A pénz digitalizációja egy olyan aktuális téma, amivel blogunk is intenzíven foglalkozik – lásd például Banai Ádám közelmúltbeli írását a digitális jegybankpénzről, vagy Sebestyén Géza írásait a Bitcoinról. Ezt a bejegyzést Marcus Brunnermeier BIS-nél tartott webinárja inspirálta, ami Brunnermeier, James és Landau (2019a) tanulmányán alapult.
Brunnermeier és szerzőtársai analízisét azért tartom bemutatásra érdemesnek, mert új szempontokat hozott a digitális pénzekről való gondolkodásban, és meggyőzően érvelnek amellett, hogy a pénz digitalizációjának jelenleg megfigyelhető folyamata nem egy olyan, makroökonómiai és pénzügyi stabilitási szempontból semleges technikai innováció, mint például az ATM, hanem közgazdasági és gazdaságpolitikai szempontból szignifikáns hatásai vannak.
Mennyiségi vagy minőségi átalakulás?
A pénz digitalizációja kapcsán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy nem csupán egy olyan jelenségről van szó, ami eddig is létezett, de most hirtelen menő és divatos dolog lett róla beszélni. Ugyanis gondoljunk bele: a forgalomban lévő pénzmennyiség jelentős része már az elmúlt két-három évtizedben is digitális formában létezett, hiszen a bankok a számláikat már régen nem papír alapon vezették. Az egyre kisebb jelentőségű készpénzállományt leszámítva ma már a jegybankpénz is főként digitális formában létezik, és amikor a digitális jegybankpénz térnyeréséről beszélünk, arról van szó, hogy a tervek szerint a jövőben már nemcsak a bankok, hanem a nem-pénzügyi gazdasági szereplők is hozzáférést kapnának a digitális formájú jegybankpénzhez. Másként megfogalmazva a kérdést: nem csak egy egyszerű mennyiségi változásról van szó?
Brunnermeier és szerzőtársai meggyőzően érvelnek amellett, hogy a pénz digitalizációjának folyamata, aminek jelenleg tanúi vagyunk, olyan jelentőségű minőségi változás, ami alapjaiban változtatja meg a pénzrendszer működését. Véleményük szerint a digitalizáció során a pénz eddigi funkciói egyrészt elválnak egymástól, másrészt az új specializált pénzek más új funkciókkal kapcsolódnak össze. Az új típusú pénzek a földrajzi, politikai határoktól függetlenedhetnek, és háttérbe szoríthatják a hagyományos jegybankpénz alapú pénzrendszereket és ezzel együtt a monetáris politika jelentőségét. Úgynevezett digitális valutaövezeteket alkothatnak, amelyek viszont nagy valószínűséggel társadalmi szempontból nem lesznek optimális valutaövezetek. Erre a folyamatra megfelelő szabályozási lépésekkel kell reagálni, de még inkább azzal, hogy a digitális jegybankpénzeket olyan vonzóvá kell tenni a felhasználók számára, hogy versenytársai legyenek az új típusú pénzeknek.
A pénz funkciói
Ahhoz, hogy a fenti gondolatmenetet megértsük, első lépésben szükség van arra, hogy áttekintsük a pénz funkcióit. A pénz első funkciója, hogy elszámolási egység (unit of account). Az árakat, az elszámolásokat nem valamely kitüntetett termékekben, vagy relatív árakban, hanem pénzben mérve végezzük, az esetek túlnyomó többségében a szerződéseket is ebben nomináljuk.
A második a csereszköz funkció (medium of exchange). Enélkül a gazdasági tranzakciók mérhetetlenül költségessé válnának; egy magamfajta makroökonómus valószínűleg éhen halna, ha pénz nem létezne mint általános csereeszköz, hiszen viszonylag nehéz olyan péket találni, akinek éppen a digitális pénzek makroökonómiai elemzésére lenne igénye.
A harmadik az értékőrző funkció (store of value). A pénz mivel nem, vagy csak alacsony kamatot fizet, nem a legjobb értékőrző, de a hiperinflációs időszakokat leszámítva azért betölti ezt a szerepet is.
Pénzrendszerek
Amint a bevezetőben utaltunk rá, Brunnermeier és szerzőtársai egyik fontos állítása, hogy az új digitális pénzek eddig nem tapasztalt mértékben lesznek versenytársai a jelenlegi jegybankpénzalapú pénzrendszereknek. A különböző pénzrendszerek versenyének az elemzéséhez szükség van arra, hogy pontosan definiáljuk, mit értünk egy önálló pénzrendszeren. Akkor beszélünk egy önálló pénzrendszerről vagy valutáról, ha a pénzrendszert alkotó különböző fizetési eszközökre igaz a következő két feltétel:
- ugyanabban az elszámolási egységben vannak denominálva,
- és a pénzrendszeren belüli eszközök konvertibilisek egymással, azaz bármelyik korlátlanul átváltható egy másikra fix arányban.
Ugyan a készpénz, a banki látraszóló betétek és a jegybanki tartalékok teljesen más technikai jellemzőkkel bírnak, mégis egy pénzrendszert alkotnak, ha ugyanabban a hivatalos valutában vannak denominálva. Ezzel szemben, ha egy ország rögzíti a valutája árfolyamát egy másik valutához, attól még nem fognak közös pénzrendszert alkotni, hiszen ebben az esetben nem garantálják minden körülmények között az átválthatóságot, a rögzített árfolyamokat bármikor elengedhetik. Ezért nem alkotott még közös pénzrendszert az euro előszobájának tekintett ERM árfolyammechanizmus, míg az euroövezet már valóban egy egységes pénzrendszert alkot. A fentiek alapján a jelenlegi digitális pénzek közül a Bitcoin vagy az Ether önálló valuták, illetve a facebook tervezett digitális pénze a Diem is az lenne, mivel az különböző valuták szintetikus kosarában lenne denominálva (a facebook eredetileg Libra néven tervezte létrehozni az új valutát). Ezzel szemben az Alibaba Alipay rendszere, ami konvertibilis a hivatalos kínai valutával, nem alkot önálló pénzrendszert.
A 20. századra a pénzrendszerek döntően egy-egy ország saját jegybankpénzén alapultak, és a különböző magánpénzrendszerek teljesen marginalizálódtak. A nemzeti valutáknak nem voltak vetélytársai, a nemzeti valutával egy adott országon belül esélytelen volt versenyezni.
Hálózat, átváltás és verseny
Ezt a tényt a mikroökonómiának két, a piacszerkezettel (industrial organization) foglalkozó alterülete által használt fogalom segítségével magyarázhatjuk meg: a hálózati externáliával (network externality) és az átváltási költséggel (switching cost). Ezek a fogalmak teszik érthetővé, hogy például egy adott időszakban, egy adott platformon miért válik szinte egyeduralkodóvá egy operációs rendszer. A hálózati externália azt fejezi ki, hogy egy egyén számára annál hasznosabb egy adott szoftver használni, minél elterjedtebb az már más felhasználók között. Az átváltási költség pedig azt fejezi ki, hogy egy adott szoftverről átállni egy másik használatára nem költségmentes, mivel akár jelentős erőforrás-ráfordítással is járhat az új szoftver megtanulása és az ahhoz való alkalmazkodás.
Ezek a fogalmak nemcsak a szoftverekre alkalmazhatók, hanem a pénzrendszerekre is. Egy adott régióban, ha ugyanazt a valutát használja mindenki, akkor nagyon hátrányos lehet egy másik valuta használatával próbálkozni. A gazdasági szereplők nem szívesen számolnak más egységben, ha minden tranzakció ugyanabban a valutában van denominálva. Egy adott pénzeszközt akkor fogadunk el szívesen fizetésnél, ha tudjuk, hogy más is szívesen fogja tőlünk elfogadni. Ha egy valuta már elterjedt valahol, akkor ez a feltétel fennáll, egy másik kevésbé elterjedt, ismert valuta esetében ez nem feltétlenül igaz. Ezeket a hatásokat még tovább erősíti, hogy egy adott régió hivatalos valutáját törvényileg is támogatják: például az adók fizetését csak a régió hivatalos valutájában fogadják el. Továbbá az is akadályozza egy másik valuta használatát egy adott régióban, hogy egy valuta átváltása egy másikra költséges, mind pénzbeli, mind időbeli költséggel jár. Ez a költség főleg a digitális bankolás előtti időben volt nagyon jelentős: fizikailag el kellett menni egy pénzváltóhoz, és ott sorba kellett állni.
Persze a fentiek ellenére is voltak esetek, amikor háttérbe szorult egy adott ország hivatalos valutája – ezt a jelenséget hívják dollarizációnak. De ezek olyan extrém esetek voltak, amikor az adott országban komoly gazdasági problémák adódtak, és az államhatalom is meggyengült, ami gyakran óriási inflációhoz vezetett, és ezáltal teljesen aláásta a hivatalos valuta értékőrző funkcióját. De jellemzően ilyenkor sem egy esetleges magánkibocsátású pénz szorította ki a hivatalos valutát, hanem a világ legelterjedteb valutája, az USA dollár.
Brunnermeier és szerzőtársai szerint az új digitális pénzeknek a hálózati externáliák és az átváltási költségek sokkal kisebb versenyhátrányt okoznak, mint az a múltban megfigyelhető volt. Az átváltási költségek esetében ez elég nyilvánvaló: a digitális technológia fejlődése egyértelműen csökkenti az egyik valutáról a másikra való átváltás pénzügyi és fizikai költségeit. De mi a helyzet a hálózati externáliával?
A szerzők analízise szerint a jövő digitális pénzeinek a modellje nem a jelenleg legismertebb Bitcoin lesz, hanem sokkal inkább az Alipay vagy a facebook leendő Diemje. A Bitcoin vonzerejét az adja, hogy nagy volumenű nemzetközi tranzakciókat lehet rajta titokban lebonyolítani, lehetővé téve olyan illegális tevékenységeket, mint az adóelkerülés, vagy a pénzmosás. De ez a gazdasági szereplőknek csak egy szűk körét érinti, így nem valószínű, hogy versenytársává válhat a hivatalos, nemzeti valutáknak. Ezzel szemben a jövő sikeres digitális pénzei valamilyen platformhoz fognak kapcsolódni, ami lehet egy közösségi háló, mint a Facebook, vagy kereskedelmi hálózat, mint az Amazon vagy az Alibaba. Mivel ezek a platformok hálózatot alkotnak, képesek önmaguknak megteremteni a hálózati externáliából adódó előnyöket. Hagyományos pénzek esetében erre nem volt lehetőség, egy új belépőnek mindig versenyhátrányt okoztak a hálózati externáliák.
A pénzfunkciók szétválása
Egyes digitális pénzek versenyelőnyét növelheti az is, ha a pénz bizonyos funkcióira szakosodhatnak. A nemzeti valutákon alapuló pénzrendszerekben a pénz összes funkciója elválaszthatatlanul megjelent. A gazdaságtörténelemben azonban voltak már példák arra, hogy a pénz funkciói szétváltak. A Grasham-törvény néven ismert jelenség elég közismert: eszerint, ha egy adott régióban az ezüst- és aranypénzrendszer egymás mellett létezett, akkor az ezüstpénzt használták a tranzakciókhoz és az aranypénzt értékőrzésre. Brunnermeier és szerzőtársai szerint hasonló folyamat lejátszódhat a digitális a pénzek esetében is, hiszen az alacsony átváltási költségek lehetővé teszik, hogy könnyen arra a pénzrendszerre váltson a felhasználó amelyikre adott esetben inkább szüksége van. A specializáció pedig lehetővé teszi, hogy az egyes digitális pénzek további versenyelőnyhöz juthassanak. A szerzők ezt a folyamatot a pénzfunkciók szétválásának nevezik (unbundling roles of money).
Ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy nemcsak szétválnak a funkciók, hanem új dolgokkal is összekapcsolódhatnak (re-bundling of money and payment platforms), hiszen a platformok, amikhez várhatóan az új digitális pénzek kapcsolódni fognak, egyre komplexebb tevékenységeket folytatnak, és egyre újabb szolgáltatásokat szándékoznak nyújtani. Egyre inkább önálló „ökoszisztémát” alkotnak. Az Ant Financial az Alibaba pénzügyi divíziója ezt a következőképpen fogalmazta meg: „The company sees itself more as a ’lifestyle platform’ on which people conduct of their life’s transactions. From ordering food, to buying movie tickets, to paying utility bills. ’The idea is that people are living their lives through this platform.’” Fontos fejlemény, hogy ezek a platformok egyre inkább versenytársai lesznek a hagyományos banki tevékenységeknek is, ahogy a következő ábra mutatja:
Forrás: Brunnermeier és szerzőtársai (2019a)
Digitális valutaövezetek
Mindeddig egy pénzrendszer alapvetően egy adott földrajzi régióhoz tartozott, ami a digitális pénzek esetében nyilvánvalóan nem igaz. Például, az Egyesült Államokban élő kínaiak és a kínai származású amerikaiak már most is előszeretettel használják az egymás közti tranzakcióikban az Alipay-t. A digitális pénzek elterjedésével úgynevezett digitális valutaövezetek jöhetnek létre, amelyek többé nem kapcsolódnak földrajzi régiókhoz (Brunnermeier és szerzőtársai, 2019b).
Ez a tendencia azonban jelentős veszélyeket is hordoz magában. Mundell (1961) munkássága óta ismert az optimális valutaövezetek elmélete, ami azt vizsgálja, hogy milyen feltételek mellet optimális egy adott régióban közös valutát bevezetni. Az is közismert, hogy az euroövezet nem igazán teljesíti egy optimális valutaövezet kritériumait, sokkal inkább politikai, mint gazdasági racionalitás indokolta a létrejöttét. Mindezek után nem meglepő, hogy a potenciálisan létrejövő digitális valutaövezetek nagy valószínűséggel távolról sem lesznek társadalmi értelemben optimálisak.
Digitális jegybankpénz
A jegybankpénzen alapuló pénzrendszerek háttérbe szorulásának természetesen egyéb veszélyei is vannak. A jegybankoknak fontos szerepük van a pénzügyi stabilitás fenntartásában: például a Federal Reserve létrejötte előtt a 19. században és 20. század elején mindennaposak voltak a bankpánikok az Egyesült Államokban.
Mindezek fényében érdemes végiggondolni a digitális jegybankpénz (central bank digital currency, CBDC) jelentőségét. Amint a bevezetőben utaltunk rá, jegybankpénz már jó ideje létezik digitális formában, a bankrendszer a jegybanki tartalékot digitális formában birtokolja. Ezzel szemben a nem-banki gazdasági szereplők eddig csak készpénz formában tarthattak jegybankpénzt. A jelenleg küszöbön álló fordulat eredményeként minden gazdasági szereplő nagy valószínűséggel hozzá fog férni digitális formájú jegybankpénzhez.
Ezzel kapcsolatban mindeddig főként azt hangsúlyozták, hogy a digitális jegybankpénz elterjedése potenciálisan veszélyeztetheti a bankok pozícióját, hiszen versenytársa lehet a bankbetéteknek. Ezzel szemben Brunnermeier és szerzőtársai szerint éppen, hogy az újraformálódó pénzügyi rendszer veszélyezteti a jegybankok pozícióját, és a digitális jegybankpénzre éppen azért van szükség, hogy ezt a pozíciót megvédjék. Ami társadalmi szempontból mindenképpen kívánatos lenne, hiszen a pénzügyi stabilitást és az optimális valutaövezeteket csak jegybankpénzalapú pénzrendszerek mellett lehet garantálni.
Hogyan őrizhetik meg a befolyásukat a jegybankok az új digitális pénzek előretörése mellett? A szerzők szerint ez akkor is lehetséges, ha jegybankpénz csereeszköz és értékőrző funkciója háttérbe szorul. Ha a jegybankpénz megőrzi az elszámolási egység szerepét, – amely a véleményük szerint a pénz legfontosabb és alapvető funkciója -, akkor a jegybank anélkül is képes kontrollálni a pénzügyi folyamatokat, hogy a jegybankpénzt csereeszköznek vagy értékőrzőnek használnák. Ha a jegybankpénz az elszámolási egység, akkor a jegybank továbbra is képes lesz meghatározni egy olyan referenciakamatot, ami arbitrázs útján az egész pénzügyi rendszerre hatással van.
Viszont az elszámolási egység funkció csak akkor garantálható, ha a jegybankpénz konvertibilis az új digitális pénzekkel, azaz fix árfolyamon minden körülmények között garantált az utóbbiak átváltása digitális jegybankpénzre. Ez persze részben megoldható szabályozási lépésekkel, de a törvényi kényszerítés önmagában nem elégséges, amint azt a dollarizálódó országok példája ezt világosan illusztrálja. Ebből adódóan a digitális jegybankpénznek kellően vonzó alternatívát is nyújtania kell a digitális magánpénzekkel szemben, valamint technológiailag is garantálni kell, hogy a digitális jegybankpénzre való átváltás lényegében költségmentes legyen. Azaz meg kell oldani a különböző platformok súrlódásmentes kapcsolódását a digitális jegybankpénzhez.
Összegzés
Összefoglalásul elmondható, hogy a pénz jelenleg megfigyelhető digitalizációja egy minőségien új jelenség, ami veszélyeztetheti a nemzeti vagy régiós valuták jegybankpénzalapú rendszerét. Mivel a tapasztalat szerint a felelős jegybanki viselkedés nagyban hozzájárul a pénzügyi stabilitás és az optimális valutaövezetek fenntartásához, ezért társadalmi szempontból kiemelten fontos, hogy a jegybankok reagálni tudjanak ezekre a fejleményekre. Ugyanakkor ez nem oldható meg pusztán szabályozási és törvényi úton, a jegybankoknak technológiailag is lépést kell tartani a magánszférával. Olyan digitális jegybankpénzeket kell létrehozniuk, ami egyrészt vonzó alternatívája a digitális magánpénzeknek, másrészt technológiailag is biztosítja a digitális jegybankpénz konvertibilitását.
Világi Balázs
Hivatkozások:
Brunnermeier, M. K., H. James és J.-P. Landau (2019a). The Digitalization of Money, kézirat, Princeton University.
Brunnermeier, M. K., H. James és J.-P. Landau (2019b). Digital Currency Areas, https://voxeu.org/article/digital-currency-areas.
Mundell, R.A. (1961). A Theory of Optimum Currency Areas, American Economic Review, 51(4): 657–665.
Főoldali kép forrása: pixabay.com
