Most már hivatalosan is pénz a Bitcoin az USA-ban?

Blogunkban többször is egyértelműen foglaltunk állást a fenti kérdésben, végig azt a véleményünket képviselve, hogy a Bitcoin nem pénz, és jelenlegi paraméterei mellett soha nem is lehet az (lásd például itt, itt és itt). A napokban azonban több barátom is jelezte, hogy a kérdés végérvényesen eldőlt, és nem nekünk volt igazunk, hiszen január 31-én az USA Wyoming állama elfogadta a korábban beterjesztett törvényjavaslatot, melynek egyik pontja a kriptopénzeket jogilag pénznek ismeri el. Jelen írásomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy valóban pénz lett-e a fenti döntés következtében a Bitcoin.

Elveszett jelentés

Az alcímben is megidézett, Bill Murray és Scarlett Johansson játékáért és a forgatókönyvéért számos díjat és jelölést besöprő 2003-as filmdráma művészi eszközökkel, szemléletesen és a néző számára is átélhető módon mutatja meg a nyelvi korlátok okozta félreértéseket az emberi kommunikáció során (az angolul talán találóbb, Lost in Translation című mozifilm egyik erős vonatkozó jelentét itt tekintetjük meg).

Kommunikációs nehézségeket azonban nem csak az eltérő anyanyelv, hanem az eltérő kulturális, fogalmi, koncepciós háttér is okozhat. Ennek kiváló példája az, hogy mennyire máshogy látnak bizonyos kérdéseket a jogászok és a közgazdászok. Ez részben azért van, mert más a célkitűzésünk. Míg a jogászok szabályok és normák rendszerének kialakításával és betartatásával kívánják alakítani az emberi viselkedést, addig a közgazdászok elsősorban azért tanulmányozzák az egyének és nagyobb rendszerek működését, hogy megértsék működésüket, szabályszerűségeiket, egymásra hatásukat.

Kiváló példája ennek a szemléletbeni különbségnek az egyenlőség kérdése. Míg a jogtudományban az állampolgárok egyenjogúsága egy fontos alapjog, melynek sérülését törvényekkel és szabályozásokkal igyekszik orvosolni (például akadálymentesítés), addig a közgazdaságtudomány inkább arra kíváncsi, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeknek milyen okai és következményei vannak, és miért maradnak meg, sőt, nem ritkán növekednek nem kevés ellenkező irányú törekvésünk ellenére (gondoljunk például Thomas Piketty munkásságára, mely könyv ismertetője itt, egy szemléletes kivonata pedig itt olvasható). Nem meglepő módon, szintén más szemlélettel állnak a jogászok és közgazdászok a pénz fogalmához is.

Bitcoin – a végső fikció vagy egy fikció vége?

Korunk sztártörténésze, Yuval Noah Harari több írásában (például ebben) és előadásában (például itt) is úgy hivatkozik a pénzre, mint az emberiség történetének legnagyobb fikciójára. Az ő narrativájában a pénz legfontosabb jellemzője a belé vetett bizalom és hit (állítása szerint a bizalom az a nyersanyag, amiből a pénzt nyomtatják). Sőt, Harari szerint a pénz a legsikeresebb fikció mind közül, hiszen minden ember hisz benne.

Mi közgazdászok a bizalom mellett a pénzfunkciók (forgalmi, értékmérő, felhalmozási) meglétét szoktuk hangsúlyozni akkor, amikor arról beszélünk, hogy miért tekinthető valami fizetőeszköznek. Természetesen a pénzfunkciók megléte és a bizalom kéz a kézben járnak. Nem működne a forgalmi funkció, például nem fogadná el tőlem az ezer forintost a sarki fűszeres, ha nem bízna abban, hogy ő is fizetni tud majd ezzel a papírdarabbal. És fordítva, senki sem bízna egy olyan „pénzben”, melynek az értéke annyira instabil lenne, hogy nem tenné lehetővé a felhalmozási funkció működését.

Mit mondhatunk mindezek fényében a kriptopénzek pénzként való elfogadottságáról a wyomingi szabályozás tükrében? Az első és legfontosabb, amit ki kell hangsúlyozni, hogy az idézett törvény a jogi kereteket változtatta meg, közgazdasági hatása viszont kérdéses, sőt, véleményem szerint ellentmondásos. Bár első megközelítésben a fenti szabályozás erősíteni tűnik a kriptopénzek, és így a Bitcoin forgalmi funkcióját, én még ilyen szempontból is szkeptikus vagyok a hosszú távú hatások tekintetében.

Bár az valóban pozitív fejleménynek tűnik a forgalmi funkció tekintetében, ha például az adóhatóság is elfogadja a kriptopénzeket, és így első körben mind a felhasználók, mint pedig a tranzakciók száma növekedhet, ennek azonban nagyon kellemetlen másodkörös hatásai lehetnek. Ahogy erről írtam már, a kriptopénzek – és különösen a Bitcoin – forgalmának kőkemény technológiai felső korlátja van. A Bitcoin esetében a másodpercenkénti tranzakciószám (TPS, transaction per second) nem emelkedhet 7 fölé. Ez elenyészően kicsiny szám a világban, vagy akár Amerikában zajló tranzakciók tömegéhez képest. Ha a pénzügyi tranzakcióknak csupán 0,1%-át próbálnák a gazdasági szereplők Bitcoin-ban rendezni, már akkor is túlterhelnék a rendszer, ami az átutalások egyre nagyobb csúszásával, és – mint 2017 végén láthattuk – a tranzakciós költségek drasztikus megemelkedésével járna. Ez értelemszerűen azt okozná, hogy a felhasználók tömegesen fordulnának el a kriptopénztől. A tranzakciós kereslet fent vázolt felfutása majd összeomlása pedig hasonló folyamatokat generálna a Bitcoin árfolyamgörbéje tekintetében. Azaz mindez tovább növelné az eleve hatalmas volatilitást, mely a pénzfunkciók hiányának egyik legfontosabb oka. A magas és növekvő volatilitás pedig egyértelműen negatív hír a forgalmi funkció tekintetében is, hiszen növekvő árfolyam esetén a vásárlónak nem érdeke, hogy kriptopénzzel fizessen (ezáltal elesve a jövőben várható nyereségtől), míg csökkenő árfolyam esetében az eladó válik ellenérdekeltté (hiszen nem szeretne egy zuhanó értékű eszközben csücsülni).

Akit a fentiek nem győztek volna meg, számukra van még egy további érvem, mely a jogi és a közgazdasági pénzfogalom közötti szinkronitás hiányát remekül szemlélteti. Jogi szempontból nemcsak pénz, hanem adott ország törvényes fizetőeszköze volt az ausztriai korona az 1920-as évek elején, a kínai jüan az 1940-es évek végén, a német márka az 1920-as évek elején, a görög drachma az 1940-es évek elején, a magyar pengő az 1940-es évek végén, a jugoszláv dénár 1990 környékén, a zimbabwei dollár a 2000-es évek első évtizedének végén, vagy a venezuelai bolivár a 2010-es években. Azonban ezen pénzek egyike sem teljesítette a pénzfunkciókat, hiszen a fenti példák mind hiperinflációs időszakokat jelölnek. Azaz közgazdasági szempontból a fenti fizetőeszközök egyikét sem lehet pénznek tekinteni. Nem véletlen, hogy sok fenti esetben nem is a hazai törvényes fizetőeszközt használta a lakosság üzleti tranzakcióinak lebonyolítása során (ennek extrém esete volt Zimbabwe, mely ország 2009-ben lényegében lemondott a saját nemzeti fizetőeszközről).

Mindezek fényében úgy gondolom, egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy vajon a jogi, vagy a közgazdasági értelmezés a fontosabb számunkra, ha egy adott eszköz pénz voltáról beszélünk. A jogászoknak fontos szerepük van a szabályok és normák rendszerének kialakításában és betartatásában. De szabályok és normák nem feltétlenül tudnak stabil értéket és bizalmat teremteni. Ehhez a közgazdasági környezetnek kell megfelelőnek lennie. A Bitcoin esetében a szabályozott kínálat miatt a cikk elején említett törvény nem segíti a pénzfunkciók működését, sőt, a kereslet nagyobb ingadozásai okán csak még nagyobb volatilitást fog vinni az árfolyamába, mely tovább gyengíti mind az értékmérő, mind pedig a felhalmozási, és ezeken keresztül a forgalmi funkciót is. Így nem lehetetlen, hogy az a törvény, melyet sokan a virtuális fizetőeszköz pénzzé válásának mérföldköveként üdvözöltek, valójában pont, hogy halálos sebet ejt majd a Bitcoin pénz létének fikcióján.

Sebestyén Géza

Főoldali kép forrása: pixabay.com