A koronavírus-járvány átalakította a felsőoktatás rendes menetét a világon mindenhol: az egyetemi órák jelentős része online kerül megtartásra, és az egyetemek kampuszai is zárva tartanak. Aki járt egyetemre, az pontosan tudja, hogy az „egyetemi élmény” jelentős része ezekhez a személyes jelenlétet igénylő tevékenységekhez kötődik, például az óra utáni beszélgetéshez a professzorral, az egyetemi kórusban való részvételhez, vagy a hasonló gondolkodású társakkal való kapcsolatok kiépítéséhez.
Vajon mekkora értéket tulajdonítanak ezeknek a hallgatók? Aucejo, French és Zafar (2021) friss NBER working paperjében hasznosságfüggvényeket becsült az Arizona State University (ASU) mintegy 1500 alapképzéses hallgatójának megkérdezésével 2020 áprilisában. A hallgatók különböző forgatókönyveket kaptak a 2020-as őszi félévre vonatkozóan, és arra kellett válaszolniuk, hogy milyen valószínűséggel iratkoznának be az egyetemre ősszel, ha ennek költsége bizonyos mértékben eltérne a jelenlegi költségeiktől. A forgatókönyvek az alábbi elemek kombinációiból álltak össze: a járvány kordában van tartva és a gazdasági helyzet rendeződött vagy a járvány nincs kordában tartva és a gazdaság küszködik; a személyes oktatás lehetséges vagy csak távoktatásra van mód; a kampusz nyitva vagy zárva van; az oltás elérhető vagy nem elérhető.
A szerzők úgy találták, hogy a hallgatóknak a személyes oktatás átlagosan 547 dollárral többet ér meg, mint az online oktatás, míg az egyetemi kampuszon elérhető tevékenységeket mintegy 1043 dollárra értékelték átlagosan. A perspektíva kedvéért, egy tanév az ASU-n átlagosan 13 ezer dollárba kerül a hallgatóknak.
Érdekes azonban, hogy ezen becsült értékek mögött jelentős heterogenitás figyelhető meg. Az első generációs egyetemisták átlagosan csak 133 dollárral fizetnének többet a személyes oktatásért (és ez nem is különbözik szignifikánsan nullától), míg azon, akiknek legalább egy szülője egyetemre járt, már 926 dollárral! A kampuszhoz köthető tevékenységeket az első csoport tagjai átlagosan csak 436 dollárra értékelik, miközben a második csoport 1540 dollárra.
A szerzők több potenciális magyarázatot kínálnak ezekre a jelentős különbségekre. Egyrészt az első generációs egyetemisták jelentős része dolgozik az egyetem mellett, így kevésbé részesülnek a személyes jelenléttel járó előnyökből. Másrészt a különböző társadalmi-gazdasági hattérrel rendelkező hallgatók másképp gondolkozhatnak arról, hogyan alakítják át az egyetemen őket ért hatásokat (tananyag, kapcsolati háló) humán tőkévé, és később ezt hogyan kamatoztatják a munkaerőpiacon.
Összefoglalva, bár az online tanórák átmenetileg elfogadható helyettesítői a személyes oktatásnak, a hallgatók jelentős része veszít ezzel, és további veszteséget szenvednek el azáltal, hogy nincs lehetőségük az egyetemen a társaikkal közös programokon részt venni.
Ugyan a tanulmány egy nagy és magasra rangsorolt amerikai állami egyetemről származó adatokkal dolgozik, a tanulságai hasznosak lehetnek nemzetközileg is. Afelől pedig semmi kétségünk nem lehet, hogy a koronavírus mielőbbi legyőzésével az egyetemisták is csak nyerhetnek.
Gánics Gergely
Hivatkozások:
Esteban M. Aucejo, Jacob F. French és Basit Zafar, 2021. „Estimating Students’ Valuation for College Experiences”, NBER Working Paper No. 28511
Főoldali kép forrása: pixabay.com
