Makroökönómia a válság után: viselkedési makroökonómia (1. rész)

A viselkedési közgazdaságtan (behavioral economics) és a viselkedési pénzügyek (behavioral finance) mára lényegében a főáramú közgazdaságtan részévé váltak.[1]. Ugyanakkor a makroökonómia területe konzervatívabbnak tűnik ezen a téren a közgazdaságtan egészénél; itt jóval kevésbé figyelhető meg a viselkedési közgazdaságtani ideák térnyerése.

Ennek ellenére ma már létezik viselkedés makroökonómia (behavioral macroeconomics), mint önálló tudományág, és várhatóan hamarosan ez is a főáram részévé válik. Éppen ezért a válság utáni makroökonómiát áttekintő blogbejegyzés-sorozatom következő részeiben ennek a területnek az állapotát tekintem át röviden.

A főáramú makroökonómiai modellek jellemzően felteszik, hogy a gazdasági szereplők (i) várakozásai racionálisak, (ii) racionálisan hasznosságot maximalizálnak, és (iii) a döntési horizontjuk végtelen hosszúságú. Hommes (2018) pragmatikus és meglehetősen tág definíciója szerint az tekinthető viselkedési makroökonómiai modellnek, ami a fenti feltételek közül legalább egyet elvet.

Talán Akerlof 2002-es tanulmánya, valamint Akerlof és Shiller 2009-es könyve tekinthetők a viselkedési makroökonómia programadó írásainak. Mivel ezek főleg anekdotikus evidenciákat tartalmaznak rigorózus ökonometriai elemzések helyett, és nem tartalmaznak modelleket, ezért főként az adja a jelentőségüket, hogy a későbbi kutatások számára rengeteg ötletet adtak, sok új megvizsgálandó kérdést vetettek fel.

Részben Akerlofot és Shillert követve, részben tőlük függetlenül mára jelentős mennyiségű, a viselkedési makroökonómiát megalapozó empirikus kutatás készült, és egyre több, az empirikus eredményeket értelmező modell is született. Ebben a bejegyzésben az empirikus irodalmat igyekszem áttekinteni, a következőben pedig a modellezési eredményeket[2].

A racionális várakozások az 1970-es évek óta központi feltevése a modern makroökonómiának. A sorozat harmadik részében már írtam arról, hogy ez milyen technikai nehézségeket okoz, ugyanakkor azzal külön nem foglalkoztam, hogy milyen empirikus érvek cáfolják vagy támasztják alá ezt a feltevést. Sokáig nem is végeztek ilyen jellegű kutatásokat. Prescott (1977) nyomán az volt az általános vélekedés, hogy mivel a várakozásokat nem lehet megfigyelni, a várakozásokra vonatkozó hipotéziseket nem lehet tesztelni, és a különböző kérdőíves felmérések sem alkalmasak erre. Éppen ezért egészen a közelmúltig a kérdőíves felméréseken alapuló kutatások hiányoztak a makroökonómiából.

Később azonban Prescott álláspontját egyre több kihívás érte – lásd például Manski (2004) tanulmányát. Ebből adódóan mára jelentősen megváltozott a helyzet, és jelentős mennyiségű kutatás áll rendelkezésre ezen a területen, amelyek meggyőzően cáfolják a racionális várakozások hipotézis érvényességét. A következőkben az erre vonatkozó irodalmat fogom áttekinteni.

A válság óta nyilvánvalóvá vált, hogy a pénzügyi piacok és a hitelezés alakulása makroökonómiai jelentőséggel bír. Ahogy többek között azt Del’Arricia és szerzőtársai (2012), Drehman és szerzőtársai (2012), valamint Schularick és Taylor (2012) dokumentálta, a pénzügyi aktivitás és a hitelezés viselkedése ciklikus, ami a makroökonómiai ciklusokra is hatással van. Ezért először a pénzügyi piacokra vonatkozó várakozásokat vizsgáló irodalmat tekintem át Gennaioli és Shleifer (2018) alapján.

Greenwood és Shleifer (2014) hat különböző kérdőíves felmérés adatait felhasználva vizsgálja a részvényhozamokra vonatkozó várakozások alakulását. Első lépésben megmutatják, hogy a hat különböző forrásban található várakozások szignifikánsan és pozitívan korrelálnak. Ezután összevetik a várakozásokat és a részvényalapokba áramló befektetések nagyságát, és azt találják, hogy ezek is szorosan összefüggenek: akkor áramlott sok befektetés az alapokba, amikor optimisták voltak a várakozások. Végezetül a szerzők összevetik a mért várakozásokat a különböző racionális várakozáson alapuló modellekkel, és azt találják, hogy a megfigyelt várakozások negatívan korrelálnak a racionális várakozásokkal.

A fenti eredmények azért fontosak, mert a kérdőíves felmérések felhasználásának az ellenzői jellemzően azzal érvelnek, hogy mivel az adatszolgáltatók nem érdekeltek abban, hogy a valós várakozásaikat felfedjék, ezért ezek a források nem tartalmaznak hasznos információt, csak zajt. Viszont a független adatok közti korreláció cáfolja, hogy mindez csak zaj lenne, valamint a várakozási adatok és a befektetői viselkedés közötti kapcsolat bizonyítja, hogy mindez közgazdaságilag is hasznos információ.[3]

Míg az előző tanulmány az aggregált hozamokra fókuszált, Bordalo és szerzőtársai (2017) a hivatásos pénzügyi elemzőknek egyedi részvényhozamokra vonatkozó várakozásait vizsgálja. Ez a tanulmány is megerősíti, hogy a pénzügyi piacok szereplőinek a várakozásai elsősorban a múlt extrapolálásán alapulnak, ami ellentmond a racionális várakozások hipotézisnek. Ugyanakkor a szerzők azt is megmutatják, hogy a vizsgált pénzügyi elemzők várakozásaikat nem teljesen mechanikus alakítják, annak vannak racionális elemei is. Adatbázisuk keresztmetszeti dimenzióját felhasználva megmutatják, hogy egy fellendülési időszakban azért túl optimisták az elemzők várakozásai, mert bár jól azonosítják be az ígéretes vállalatok körét, amelyeknek a részvényhozama valóban magasabb az átlagnál, nem veszik figyelembe, hogy ezen részvények hozameloszlása is vastagfarkú, azaz alulbecsülik a kockázatokat.

Bordalo és szerzőtársai (2018) megmutatják, hogy a pénzügyi elemzők várakozásainak az előrejelzési hibái megjósolhatók, ami ellentmond a racionális várakozások hipotézisnek, hiszen aszerint egy adott változó előrejelzése pontosan megegyezik a változó matematikai várható értékével, márpedig ilyenkor az előrejelzési hiba egy megjósolhatatlan fehér zaj.

A most következő tanulmányok azt támasztják alá, hogy a 2007-2008-as pénzügyi válságot megelőzően a várakozások irracionálisan optimisták voltak, és ez jelentősen hozzájárult a válságot megelőző és azt okozó pénzügyi, ingatlanpiaci boomhoz.

Case és szerzőtársai (2012) a 2003 és 2008 között időszakra vonatkozóan vizsgálták az ingatlanpiaci várakozásokat az Egyesült Államokban. Eredményeik egyértelműen alátámasztják, hogy az ingatlanpiaci szereplők várakozásai jelentősen felülbecsülték az ingatlanárak növekedését.  Kichler és Zafar (2019) dokumentálják, hogy az ingatlanpiaci szereplők hajlamosak saját lokális, személyes tapasztalatikat kivetíteni országos szintre, és ez jelentősen befolyásolja várakozásaikat. További narratív esettanulmányok is alátámasztják az extrapoláción alapuló ingatlanár-várakozásokat, mint például Glaeser (2013), Gleaser és Nathanson (2013), DeFusco és szerzőtársai (2017).

A túlzottan optimista ingatlanár-várakozások nem csak az átlagos ingatlanpiaci szereplőknél voltak megfigyelhetők, hanem a szakértők esetében is. Cheng és szerzőtársai (2104) dokumentálják, hogy a befektetési banki ingatlanpiaci specialisták várakozásai éppen olyan torzítottak voltak, mint bárki másé. A válság kirobbanásában fontos szerepe volt, hogy az értékpapírosított ingatlanpiaci eszközöknek a hitelminősítők indokolatlanul jó besorolást adtak. Coval és szerzőtársai (2009a, b) megmutatják, hogy a hitelminősítők modellszámításai irracionálisan optimista ingatlanár-várakozásokon alapultak.

A pénzügyi szakma túlzottan optimista várakozásait jól illusztrálja a Lehman Brothers által 2005. augusztus 15-én megjelentetett U.S. ABS Weekly Outlook című kiadvány.[4] Ebben a soron következő három évre (2006-2008) vonatkozó várt ingatlanár-szcenáriók találhatók. Eszerint a Lehman Brothers szakértői úgy ítélték meg, hogy 15 százalék az esélye az agresszív évi 11 százalékos áremelkedésnek, 95 százalék a valószínűsége bármilyen áremelkedésen alapuló fogatókönyvnek, és mindössze 5 százalék esélyt adtak egy olyan kimenetelnek, ahol a következő három évben ugyan csökkeni fognak az ingatlanárak, de utána visszatérnek egy stabil, évi 5 százalékos növekedési ütemhez. Az ma már közismert, hogy mennyire súlyosan hibásak voltak ezek a várakozások.

Makroökonómiai szempontból kiemelt fontossága van az inflációs várakozásoknak is. Erre vonatkozóan is rengeteg empirikus vizsgálati eredmény áll már rendelkezésünkre. A következőkben ezeket fogom áttekinteni Coibion és szerzőtársai (2017) tanulmánya alapján.

Roberts (1998), Croushore (1998, 2010) valamint Mankiw és szerzőtársai (2003) különböző inflációs várakozásokra vonatkozó kérdőíves felméréseket vizsgálva megállapítják, hogy bizonyos mértékű racionalitás észlelhető a várakozásokban, de nem felelnek meg a racionális várakozások követelményeinek.

Racionális várakozások esetén az azonos informáltságú gazdasági szereplők várakozásainak meg kell egyeznie. Az empirikus vizsgálatok azonban nem támasztják ezt alá. Bryan és Venkatu (2001) eredményei szerint a nők inflációs várakozásai magasabbak, még akkor is ha kontrollálnak az iskolázottságra, jövedelemre, családi állapotra, korra stb. Souleles (2004) a demográfia tényezők és az előrejelzési hibák nagysága között talál korrelációt. Bruine de Bruin és szerzőtársai (2010) szerint az inflációs várakozások annál magasabbak, minél alacsonyabb valakinek a pénzügyi műveltsége, továbbá azt találják, hogy a kor és a tapasztalat is befolyásolja az inflációs várakozásokat. Johansen (2014) megmutatja, hogy az alacsony jövedelműek inflációs várakozásai heterogénebbek, mint az átlag. Malmendier és Nagel (2016) szerint a gazdasági szereplők a racionálisnál nagyobb súlyt adnak saját személyes tapasztalatuknak a várakozások képzése során. A személyes tapasztalatok fontosságát támasztja alá Coibion és Gorodnichenko (2015a), akik megmutatják, hogy azok a fogyasztók, akik gyakrabban tankolnak, gyakrabban igazítják inflációs várakozásaikat az üzemanyagár-változásokhoz. Cavalho és szerzőtársai (2016) megmutatják, hogy az inflációs várakozásokat szignifikánsan befolyásolják a szupermarketbeli vásárlások tapasztalatai.

A racionális várakozások hipotézis széleskörű informáltságot tételez fel a gazdasági szereplőkről. Ennek azonban ellentmond, hogy a gazdasági szereplők gyakran az infláció jelenbeli és közelmúltbeli értékével sincsenek tisztában, ahogy azt Jonug (1981), valamint Kumar és szerzőtársai (2015) is dokumentálják. Georganas és szerzőtársai (2014) megmutatják, hogy az érzékelt inflációs ráta torzított a gazdasági szereplők által gyakran vásárolt jószágok árváltozása irányába.

Léteznek arra vonatkozó eredmények is, hogy az inflációs várakozások pontossága változik a konjunktúraciklusok során, ami szintén ellentmond a racionális várakozások hipotézisnek. Coibion és Gorodnichenko (2015b) valamint Loungani és szerzőtársai (2013) dokumentálták, hogy recessziókban nő a várakozások pontossága.

Az eddig tárgyalt ökonometriai vizsgálatok mellett az experimentális közgazdaságtani eredmények szolgáltatják a viselkedési makroökonómia másik empirikus fundamentumát. Az experimentális közgazdaságtan a pszichológiai laboratóriumi kísérletek nyomán önkéntesek viselkedését tanulmányozza, mesterségesen konstruált gazdasági jellegű döntési szituációkban kontrollált körülmények között. A továbbiakban Hommes (2018) tanulmánya alapján áttekintem a legfontosabb experimentális makroökonómiai eredményeket.

Az experimentális makroökonómia egyik legfontosabb ágát a learning-to-forecast (LtF) vizsgálatok alkotják. Ezekben a kísérletekben a résztvevő alanyoknak a konstruált gazdaság bizonyos változóinak értékére vonatkozó várakozásokat kell kialakítani több időperióduson keresztül egymástól függetlenül, egymással való kommunikáció nélkül. Az egyedi várakozásokat a kísérlet szervezői aggregálják, és az aggregált várakozások befolyásolják, hogy a konstruált gazdaságban mi lesz a kérdéses változók kimenetele.

Ezeknek a kísérleteknek a célja az, hogy megfigyelje, a résztvevők miként alakítják várakozásaikat, mennyire heterogének az egyedi várakozások, megfigyelhető-e koordináció a résztvevők között, konvergál-e a résztvevők várakozása a racionális várakozásokhoz.

Az LtF kísérletekben gyakran valamilyen tartós jószág vagy pénzügyi eszköz árának alakulását kell megjósolni. Jellemzően két környezetet szoktak vizsgálni: pozitív visszacsatolás esetén a növekvő árvárakozások növekvő árakat implikálnak; ezzel szemben negatív visszacsatolás esetén a növekvő árvárakozások hatására előbb-utóbb csökkenni fognak az árak. A negatív visszacsatolás az olyan piacok jellemzője, ahol erős kínálati reakció lehetséges,[5] míg a pozitív visszacsatolás az olyan eszközök piacára jellemző, ahol a kínálati reakció gyenge.

Bao és Hommes (2018), Bao és szerzőtársai (2012), Bao és szerzőtársai (2016), Heemeijet és szerzőtársai (2009), Hommes és szerzőtársai (2005) valamint Hommes és szerzőtársai (2018) tanulmányai alapján az LtF kísérletek legfontosabb tanulságai a következők:

• Pozitív és negatív visszacsatolás esetén az eredmények szignifikánsan különbözőek.
• Negatív visszacsatolás esetén a piac stabilitást mutat, a sokkok után az árak gyorsan visszatérnek a (szereplők által nem feltétlenül ismert) egyensúlyi árhoz. Ugyanakkor a várakozások heterogenitása sokáig fennmarad, a várakozások koordinációja lassú.
• Ezzel szemben pozitív visszacsatolás esetén a várakozások koordinációja gyors, de a koordináció nem a fundamentális egyensúlyi ár körül történik, hanem valamely trend körül, azaz nagyon gyorsan eszközár buborékok képződnek. Ezáltal a realizált árak tartósan eltérnek a fundamentális, a racionális várakozásokkal konzisztens áraktól.

Mindebből az is következik, hogy ha megfelelő gazdaságpolitikával lehetséges a negatív visszacsatolás szerepét erősíteni, akkor az stabilizálhatja a gazdaság viselkedését.

Az experimentális makroökonómia másik területe, amikor egyszerű, általában új-keynesi modellgazdaság keretei között vizsgálják, hogy a szereplők miként reagálnak különböző gazdaságpolitikákra.

Pfajfar és Zakelj (2014,2006), Krsyvstov és Petersen (2013) valamint Assenza és szerzőtársai (2014) tanulmányai a Taylor-típusú monetáris politikai kamatszabályok makroökonómiai hatásait vizsgálták. A vizsgálatok alátámasztják, hogy az agresszív Taylor-szabályok stabilizálják az inflációt és a kibocsátást. Az előzőek fényében ez érthető, hiszen az agresszív Taylor-szabály erősíti a negatív visszacsatolást a modellgazdaságban, ami segíti, hogy a résztvevők a várakozásaikat a fundamentális értékek közelében koordinálják.

Pfajfar és Zakelj (2014) azt találta, hogy a kísérletben résztvevők 30-45 százaléka esetében nem lehetett elvetni a hipotézist, hogy a várakozásaikat racionálisan formálják, 20-25 százalékuk várakozásai az adaptív tanulásnak feleltek meg, 25-35 százalékuk trendextrapolációval képezte a várakozását, 10-15 százalékuk pedig adaptív várakozási sémát (a múltbeli értékek kivetítése a jövőre) követett.

Krsyvstov és Petersen (2013) kísérletében a résztevevők tudták, hogy adott időpontban milyen sokkok érték a modell gazdaságot. Ez lehetővé tette a sokkoknak a várakozásokra gyakorolt hatásának ökonometriai mérését. Eredményeik szerint a kísérlet résztvevőinek a várakozása leírható volt egy olyan adaptív sémával, amiben az infláció és a kibocsátási rés eggyel korábbi realizációja kapja a legnagyobb súlyt. Assenza és szerzőtársai (2014) vizsgálata is megerősíti, hogy a várakozások jól leírhatók egy egyszerű elsőrendű autoregresszív sémával.

A válság óta releváns kérdés lett, hogy ha a nominális kamatláb zéró alsó korlátja miatt a monetáris politika elveszíti a hatékonyságát, azaz, ha likviditási csapdába kerül a gazdaság, akkor milyen gazdaságpolitika jelentheti a kiutat. Ezzel kapcsolatban is végeztek experimentális makroökonómiai vizsgálatokat, lásd Arifovic és Petersen (2015) és Hommes és szerzőtársai (2017) tanulmányait. A kísérletek szerint a résztvevők viselkedése ebben az esetben sem írható le jól a racionális várakozások fogalmával, és vizsgálataik szerint a fiskális expanzió segíthet kitörni a likviditási csapdából.

Egy másik releváns kérdés a válság óta, hogy az előretekintő iránymutatás (forward gudance) miként segítheti a monetáris politikát. Cornand és M’Baye (2016a, b) kísérleti eredményei szerint az inflációs cél kommunikációja csökkenti a gazdaság volatilitását normál körülmények között. Viszont Arifovic és Petersen (2015) szerint likviditási csapdában mindez nem segít. Mokhtarzadeh és Petersen (2016) kísérletei szerint a jegybank inflációs és output előrejelzésének közzététele stabilizálta a modell gazdaságot, ugyanakkor Kryvstov és Petersen (2013) szerint a várt kamatpálya közzététele csökkenti a monetáris politika hatékonyságát. Ahrens és szerzőtársai (2017) kísérletei is megerősítik az előretekintő iránymutatás pozitív hatásait, továbbá megmutatják, hogy nagy negatív sokkok után az optimista előretekintő iránymutatás segíti a deflációs spirál elkerülését, ezzel szemben a pesszimista előretekintő iránymutatás növeli a deflációs spirál bekövetkeztének a valószínűségét.

Penalver és szerzőtársai (2018) a mennyiségi lazítás hatását vizsgálta a várakozások alakulására, és eredményeik szerint ilyen környezetben sem érvényesül a racionális várakozások hipotézise.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy mind a kérdőíves felméréseken alapuló ökonometriai vizsgálatok, mind a laboratóriumi kísérletek megerősítik, hogy bár a gazdasági szereplők várakozásai tartalmaznak racionális elemeket, a racionális várakozások hipotézissel nem írható le a viselkedésük, tehát van létjogosultsága a viselkedési makroökonómiai megközelítésnek.

Ahogy ezt már jeleztem, a sorozat következő részében a legfontosabb viselkedési makroökonómiai modelleket fogom ismertetni.

Világi Balázs

---

A cikksorozat előző része itt olvasható, a bejegyzés második része pedig itt.

---

Hivatkozások:

Ahrens, S., J. Lustenhouwer és M. Tettamanzi (2017). The Stabilizing Role of Forward Guidance: A Macro Experiment, Technical report, Technische Universitat Berlin.

Akerlof, G.A. (2002). Behavioral Macroeconomics and Macroeconomic Behavior, American Economic Review, 92, 411-433.

Akerlof, G.A. és R.J. Shiller (2009). Animal Spirits – How Human Psychology Drives the Economy and Why It Matters for Global Capitalism, Princeton, NJ: Princeton University Press.

Arifovic, J.és L. Petersen (2015). Escaping Expectations Driven Liquidity Traps: Experimental Evidence, Working paper, Simon Fraser University.

Assenza, T., P. Heemeijer, C. Hommes és D. Massaro (2014). Managing Self-Organization of Expectations Through Monetary Policy: A Macro Experiment, CeNDEF Working Paper 14-07, University of Amsterdam.

Bao, T. és C. Hommes (2018). When speculators meet constructors: Positive versus negative feedback in experimental housing markets, Cendef working paper, University of Amsterdam.

Bao, T., M. Hennequin, C., Hommes és D. Massaro (2016). Coordination on Bubbles in Large-Group Asset Pricing Experiments, CeNDEFWorking Paper 16-09, University of Amsterdam.

Bao, T., C. Hommes, J. Sonnemans, és J. Tuinstra (2012). Individual expectations, limited rationality and aggregate outcomes, Journal of Economic Dynamics and Control, 36, 1101-1120.

Bordalo, P., N. Gennaioli, R. La Porta és A. Shleifer (2017). Diagnostic Expectations and Stock Returns, NBER Working Paper 22972.

Bordalo, P., N. Gennaioli és A. Shleifer (2018.) Diagnostic Expectations and Credit Cycles, Journal of Finance, 73(1), 199-227.

Bruine de Bruin, W., W. Vanderklaauw, J.S. Downs, B. Fischhoff, G. Topa, és O. Armantier (2010). Expectations of Inflation: The Role of Demographic Variables, Expectation Formation, and Financial Literacy, Journal of Consumer Affairs, 44 (2), 381-402.

Bryan, M.F. és G. Venkatu (2001) The Curiously Different Inflation Perspectives of Men and Women, Federal Reserve Bank of Cleveland, Economic Commentary Series.

Cavalho, A., G. Cruces és R. Perez-Truglia (2017). Inflation Expectations, Learning and Supermarket Prices, American Economic Journal: Macroeconomics, 9(3), 1-35.

Case, K.E,. R.J. Shiller és A.K. Thompson (2012). What Have They Been Thinking? Homebuyer be-havior in Hot and Cold Markets, Brooking Papers on Economic Activity, (Fall), 216-315.

Cheng, I.-H., S. Raina és W. Xiong (2014). Wall Street and the Housing Bubble, American Economic Review, 104(9), 2797-829.

Coibion, O. és Y. Gorodnichenko (2015a). Is The Phillips Curve Alive and Well After All? Inflation Expectations and the Missing Disinflation, American Economic Journal: Macroeconomics, 7(1), 197-232.

Coibion, O. és Y. Gorodnichenko (2015b). Information Rigidity and the Expectations Formation Process: A Simple Framework and New Facts, American Economic Review, 105(8), 2644–2678.

Cobion, O., Y. Gorodnichenko és R. Kandar (2017). The Formation of Expectations and the Phillips Curve, kézirat, University of Austin és UC Berkley.

Cornand, C. és C.K. M’Baye (2018a). Band or Point Inflation Targeting? An Experimental Approach, Journal of Economic Interaction and Coordination, 13(2), 283-309.

Cornand, C. és C.K. M’Baye  (2018b). Does Inflation Targeting Matter? An Experimental Investigation, Macroeconomic Dynamics, 22(2), 362-401.

Coval, J.D, J.W. Jurek és E. Strafford (2009a). Economic Catasrophe Bonds, American Economic Review, 99(3), 628-66.

Coval, J.D, J.W. Jurek és E. Strafford (2009b). The Economics of Structured Finance, Journal of Economic Perspectives, 23(1), 3-25.

Croushore, D. (1998). Evaluating Inflation Forecasts. Federal Reserve, Bank of Philadelphia Working Paper No. 98–14.

Croushore, D. (2010). An Evaluation of Inflation Forecasts from Surveys Using Real-Time Data, B.E. Journal of Macroeconomics, 10(1), 1-30.

Dell’Ariccia, G., D. Igan, L. Laeven, H. Tong, B. Bakker és J. Vandenbussche (2012). Policies for Macrofinancial Stability: How to Deal with Credit Booms, IMF Staff Discussion Note, SDN/12/06.

DeFusco, A.A., C.G. Nathanson és E. Zwick (2017). Speculative Dynamics of Prices and Volume, NBER Working Paper 23449.

Drehmann, M., C. Borio és K. Tsatsaronis (2012). Characterising the Financial Cycle: Don’t Lose Sight of the Medium Term!, BIS Working Paper, No. 380.

Gennaioli, N., Y. Ma és A. Shleifer (2015). Expectations and Investment, NBER Macroeconomic Annual, 30(1), 379-431.

Gennaioli, N. és A. Shleifer (2018). A Crisis of Beliefs – Investor Psychology and Financial Fragility, Princeton, NJ: Princeton University Press.

Georganas, S., P.J. Healy, és N. Li (2014). Frequency Bias in Consumers ׳ Perceptions of Inflation: An Experimental Study, European Economic Review, 67, 144-158.

Glaeser, E.L. (2013). A Nation of Gamblers: Real Estate Speculation and American History, Ameri-can Economic Review Papers and Proceedings, 103(3), 1-42.

Glaeser, E.L. és C.G. Nathanson (2013). An Extrapolative Model of House Price Dynamics, Journal of Financial Economics, 126(1), 147-70.

Greenwood, R. és A. Shleifer (2014). Expectations of Returns and Expected Returns, Review of Financial Studies, 27(3), 714-46.

Heemeijer, P., C. Hommes, J. Sonnemans és J. Tuinstra (2009). Price stability and volatility in markets with positive and negative expectations feedback: An experimental investigation, Journal of Economic Dynamics and Control, 33(5), 1052-1072.

Hommes, C. (2018). Behavioral and Experimental Macroeconomics and Policy Analysis: A Complex System Approach, ECB Working Paper, No. 2201.

Hommes, C., A. Kopanyi-Peuker és J. Sonnemans (2018). Bubbles, Crashes and Information Contagion in Large-Group Asset Markets, Cendef working paper, University of Amsterdam.

Hommes, C., D. Massaro és I. Salle (2017). Monetary and Fiscal Policy Design at the Zero-Lower-Bound: Evidence from the Lab, Cendef working paper, University of Amsterdam.

Hommes, C., J. Sonnemans, J. Tuinstra és H. van de Velden (2005). Coordination of Expectations in Asset Pricing Experiments, Review of Financial Studies, 18(3), 955–980.

Johannsen, B.K. (2014). Inflation Experience and Inflation Expectations: Dispersion and Disagreement Within Demographic Groups, Finance and Economics Discussion Series, 2014-89, Board of Governors of the Federal Reserve System.

Jonung, L. (1981). Perceived and Expected Rates of Inflation in Sweden, American Economic Review, 71(5), 961-968.

Kryvtsov, O. és L. Petersen (2013). Expectations and Monetary Policy: Experimental Evidence, Working Papers 13-44, Bank of Canada.

Kuchler, T. és B. Zafar (2019). Personal Experiences and Expectations about aggregate Outcomes. Working Paper,.Journal of Finance, 74(5), 2491-2542.

Kumar, S., H. Afrouzi, O. Coibion, és Y. Gorodnichenko (2015). Inflation Targeting Does Not Anchor Inflation Expectations: Evidence from Firms in New Zealand, manuscript.

Loungani, P., H. Stekler és N. Tamirisa (2013). Information Rigidity in Growth Forecasts: Some Cross-Country Evidence, International Journal of Forecasting, 29(4), 605-621.

Malmendier, U. és S. Nagel. (2016). Learning from Inflation Experiences, The Quarterly Journal of Economics, 131(1), 53-87.

Mankiw, N.G., R. Reis és J. Wolfers (2003). Disagreement about Inflation Expectations, In NBER Macroeconomics Annual, 18, 209-248.

Manski, C.F. (2004). Measuring Expectations, Econometrica, 72 (5): 1329-1376.

Mokhtarzadeh, F. és L. Petersen (2016). Coordinating Expectations through Central Bank Projections, Working paper, Simon Fraser University.

Penalver, A., H. Nobuyuki, E. Akiyama, Y. Funaki és R. Ishikawa (2018). An Experimental analysis of the effect of quantitative easing, Working paper, Banque de France.

Pfajfar, D. és B. Zakelj (2014). Experimental Evidence on Inflation Expectation Formation, Journal of Economic Dynamics & Control, 44, 147-168.

Pfajfar, D. és B. Zakelj (2016). Inflation Expectations and Monetary Policy Design: Evidence from the Laboratory. Macroeconomic Dynamics, 1-41.

Prescott, E. (1977). Should Control Theory be Used for Economic Stabilization, Carnegie-Rochester Conferences on Public Policy, 7, 13-38.

Roberts, J.M. (1998). Inflation Expectations and the Transmission of Monetary Policy, Federal Reserve Board.

Schularick, M. és A.M. Taylor (2012). Credit Booms Gone Bust: Monetary Policy, Leverage Cycles, and Financial Crises, 1870-2008, American Economic Review, 102(2), 1029-61.

Souleles, N.S. (2004). Expectations, Heterogeneous Forecast Errors, and Consumption: Micro Evidence from the Michigan Consumer Sentiment Surveys, Journal of Money, Credit and Banking, 36(1), 39-72.

---

[1]Lásd például Neszveda Gábornak ezen a blogon megjelent írásait

[2] Hommes (2018) definíciója alapján az ágens alapú makroökonómiai modellek is részei a viselkedési makroökonómiának, de mivel velük egy későbbi bejegyzésben külön foglalkozom velük, ezért a következő részben a stilizált modellekre fogok fókuszálni.

[3] Gennaioli és szerzőtársai (2015) tanulmánya szintén megerősíti, hogy szoros az összefüggés a mért várakozások és a befektetői aktivitás között.

[4] Lásd a 2.1-es ábrát Gennaioli és Shleifer (2018) 52. oldalán

[5] Képzeljünk el egy olyan ingatlanpiacot, ahol az árak emelkedésére a kínálat gyorsan képes új ingatlanok építésével reagálni.

---

Főoldali kép forrása: pixabay.com