Elérkezett az év vége, amely során blogunk kétéves lett. Főszerkesztőként különösen tanulságos visszatekinteni, mit olvasott idén a közönség legszívesebben. Az alábbiakban a 8 legolvasottabb bejegyzést mutatom be. Ez a felsorolás tehát nem csak blogunkról, hanem az olvasókról is szól: mit tartottunk mi és az olvasók a legfontosabb témáknak? (A címek mögötti zárójelben a kattintások száma olvasható.)
8. Neszveda Gábor: Mi a baj a kamatos kamattal? (1475)
Neszveda Gábor írásai a viselkedési közgazdaságtan területéről mutatnak be izgalmas, gyakran meghökkentő eredményeket azzal kapcsolatban, hogy mennyire nem vagyunk racionálisak, amikor döntéseket hozunk. Nem véletlen, hogy 2018-ban és 2019-ben egyaránt ő volt a legolvasottabb szerzőnk. Ez a bejegyzése arra hívja fel a figyelmet, hogy bár hajlamosak vagyunk másként cselekedni a jövőben, mint ahogy azt most elképzeljük magunkról, a közgazdaságtanban és a pénzügyek területén használatos modellek erről a jelenségről nem vesznek tudomást.
7. Sebestyén Géza: Most már hivatalosan is pénz a Bitcoin az USA-ban? (1487)
A kriptopénzek világa korunk egyik slágertémája, hiszen sokan a jövő pénzét látják bennük. Sebestyén Géza írásaiban módszeresen demisztifikálja ezeket a gyanús hátterű képződményeket. Februári írása – hasonlóan a többihez – amellett érvel, hogy a Bitcoin és a hozzá hasonló virtuális pénzek valójában nem rendelkeznek azokkal a funkciókkal, amelyek széles körben elterjedt fizetőeszközzé tehetnék őket.
6. Baranyai Eszter: Mit jelent az, hogy a lakások túl vannak árazva? (1862)
Az ingatlanárakról mindenkinek van véleménye, az ingatlanpiachoz mindenki ért. Ha valaki vesz egy lakást, ismerősei azonnal kioktatják, hogy jó áron, vagy esetleg túl drágán vette azt. Baranyai Eszter bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen sok szempont határozza meg az ingatlanok “fundamentális” értékét, amihez képest drágának, vagy éppen áron alulinak minősíthetők.
5. Tapaszti Attila: Miért fontos az amerikai elnöknek a tőzsdeindex állása? (1922)
Tapaszti Attila – bár vendégszerzőként már korábban is írt blogunkra – idén lett állandó “csapattag”. Írásaira jellemző a felszín mögé hatoló, a közgazdasági logikán is túlmutató filozófikus megközelítés. Augusztusban publikált írásában azt a kérdést járja körbe, hogy a tőzsdeindex miért értékmérője a gazdaság teljesítményének és a gazdaságpolitikának az USA-ban. Szokásához híven túlmegy a pusztán közgazdasági okfejtéseken, és az amerikai néplélek mélyére nyúl le.
4. Szalai Zoltán: A Modern Monetáris Elméletről – 1. rész (1993)
Szalai Zoltán az egyik legaktívabb vendégbloggerünk, és egyben a mainstream közgazdaságtan kérlelhetetlen kritikusa. Számos írását posztoltuk, melyekben az egyik alternatív iskola, a Modern Monetáris Elmélet (MMT) legfontosabb tanait mutatja be. Ez a bejegyzés (és a második része) az MMT alapjainak valószínűleg legátfogóbb ismertetése magyar nyelven. Vélhetően ennek köszönhető, hogy hónapokkal a publikáció után is még mindig sokan bukkannak rá az írásra keresőkön keresztül.
3. Tapaszti Attila: Globalizált kontrollvesztettség a Rodrik trilemma alapján (2206)
Tapaszti Attila legnépszerűbb írása ékes bizonyítéka annak, hogy nem csak a cím vonzza a kattintásokat. Mi köze a Brexitnek a Rodrik trilemmához? Hogyan függ össze a globális hitelezés a nemzetállamok versenyképességével? Merre tart a világgazdaság? Többek között ezekre a kérdésekre kap választ a kedves Olvasó a tavalyi év harmadik legnépszerűbb bejegyzésében.
2. Kolozsi Pál Péter: Kik nyertek és kik vesztettek az euróval? – felkavarta az állóvizet egy német tanulmány (2750)
2019 februárjában jelent meg egy tanulmány, mely szerint az euro bevezetése a legtöbb tagország, köztük Franciaország és Olaszország számára veszteséges volt. Ez az eredmény ellentmond annak a korábbi nézetnek, miszerint a közös valutával mindenki csak nyerhet. Blogunk gyakorlatilag már másnap közölte Kolozsi Pál összefoglalóját a tanulmányról. A gyorsaság és a téma relevanciája miatt a portfolio.hu is publikálta a bejegyzést, ami így néhány nap alatt blogunk legolvasottabb posztjává vált.
1. Horváth Gábor: Miből sejthetjük előre, ha újabb pénzügyi válság közeleg? (5526)
Az eurós írás egészen augusztusig őrizte első helyét, amikor is Horváth Gábor vendégbloggerünk cikket írt a gazdasági visszaesések, válságok természetéről. Claudio Borio eredményeire támaszkodva bemutatta, mi előzi meg ezeket az időszakokat, Magyarországra vonatkozóan pedig megvizsgált néhány idevágó indikátort. Nagy kő eshetett le az Olvasó szívéről, amikor az írás végén kiderült, hogy nem kell aggódnunk a közeljövőben egy esetleges recesszió miatt. A téma relevanciáját, a kitűnő címválasztást és az írás magas színvonalát tekintve nem is igazán meglepő, hogy ezt a bejegyzést is főoldalon közölte a portfolio.hu, és rövid időn belül blogunk messze legolvasottabb posztjává vált.
Minden kedves Olvasónknak boldog új évet kíván a főszerkesztő:
Vonnák Balázs
Főoldali kép forrása: pixabay.com
“A 2019-es év 8 legnépszerűbb írása blogunkon” bejegyzéshez egy hozzászólás
Hozzászólások letiltva.