozásában és használatában, amelynek segítségével az életből vett megfigyelésekből is közel hasonló megbízhatóságú következtetésekre juthatunk, mint a kontrollált kísérletekből.[2]
Card egy 1990-es tanulmányában azt az 1980-as eseményt használta fel becsléséhez, amelynek során Fidel Castro 125000 kivándorolni szándékozó kubainak adott engedélyt az ország elhagyására (Card, 1990). A kivándorlók közel fele Miamiban telepedett le, jelentős hatást gyakorolva a város munkapiacára. Meglepő módon azt találta, hogy a bevándorlás miatt megnövekedett munkakínálat nem vezetett nagyobb munkanélküliséghez és a már ott élők bérének csökkenéséhez. Alan Kruegerrel írt tanulmányukban azt vizsgálták, hogy két szomszédos, és gazdaságilag sok szempontból hasonló amerikai államban, New Jersey-ben és Pennsylvaniában hogyan alakult a foglalkoztatottság, miután New Jersey-ben megemelték a minimálbért (Card és Krueger, 1994). Ismét csak meglepő eredményre jutottak, ugyanis a tankönyvi modell alapján várható hatással ellentétben New Jersey-ben kedvezőbben alakult a foglalkoztatottság, mint Pennsylvaniában.
Az imént felvázolt természetes kísérletekben maga a külső esemény (bevándorlók megérkezése, minimálbér-emelés New Jersey-ben) ellentmondást nem tűrően jelölte ki a kezelést kapó (Miami a bevándorlás után, New Jersey) és a kontroll csoportot (Miami a bevándorlás előtt, Pennsylvania). Az életben azonban gyakran fordul elő, hogy élnek-e egy kvázi véletlenszerűen adódott lehetőséggel („kezelés”), avagy sem. Ez a döntés pedig összefügghet azzal, hogy a kezelés milyen hatással van rájuk. Emiatt, ha pusztán összehasonlítjuk a kezelteket a nem kezeltekkel, félrevezető képet kaphatunk, ugyanis a két csoport fontos ismérvekben különbözik. Angrist és Imbens az 1990-es években dolgozta ki azt a módszertani keretet, amelyen belül megbízható becslést lehet adni egy beavatkozás (kezelés) hatására abban az esetben is, ha a beavatkozás alanyai heterogének, és a programban való részvétel nem kötelező, azt befolyásolja az alany döntése (lásd például Imbens és Angrist, 1994). Ehhez mindössze egy úgynevezett instrumentális változóra van szükség, amely hatással van a kezelésben való részvételre, de nem függ össze a kezelés várható hatásával.
Azon túl, hogy a friss Nobel-díjasok munkássága számos új evidenciával gyarapította ismeretünket elsősorban a munkapiacra vonatkozólag, kiemelendő az a hatás, amelyet a közgazdaságtanra és annak elfogadottságára, hitelességére gyakorolhat. A gazdasági adatokban rejlő információk feltárása elengedhetetlen ahhoz, hogy közgazdasági elméleteket tudjunk megerősíteni vagy megcáfolni. Empirikus megerősítés nélkül minden elmélet csak hipotézis, spekuláció, ami vagy igaz vagy nem. Egy megfelelő módszertannal empirikusan is megtámogatott elméletre azonban már döntéseket is lehet és érdemes alapozni. Card, Angrist és Imbens munkáinak köszönhetően egyre jobb empirikus eszközeink vannak arra, hogy a közgazdaságtan igencsak megtépázott tekintélyét a következő évtizedekben helyre lehessen állítani.
Vonnák Balázs
Card, D. (1990). “The impact of the Mariel boatlift on the Miami labor market.” Industrial and Labor Relations Review, 43: 245-257
Card, D. and A.B. Krueger (1994). “Minimum wages and employment: A case study of the fastfood industry in New Jersey and Pennsylvania.” American Economic Review, 84: 772-784.
Imbens, G.W. and J.D. Angrist (1994). “Identification and estimation of local average treatment effects.” Econometrica, 61: 467-476.
[1] Hogy nem lehetetlen, annak ékes bizonyítéka, hogy 2019-ben pontosan ilyen kísérletek okos alkalmazásáért ítélték oda a közgazdasági Nobel-díjat.
[2] Fontos azonban megemlíteni, hogy a kontrollált kísérletek műfaja sem teljesen mentes a kihívásoktól, amint ezt egy korábbi bejegyzésünkben ismertettük.
